A realitások talaján maradva

aug 1, 2018 | Archív

Nagyjából reálisnak érzi Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány a magyar küldöttség vuhszi világbajnoki szereplését. Persze, azért maradt benne némi hiányérzet, de ezt a szakmával fogja megosztani.

Néhány nappal a hétvégi hazaérkezést, majd egy rövid szusszanást követően arra kértük Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitányt, hogy értékelje a nemrégiben véget érő, egy magyar bronzéremmel, valamint helyezésekkel záruló kínai világbajnokságot.

“Mielőtt a fegyvernemeket külön értékelem, egy-két általánossággal kezdeném. Nagyjából az történt ezen a vilgbajnokságon, amit várni lehetett. Csakhogy azok az apró pluszok, melyek végül az érmekről, illetve azok színéről döntenek, ezúttal hiányoztak. A legfontosabb értékmérő a csapatverseny, ezen a téren három fegyvernemben is helytálltunk, a férfi kardcsapat pedig nagyszerű szezont zárt. Mellette a férfi párbajtőrcsapat és a női kardcsapat is olimpiai kvalifikációt érő helyen áll a világranglistán, ez sokkal több és jobb, mint négy évvel ezelőtt, hasonló szituációban. Három világklasszisunk, Szilágyi Áron, Szász-Kovács Emese és Szatmári András egyaránt bejutott egyéniben a legjobb nyolc közé, elsősorban az ő esetükben gondolom azt, hogy a szerencsefaktorok, az extrák hiányoztak. Ám szereplésükkel igazolták, hogy a világ legjobbjai közé tartoznak. Természetesen több csalódás is ért bennünket ezen a világbajnokságon, melyeket szakmai beszámolómban értelemszerűen érinteni fogok, ám azt gondolom, az elmúlt évek fényes sikerei után megérdemli sportágunk azt, hogy néhány kritikai megjegyzésemet csak az elnökség előtt tegyem meg.”

Ezt természetesen akceptálva, azért arra kértük Udvarhelyi Gábort, hogy szakáganként részletezze a történteket, ezt “saját” fegyvernemével, a párbajtőrrel kezdte. 

“A férfiak a csapatversenyben szépen helytálltak, ötödikek lettek. Az egyetlen vereséget Koreától szenvedték el, legyőzték Japánt, Kínát és Olaszországot. Természetesen sok csiszolnivaló akad még a következő két, nagyon fontos esztendőben, ám egyre jobban körvonalazódik az a csapat, amely követője lehet a klasszis elődöknek. Az egyéni versenyről? Ez férfi párbajtőr – itt minden lehet. Természetesen egyik versenyzőnk sem a 64 közé jutást tűzte ki célul, ám ne feledjük, hogy a szakág az elmúlt két világbajnokságon, és az olimpián érmet hozott egyéniben. Női párbajtőrben Szász-Kovács Emesét már érintettem, olimpiai bajnokunk nyolc közé jutott egyéniben, annak ellenére, hogy volt már jobb formában. Mindez a csapatversenyen is érződött, itt türelmeseknek kell lennünk, az eredmények egyértelműen azt igazolják, hogy a tokiói kvalifikáció nem a realitás, a fiatalokat be kell építeni a válogatottba.”

A férfi kardozókkal kapcsolatosan a szövetségi kapitány elmondta, hogy nagyszerű szezont zárt a szakág, itt nem az olimpiai kvalifikáció a végső cél, hanem egyértelműen az olimpiai érem. Amelynek a szakág fényes múltja alapján igazán itt az ideje, ugyanis legutóbb az 1996-os atlantai olimpián állhatott a dobogó második fokára a magyar férfi kardcsapat. “A négy közé jutásért ezúttal Áron klasszisa döntött, a többi mérkőzésen egységes teljesítményt nyújtott a válogatott, az olaszokat az Ebé-döntőben sikerült legyőznünk, most nem. A bronzérem megszerzése viszont nem forgott veszélyben.” A hetedik helyen végző női csapattal kapcsolatosan Katona Renátát méltatta a kapitány, nem rajta múlott, hogy nem szerzett nagyon kellemes meglepetést a magyar kvartett. Márton Annával kapcsolatosan annyit mondott, hogy nem volt jó formában ezen a világbajnokságon, és ennek oka elemzést igényel, mivel ez már nem először fordul elő. Ennek ellenére klasszisához nem fér kétség, vezérletével ez a csapat ott lehet Tokióban!

A beszélgetés végére hegytuk a tőrözőket, akik közül a férfiak csapatteljesítményét emelte ki a kapitány. “Mindkét csapat a tizenegyedik helyen zárt, ám a kettő között nagy a különbség. A férfiak legyőzték a sokkal esélyesebb Németországot, és az újonc Frűhauf Benjámin nagyon szépen szerepelt. Ez a fegyvernem jelenleg ennyire képes. A női tőr viszont többre. Úgy érzem, jobban szerepelhettünk volna, ebben a fegyvernemben meg kell próbálni az olimpiai kvalifikációt. Itt komoly hiányérzetem van.”

Vívóinkra most a jól megérdemelt pihenő vár. A nemzetközi szövetség kicsit ismét változtatott a versenyrendszerén – erről hamarosan honlapunkon beszámolunk -, az új szezon erre az évre jutó hónapjaiban egyetlen, novemberi Világkupa egyéni és csapat megmérettetés vár a válogatottakra. Ugyanakkor az edzői stáb később kap pihenőt. A közeli napokban véglegesítik a következő szezon válogatott kereteteit, az edzés- és versenynaptárt – egészen a jövő júliusi, budapesti világbajnokságig. 

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM