Női tőrben csak az arany hiányzott

okt 8, 2016 | Archív

A szezon második junior női tőr Világkupa-versenyén, Temesváron egy ezüst- (Pásztor Flóra), két bronzérem (Kondricz Kata és Tóth Janka), valamint egy ötödik helyezés (Kókai Csilla)

A szezon második junior női tőr Világkupa-versenyén, Temesváron egy ezüst- (Pásztor Flóra), két bronzérem (Kondricz Kata és Tóth Janka), valamint egy ötödik helyezés (Kókai Csilla) volt a remek szombati termés. Tatán, a felnőtt párbajtőrözők első hazai válogatóján Bányai Zsombor, illetve Szabó Laura győzött. A gödöllői kadet európai körversenyen Kaiser Balázs szerepelt nagyszerűen, a harmadik helyen végzett.

Csak az a bizonyos Mijavaki ne lett volna… Junior női tőrözőink ugyanis nagyszerűen szerepeltek a temesvári junior Világkupa-versenyen! Pásztor Flóra például veretlen csoportkör után csupa sima győzelemmel jutott el egészen az aranycsatáig. Kondricz Kata az amszterdami szatellit verseny ezüstérme után ezúttal bronzot nyert, és ugyancsak dobogóra állhatott Tóth Janka is. Emellett Kókai Csilla élete első Vk-döntőjét fogta, végül ötödik lett. Csakhogy a már említett Mijavaki mindenkin kifogott… Négy magyart győzött le az aranyéremért vezető úton az ázsiai, korábbi junior világbajnoki bronzérmes, a fináléban Flórát 15:13-ra verte. Ettől függetlenül a magyar küldöttség nagyszerűen szerepelt, gratulálunk a versenyzőknek és a mestereknek egyaránt! Az eredményből semmit nem von le, ugyanakkor az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezúttal igencsak foghíjas volt a mezőny, na de erről mi tehetünk a legkevésbé, jöhet a vasárnapi csapatverseny – jó eséllyel.

temesvar-dobogo Három a magyar kislány a temesvári dobogón. Pásztor Flóra (balra), illetve a két bronzérmes, Tóth Janka és Kondricz Kata.

Felnőtt párbajtőrözőink is pástra léptek, méghozzá Tatán, a szezon első hazai válogató versenyén. Az olimpiai bronzérmes férficsapat két doyenje, Imre Géza és Boczkó Gábor kihagyta ezt az állomást, viszont Rédli András és Somfai Péter egyaránt pástra lépett – igaz, ezúttal nem ők voltak a főszereplők. Hanem a fiatalok, ugyanis az aranyéremért két szupertehetségünk, Bányai Zsombor és Siklósi Gergely vívott, ezúttal előbbi győzött. 

A női mezőnyből hiányzott az olimpiai bajnok Szász Emese – de ő aztán abszolút igazoltan. Pénteken volt ugyanis az esküvője, így aztán szombat reggel érthetően nem lépett pástra. Távollétében Mihály Kata és Szabó Laura csatázott, végül minimális különbséggel az utóbbi győzött. 

Gödöllőn, az európai kadet körverseny férfi kard állomásán hatalmas mezőny gyűlt össze, nem kevesebb, mint 226 fiatal nevezett a versenyre. A mieink közül hárman jutottak el a legjobb 32-ig, ugyanakkor ők nagyszerűen állták a sarat, végül a legjobban Kaiser Balázs szerepelt, aki a vigaszágon menetelt végig, olyannyira sikeresen, hogy végül nagyon értékes bronzérmet nyert, míg Baaken Mátyás a 12, Milassin Mór a 16 között búcsúzott.

Eredmények. Férfi párbajtőr Iron-Trade Kupa, hazai válogató, Tata, 81 induló. 1. Bányai Zsombor (Vasas, edző: Halla Péter), 2. Siklósi Gergely (Balaton), 3. Szabó Tamás (BVSC) és Berta Dániel (Pécs), 5. Szényi Péter (MTK), 6. Rédli András (Balaton), 7. Koch Máté (Vasas), 8. Hanczvikkel Márk (Balaton). A döntőben: Bányai-Siklósi 15:11.

Női párbajtőr Iron-Trade Kupa, hazai válogató, Tata, 76 induló. 1. Szabó Laura (BVSC, edző: Kovács Iván), 2. Mihály Kata (Debrecen), 3. Várnai Vivien (Honvéd) és Klára Zsuzsanna (Vasas), 5. Lambert Regina (MTK), 6. Kun Anna (OMS-Tata), 7. Muhari Eszter (MTK), 8. Siffer Klaudia (Balaton). A döntőben: Szabó-Mihály 15:14.

Junior női tőr Világkupa-verseny, Temesvár, 83 induló. A csoportmérkőzéseken: Pásztor Flóra 6 győzelem/0 vereség, Kókai Csilla 5/1, Hajas Nóra, 4/1, Tóth Janka 4/2, Szántay Anna 4/2, Pöltz Anna 4/2, Kondricz Kata 3/3, Nagy Anasztázia 2/4, Papp Petra (továbbjutottak), Diczházi Rita 1/5, Sike Nóra 1/5, Zsoldosi Karolina 0/6 (kiestek).

A legjobb 32 közé jutásért: Pásztor-Moss (brit) 15:0, Tóth-Vacarasu (román) 15:7, Kókai-Nagy 15:8, Pöltz-A. Campbell (brit) 15:4, Kondricz-Margetich (osztrák) 15:9, Szántay-Jeglinska (lengyel) 11:15, Hajas-Gill (brit) 14:15, Papp-Berthier (szingapúri) 4:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Pásztor-Jeglinska (lengyel) 15:7, Tóth-Lidzbarska (lengyel) 15:13, Kondricz-Breteau (spanyol) 15:6, Kókai-Bitterova (szlovák) 15:4, Pöltz-Mijavaki (japán) 7:15.

Nyolcaddöntő: Pásztor-Ueno (japán) 15:7, Kondricz-Gill (brit) 15:13, Kókai-Mizogucsi (japán) 15:13, Tóth-Zurowska (lengyel) 15:11.

Negyeddöntő: Pásztor-Kontokrisztopulu (görög) 15:9, Kondricz-Kudlacek (osztrák) 15:5, Tóth-Frackowiak (lengyel) 15:6, Kókai-Mijavaki (japán) 11:15.

Elődöntő: Pásztor-Kondricz 15:10, Tóth-Mijavaki (japán) 9:15.

Döntő: Pásztor-Mijavaki (japán) 13:15.

Végeredmény: 1. Mijavaki (japán), 2. Pásztor Flóra (edző: Beliczay Sándor, válogatott edző: Marco Goncalves), 3. Tóth Janka (edző: Gátai Róbert, válogatott edző: Marco Goncalves) és Kondricz Kata (edző és válogatott edző: Marco Goncalves), 5. Kókai Csilla (edző: Szelei István, válogatott edző: Marco Goncalves), …25. Pöltz Anna, …39. Hajas Nóra, …43. Szántay Anna, …59. Nagy Anasztázia és Papp Petra, …69. Diczházi Rita, …73. Sike Nóra, …77. Zsoldosi Karolina.

Kadet férfi kard európai körverseny, Gödöllő, 226 induló. A legjobb 64 közé jutásért: Baaken-Gradisteanu (román) 15:6, Milassin-Schaafsma (holland) 15:8, Horváth-Prosse (belga) 15:11, Tóth-Benedict (osztrák) 15:12, Noseda-Schmitz (német) 15:7, Kovács-Sosulski (lengyel) 15:10, Kaiser-Ailinca (román) 15:14, Urbán-Castellani (olasz) 13:15, Rabb-Kalimbekov (orosz) 7:15, Nagy K.-Holdsworth (brit) 13:15, Mogyorósy-Friedheim (svájci) 9:15, Horváth-Josida (japán) 11:15, Sárdi-Nigri (olasz) 5:15, Dobó-Thornley (brit) 12:15, Fröhlich-Chignoli (olasz) 12:15, Kis-Tamás-Tonkonozsenko (orosz) 5:15, Tóth-Serbin (orosz) 4:15, Hunyadi-Matricciani (brit) 10:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Baaken-Ren (brit) 15:13, Milassin-Horváth 15:8, Kaiser-Le Maitre (brit) 15:8, Kovács-Haag (német) 11:15, Noseda-Razumejev (orosz) 12:15, Tóth-Molinero (spanyol) 13:15.

A legjobb 24 közé jutásért, egyeneság: Baaken-Matricciani (brit) 15:14, Milassin-Gallo (olasz) 10:15, Kaiser-Stanescu (román) 10:15.

A legjobb 24 közé jutásért, vigaszág: Milassin-Razumejev (orosz) 15:10, Kaiser-Josida (japán) 15:10.

A legjobb 16 közé jutásért, vigaszág: Milassin-Molinero (spanyol) 15:12, Kaiser-Nigri (olasz) 15:10.

A legjobb 12 közé jutásért, egyeneság: Baaken-Fichtenkamm (német) 15:7.

A legjobb 12 közé jutásért, vigaszág: Kaiser-Tonkonozsenko (orosz) 15:14, Milassin-Gallo (olasz) 12:15.

A legjobb 8 közé jutásért, egyeneság: Baaken-Vjolentij (orosz) 13:15.

A legjobb 8 közé jutásért, vigaszág: Kaiser-Fornasir (olasz) 15:13, Baaken-Gallo (olasz) 12:15.

Negyeddöntő: Kaiser-Vjolentij (orosz) 15:12.

Elődöntő: Kaiser-Stankescu (román) 11:15.

Végeredmény: 1. Stanescu (román), 2. Halimbekov (orosz), 3. Lillo (spanyol) és Kaiser Balázs (edző: Kovács Laura, válogatott edző: Varga József), …12. Baaken Mátyás, 13. Milassin Mór, …50. Noseda Szabolcs, …53. Kovács Marcell, 54. Tóth Benedek, 55. Horváth Barna, …85. Dobó Ádám, …92. Urbán Tamás, …94. Fröhlich Bálint, …96. Sárdi Zoltán, …102. Tóth Márton, …107. Hunyady Bendegúz, …109. Nagy Kristóf, …113. Mogyorósy Márton, 114. Kis-Tamás Levente és Rabb Krisztián, …123. Horváth Gergő, …136. Illés Kornél, …150. Wager András, …152. Szabó Márton, 153. Kóti Lóránd, …158. Pápai Roland, …163. Ondrik Konrád és Szántó Zoltán, …168. Hunyady Dániel, …179. Hegyi Domonkos, …183. Majzik Máté, …185. Máttyus Sebestyén, …187. Révész Domonkos, …192. Csapodi Gellért, …195. Golarits Kristóf, …199. Kis-Tamás Bence, …201. Fekete-Kovács Máté, 202. Patyi Bence, …204. Kun Tamás, 205. Baaken Solt és Majercsik Tamás, 207. Balc Dávid, 208. Pintér Levente, …210. Kecskeméti Áron, …212. Rajkai Barnabás, …214. Kele Barnabás, …216. Sváb Zoltán, 217. Molnár Ábel, …219. Papp Máté, …223. Tresó Zoltán, …226. Varga Zalán.

 

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM