Csaba Bence hetedik lett

ápr 25, 2015 | Archív

Újabb magyar helyezést hozott az U23-as Európa-bajnokság Vicenzában. A férfi kardozók egyéni versenyében Csaba Márton Bence a hetedik helyen végzett. Vasárnap a női párbajtőr- és a

Újabb magyar helyezést hozott az U23-as Európa-bajnokság Vicenzában. A férfi kardozók egyéni versenyében Csaba Márton Bence a hetedik helyen végzett. Vasárnap a női párbajtőr- és a férfi kardcsapatok versenyével zárul a korosztályos Eb.

 

Három versenyszámmal folytatódott az olaszországi Vicenzában az U23-as Európa-bajnokság. Elsőként a női párbajtőrözők léptek pástra, és valamennyi magyar sikerrel vette a csoportselejtezőket. A folytatásban viszont folyamatosan “rostálódtunk”. Nem sikerült a legjobb 32 közé kerülnie Mészáros Nórának, majd a következő körben Várnai Vivien búcsúzott. A nyolcaddöntő pedig a versenyben maradt további két magyar, Szabó Laura és Budai Dorina végállomását jelentette, pedig utóbbi már 14:12-re is vezetett orosz ellenfelével szemben. 
 
Férfi tőrcsapatunk a nyolcaddöntőben szenvedett kellemetlen vereséget Törökországtól, ezt követően szépségtapaszként megszerezték a mieink a kilencedik helyezést (38:45).
 
Délután léptek pástra férfi kardozóink. Itt a csoportmérkőzések során Habony Viktor megsérült, vissza is lépett a további versenyzéstől, három társa viszont továbbjutott. A 32 között aztán sajnos Ravasz Etele és Singer Martin is nyerhető meccsen kapott ki. Utolsóként maradt versenyben Csaba Márton Bence, és a Vasas kardozója két szép győzelemmel került a legjobb nyolc közé, az éremért azonban kikapott a mezőny egyik legjobbjától, az olasz Curatolitól, és ezzel a hetedik helyen végzett.  
 
Eredmények. U23-as Európa-bajnokság, Vicenza.
Női párbajtőr egyéni, 53 induló. A csoportmérkőzéseken: Budai Dorina 5 győzelem/1 vereség, Szabó Laura 4/1, Mészáros Nóra 2/3.
A legjobb 32 közé jutásért: Várnai-Mesic (horvát) 15:11, Mészáros-Boone (holland) 8:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Budai-Stepanian (ukrán) 15:6, Szabó-Bosova (ukrán) 15:6, Várnai-Lusina (orosz) 12:15.
Nyolcaddöntő: Budai-Lusina (orosz) 14:15, Szabó-Pawlowska (lengyel) 10:15.
Végeredmény: 1. Batini (olasz), 2. Kuzmenkova (orosz), 3. Tataran (román) és Tesserin (olasz), …9. Budai Dorina, 10. Szabó Laura, …27. Várnai Vivien, …34. Mészáros Nóra.
 
Férfi kard egyéni, 42 induló. A csoportmérkőzéseken: Singer Martin 4 győzelem/2 vereség, Ravasz Etele 4/2, Csaba Bence 3/3, Habony Viktor visszalépett.
A legjobb 16 közé jutásért: Csaba-Ocinski (lengyel) 15:13, Singer-Kraszilnyikov (orosz) 12:15, Ravasz-Sachanin (fehérorosz) 13:15.
Nyolcaddöntő: Csaba-Iancu (román) 15:8.
Negyeddöntő: Csaba-Curatoli (olasz) 9:15.
Végeredmény: 1. Curatoli (olasz), 2. Novikau (fehérorosz), 3. Affede (olasz) és Scepi (olasz), …7. Csaba Márton Bence, …19. Singer Martin, …22. Ravasz Etele, …42. Habony Viktor.
 
Férfi tőrcsapat, 12 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Törökország 38:45 (Mátyás +4, Németh -3, Liszkai -8).
A 9-12. helyért: Magyarország-Hollandia 45:35 (Németh +9, Bakó +1, Mátyás 0).
A 9. helyért: Magyarország-Nagy-Britannia 45:44 (Mátyás +8, Németh +3, Liszkai -3, Bakó -7).
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Németország, 3. Lengyelország, …9. Magyarország (Bakó Tamás, Liszkai Tamás, Mátyás Bálint, Németh Gábor).

2015. április 25.

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM