Schmitt Pál 75 éves

máj 13, 2017 | Archív

Május 13-án ünnepli 75. születésnapját a háromszoros olimpikon, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Olimpiai

Május 13-án ünnepli 75. születésnapját a háromszoros olimpikon, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, a Nemzet Sportolója, Schmitt Pál. Születésnapjához ez úton is gratulál a Magyar Vívó Szövetség.

Schmitt Pál 1942. május 13-án született Budapesten. A vívást 12 évesen, 1955-ben kezdte. Pályafutását végig egyetlen klubban, a Budapesti Vörös Meteorban, illetve annak jogutódjaiban, a VM Egyetértésben és az MTK-VM-ben párbajtőrözte végig, mestere Szőcs Bertalan volt. 

Férfi párbajtőrcsapatban 1968-ban Mexikóvárosban B. Nagy Pállal, Fenyvesi Csabával, Kulcsár Győzővel és Nemere Zoltánnal, valamint 1972-ben Münchenben Erdős Sándorral, Fenyvesi Csabával, Kulcsár Győzővel és Osztrics Istvánnal nyert olimpiát. Világbajnokságokon csapatban összesen hét érmet nyert: 2-2 aranyat és ezüstöt, 3 bronzot. 

Sportpályafutása után közgazdász diplomával a szállodaiparban dolgozott, ezzel párhuzamosan sportvezető pályára tért, 1981 és 1983 között a Népstadion és Intézményei főigazgatójaként dolgozott. 1983 és 1986 között a sportot irányító szervezet, az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak volt az elnökhelyettese miniszterhelyettesi rangban. A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára (1983-89), a szervezet elnöke (1989-2010), mai napig tiszteletbeli elnöke (2010-). A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja (1983-), a NOB végrehajtó bizottságának tagja (1991-99), a NOB alelnöke (1995-99), majd az ötkarikás nemzetközi szervezet protokollfőnöke; 1995-től a NOB Sport és Környezetvédelmi Bizottságának elnöki tisztét is betöltötte. 

Diplomataként Magyarország spanyol (1993-97), valamint svájci (1998-2002) nagykövete volt. Politikusként az Európa Parlament képviselője (2004-10), majd a Magyar Országgyűlés elnöke, később Magyarország köztársasági elnöke (2010-12). 

A vívástól a mai napig nem szakadt el, több eseményen, rendezvényen találozhatunk vele, a héten is ott járt az MTK vívótermében (ekkor készült a fotó), ahol mesterének, Szőcs Bertalannak a díszvitrinjét avatták fel. Ez úton is kívánunk Neki további jó egészséget, és boldog születésnapot! 

 

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM