Negyedik a női kardcsapat az Eb-n

Fiatal kardcsapatunk negyedik helyen végzett a tbiliszi Európa-bajnokságon. A Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza, Záhonyi Petra összeállítású kvartett Ukrajna bravúros legyőzésével jutott az elődöntőbe, ahol Oroszországtól szenvedett vereséget, majd a bronzéremért Franciaország bizonyult jobbnak. Gratulálunk a lányoknak és a mestereknek!

Munkatársunk helyszíni jelentése:

Az egyetlen olyan nap a szerdai volt, amelyen a teljes magyar küldöttség együtt tartózkodott Tbilisziben. Történt ugyanis, hogy az európai szövetség – egyébként okkal – csavart egyet a programon, és két versenynap után az Eb nem az egyéni számok befejezésével, hanem az első napi viadalok csapatversenyével folytatódott. Ezzel több küldöttség egy-egy napot spórolhatott a költségekkel, és ekként cselekedett a magyar is. Így aztán küldöttségünk utolsó harmada, a férfi kardozók és a női párbajtőrözők csak kedd kora este érkeztek, a női kardozók és a férfi tőrözők viszont csütörtök hajnalban már utaznak is haza… Szerdán viszont mindenki együtt szurkolhatott női kardcsapatunknak, no meg lehetőség nyílott a csapatfotózásra is, melyet Boczkó Gábor, küldöttségünk vezetője meg is szervezett Augusto Bizzi fotográfussal. Íme, az eredmény…

No de női kardcsapatunk versenye ennél izgalmasabb és fontosabb esemény volt a kánikulai csarnokban. Bíztunk abban, hogy a házigazda grúzok elleni nyolcaddöntő csupán jó bemelegítésnek számít majd, annak ellenére, hogy a hazai pást mindig előny, és hogy az ellenfél első embere az újdonsült Eb-aranyérmes Kakhiani volt. Aztán azért a laza ráhangolódásnál jóval keményebben alakult a meccs. Kezdeti előnyünk lassanként elapadt, és Márton Panka 40:40-re is állt Kakhianival. Aztán viszont villámgyorsan lerendezte a meccset, jelezve, hogy egyszer volt Budán kutyavásár (45:41)… 

Két, a világ legjobbjai közé tartozó kardvívó, Olga Harlan és Márton Anna (jobbra) asszója döntötte el a négy közé jutást…

A negyeddöntőben viszont nagy falat, az egyéni világbajnok Harlannal felálló ukránok következtek. Fiatal csapatunk nagyszerűen küzdött, és izgalmas meccs alakult ki. Panka vezetést szerzett, Harlan fordított, Panka vezetést szerzett, Harlan fordított – így jutottunk el az utolsó körig. Akkor viszont a két fiatal – na nem mint hogyha a 22 éves Márton idős lenne… -, Záhonyi Petra és Pusztai Liza egyaránt nagyon fontos győzelmet aratott. Így Panka 40:37-es előnnyel léphetett pástra Harlan ellen, ami nem számít jelentős különbségnek, de mégiscsak sokkal jobb, mint fordítva… Az MTK klasszisa extra találatokkal lépett meg még jobban, 44:38-ra, és éppen megnyugodni kezdtünk, amikor a “túloldali klasszis” beindult. Harlan zsinórban öt tust adott, ám az utolsót ő kapta – 45:43-ra nyertünk. 

…Panka győzött, a többiek már futottak is felé, …

Ezzel bejutott női kardcsapatunk az elődöntőbe, ami három okból is igen értékes sikernek mondható. Egyrészt, nálunk jóval magasabban rangosrolt csapatut győztünk le. Másrészt, tettük ezt csupa fiatallal. Harmadrészt, ebben a szezonban a Vk-viadalokkal együtt negyedszer jutottak az ifjú hölgyek a négy közé, és ez sokat érhet majd a vb utáni rangsoroláskor. Az elődöntő már túl nagy falatnak számított, a világelső orosz csapat ellen nem sok esély volt, ráadásul pástra lépett az egyéni viadalt kisebb sérülés miatt kihagyó olimpiai bajnok Jegorjan is. A vége 25:45 lett oda, és ez kisebb rosszkedvet okozott, de komoly letargiát egyáltalán nem. 

…hogy végül egymás nyakában landoljanak.

A bronzéremért Franciaország következett, és valljuk be, itt sem mi számítottunk esélyesnek. Aztán az első kör Panka vezérletével és Liza hathatós támogatásával jól alakult, 15:14-re még mi vezettünk. Az azonban nem fért bele, hogy a harmadik helyen -14-et vívnak a mieink, így a meccs közepétől kezdve nem volt reális esélyünk az érem megszerzésére. A végén azért valamit sikerült kozmetikázni az eredményen, amelyért egyáltalán nem kell szégyenkezni. Sem a 36:45 okán, és pláne nem a dicséretes negyedik helyezés miatt!

Gárdos Gábor vezetőedző nem lelkendezett, de elégedetten nyilatkozott a csapat szerepléséről: “A tavalyihoz képest kettőt léptünk előre, és ez feltétlenül értékesnek mondható. Az talán még inkább, hogy a négy közé jutásért a tavalyi olimpiai ezüstérmes ukránokat győztük le. Természetesen tanulságok is akadnak. A harmadik és negyedik csapathelyen meg kell találnunk a stabilitást. Ugyanakkor ezt korántsem érzem lehetetlennek, és amennyiben sikerül, akkor bizonyos vagyok abban, hogy ez a csapat ki tudja harcolni a 2020-as olimpiai részvételt. Mert más célunk nem lehet…”

Rendeztek szerdán férfi tőrcsapatversenyt is Tbilisziben, de korántsem véletlenül kerül mindez a tudósítás végére. Ennek miértjéért elég a nyolcaddöntő végeredményét rögzíteni: Magyarország-Törökország 29:45. Nem tisztünk a lesújtó eredményt szakmai oldalról elemezni, nyilván megteszik ezt az arra illetékesek. Rögzítsük a tényeket: valamennyi magyar mínuszt csinált, a meccs folyamán halvány esély sem volt arra, hogy legyőzzük, majd hogy megszorítsuk az erősnek a legjobb indulattal sem mondható félholdasokat. Tán még annyit tegyünk hozzá: az olimpiász elején a szövetség minden esélyt megadott a fegyvernem felzárkóztatására, fiatal válogatottunk az ötből négy Világkupa-versenyen elindult, és akadtak is villanásnyi sikerek. Nos, most mindezt sikerült szűk egy óra alatt lerombolni. A folytatásban becsülettel küzdötték végig a napot a fiúk, végül a tizedik helyen zártak – de ilyenkor derül ki igazán, hogy mekkora különbség lehet egy nyolcadik, illetve egy tizedik hely között. (A magyarokkal közösen edzőtáborozó ukránok például biztosan jutottak a 8 közé.)

Szirmai Benedek válogatott edző így értékelte a látottakat: “Egyedül Mátyás Bálint nyújtott értékelhető teljesítményt ezen a napon. A törököket vertük már meg ebben a szezonban, és most is bíztunk abban, hogy sikerül. Ugyanakkor 0:5-tel kezdett Dósa Dani a leggyengébb török ellen, és ez rányomta a bélyegét a meccsre. Nagyon sajnáljuk a történteket, és bízunk abban, hogy a világbajnokságon feledtetni tudjuk mindezt.”

Csütörtökön a férfi kardozók és a női párbajtőrözők egyéni versenyével folytatódik az Európa-bajnokság. 

Eredmények. Európa-bajnokság, Tbiliszi.

Férfi tőrcsapat, 15 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Törökország 29:45 (Mátyás -4, Németh -6, Dósa -6).

A 9-16. helyért: Magyarország-Grúzia 45:41 (Mátyás +6, Dósa +4, Németh -1, Hári -5).

A 9-12. helyért: Magyarország-Belgium 45:30 (Németh +11, Mátyás +3, Dósa +1).

A 9. helyért: Magyarország-Fehéroroszország 40:45 (Mátyás 0, Dósa -1, Németh -4).

Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Oroszország, 3. Olaszország, …10. Magyarország (Dósa Dániel, Hári Máté, Mátyás Bálint, Németh András).

Női kardcsapat, 12 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Grúzia 45:40 (Márton +6, Pusztai +2, Katona  -3).

Negyeddöntő: Magyarország-Ukrajna 45:43 (Márton +8, Záhonyi +1, Pusztai 0, Katona -7).

Elődöntő: Magyarország-Oroszország 25:45 (Márton -2, Katona -3, Záhonyi -6, Pusztai -9).

A 3. helyért: Magyarország-Franciaország 36:45 (Márton +4, Pusztai +1, Katona -6, Záhonyi -8).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2 Oroszország, 3. Franciaország, 4. Magyarország (Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza, Záhonyi Petra).