A BVSC nyerte “A hónap műhelye” díjat

Villámrajttal kezdték az évet a BVSC-Zugló vívói, a korosztályos országos bajnokságon és az Európa-bajnokságon mutatott remeklésüknek pedig az érmeken túl is meglett az eredménye: a szakosztály immár negyedik alkalommal vehette át a Decathlon, a MOB és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt. 

Forrás: utanpotlassport.hu

Az élet nagy rendező. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a BVSC-Zugló vívószakosztályának győzelme a Decathlon, a MOB és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díj ötvenedik, jubileumi kiírásán. A sárga-kék klub vívói a februári korosztályos országos bajnokságon a kadet kardozók között mindent megnyertek, és a juniorok között sem szerepeltek rosszul, valamint az udinei Világ Kupa-versenyen és a korosztályos Eb első napján is remekeltek. Ezzel az elismerés történetének legsikeresebb műhelyévé váltak, zsinórban negyedik éve vehették át ugyanis a díjat. Ez egy szakosztálynak sem sikerült eddig.

Fotók: MOB/Szalmás Péter

Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője is igyekezett hangsúlyozni az ötvenedik díjátadó jelentőségét, kiemelve, hogy A hónap műhelye díj az eddigi négy éve alatt az egyik legrangosabb elismeréssé nőtte ki magát. Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: már nagyon jól ismeri a zuglóiakat, budaörsi irodájában ugyanis minden győztes képe a falon lóg, a BVSC vívóit pedig hármon is rendszeresen látja. Örömmel fogadja, hogy minden évben új arcokkal ismerkedhet meg, nem mindig ugyanazok szállítják a győzelmeket a klubnak.

Boczkó Gábor, olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőrvívó, a szövetség marketingigazgatójaként már kissé elébe ment a dolgoknak, és a szombaton kezdődő kadet- és junior világbajnokságra hívta fel a figyelmet, amelyen a BVSC vívói is képviselik a klubjukat. „Párbajtőrben és kardban is nagyon erős a szakosztály, remélhetőleg hozzásegítik a három-négy éremre is esélyes válogatottat a sikeres szerepléshez. Én csapatvezetőként segítem a fiatalokat, beleértve a BVSC versenyzőit is, és kívánom nekik, hogy tíz-tizenkét év múlva már az ő fényképük legyen itt a MOB székházában az olimpiai érmeseket bemutató tablón.”

A győztes szakosztályt a fiatalok képviselték a helyszínen, név szerint a kadet országos bajnok Urbán Tamás, az ugyanabban a korosztályban csapatban Európa-bajnok Fröhlich Bálint, a szintén kadet országos bajnok Nagy Valentina, valamint a csapatban juniorbajnoki ezüstérmes Majnik Roland és Debnár Gergő. A fiatalokat a klub egyik legeredményesebb versenyzője, Pusztai Liza edzője, Bódy Benjámin mutatta be az egybegyűlteknek, aki arra is kitért, hogy Nedeczky György mesteredző távozása után is mindent megtett a vezetés a sikeres munkáért és hatról nyolcra bővítette a főállásban dolgozó szakemberek számát.