Két hölgy Sanghajban, négy úr Madridban a 64 között

Két helyszínen, Sanghajban, illetve Madridban szerepelnek ezen a hétvégén válogatott vívóink. Kínában, a tőrözők Grand Prix-versenyén Mohamed Aida és Kreiss Fanni lehet ott a 64-es főtáblán, míg a spanyol fővárosban négy férfi kardozónk (Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás) jutott tovább a Vk-viadal szombati folytatásába.

Közel tízezer kilométert utazott Kreiss Fanni és Lupkovics Dóra, hogy utána egymással vívjon egy 15 tusos asszót – akár egy keretedzésen. Történt ugyanis, hogy a sanghaji női tőr Grand Prix selejtező napján Mohamed Aida kiemeltként nem lépett pástra, és mellette az említett két hölgy utazott el Ázsiába, a rendkívül erős versenyre. Ahol a csoportkör után magyar szempontból olyan szerencsétlenül alakult a folytatás, hogy egymással kerültek szembe a mieink a főtáblára jutásért. Az ázsiai metropoliszba kihelyezett házimeccset aztán Fanni nyerte 15:10-re, így Aida mellett ő folytathatja szombaton a versenyt.

Férfi kardozóink Madridban szerepeltek az ugyancsak nagyon erős Vk-versenyen, melyen nyolc magyar lépett pástra. Pontosabban pénteken csak hat, elvégre Szilágyi Áron és Szatmári András kiemeltként csak másnap száll be a küzdelmekbe. Hozzájuk elsőként, a csoportkört követően veretlen mutatóval Gémesi Csanád csatlakozott. Az első direkt kieséses körben egyedül a junior korú Galgóczy Tamás búcsúzott (Lohanov, 10:15), a nap utolsó akadályánál pedig a további két fiatal, Kossuth Bálint (Pianfetti, 10:15) és Péch Miklós (Romano, 11:15), valamint a világbajnoki ezüstérmes Iliász Nikolász (Rousset, 9:15) vérzett el. Decsi Tamás viszont két rendkívül magabiztos gyézelemmel követte ugyancsak klasszis társait (Knez, 15:8, majd Lohanov 15:9), így Madridban négy, mindösszesen pedig hat magyar folytathatja a versenyt. Hajrá, magyarok!

Eredmények. Női tőr egyéni Grand Prix, Sanghaj, 135 induló. A csoportmérkőzéseken: Mohamed Aida kiemelt, Kreiss Fanni 4 győzelem/2 vereség, Lupkovics Dóra 3/3 (továbbjutottak). 

A legjobb 64 közé jutásért: Kreiss-Lupkovics 15:10.

Szombaton a legjobb 64 között: Mohamed-Janaoka (japán), Kreiss-Blaze (francia).

Férfi kard egyéni Világkupa, Madrid, 177 induló. A csoportmérkőzéseken: Szilágyi Ásron és Szatmári András kiemelt, Gémesi Csanád 6 győzelem/0 vereség (a legjobb 64 között), Kossuth Bálint 4/2, Iliász Nikolász 4/2, Decsi Tamás 4/2, Péch Miklós 3/2, Galgóczy Tamás 2/4 (továbbjutottak). 

A legjobb 96 közé jutásért: Decsi-Knez (lengyel) 15:8, Iliász-Kraszilnyikov (orosz) 15:6, Kossuth-Santamaria (spanyol) 15:13, Péch-Thompson (amerikai) 15:7, Galgóczy-Lohanov (orosz) 10:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Decsi-Lohanov (orosz) 15:9, Péch-Romano (olasz), Kossuth-Pianfetti (olasz) 10:15, Iliász-Rousset (francia) 9:15.

Szombaton a legjobb 64 között: Szilágyi-Dolniceanu (román), Szatmári-Grzegorek (lengyel), Gémesi-Gladkov (orosz), Decsi-Wagner (német).