Hír

Az “aranykorszak” utáni kezdet nehéz

  • 2019.11.09

Teljesen megújuló válogatottal kezdte a junior férfi párbajtőrszakág a 2019/20-as szezont. Világbajnok csapatunk kiöregedett, ennek tükrében nem meglepő, hogy a rigai Vk-nyitányon 32-ig jutottunk. 

Andrásfi Tibor, Bende Bence, Koch Máté, Nagy Dávid. Junior világbajnok párbajtőrcsapatunk tavaly szinte minden versenyen, egyéniben és csapatban is főszerepet játszott. Nem csoda hát, hogy utánuk nem könnyű a folytatás. Nem is volt az… Ennek tükrében értékes eredménynek számított, hogy a hatalmas rigai Világkupa-mezőnyben (245 induló) a tucatnyi magyar fele - Bálind Bence, Keszthelyi Zsombor, Osman-Touson Maruán, Újvári András, Cseri Soma és Hosszú Dániel - bejutott a 64 közé. 

Az újabb folytatás a 32-ért azonban már csak az elsőként említett két fiatalnak sikerült. A következő lépcső pedig egyiküknek sem. Bence észt riválistól 15:10-re, Zsombor lengyeltől 15:14-re kapott ki. 

Vasárnap a csapatverseny következik. Kívánunk hasonló sikereket fiúknak, mint az elődöknek volt…!

Eredmények. Junior férfi párbajtőr egyéni, Riga, 245 induló. A csoportmérkőzéseken: Nagy Marcell 6 győzelem/0 vereség, Osman-Touson Maruán 5/0, Bálind Bence 4/2, Újvári András 4/2, Bartkó Levente 3/2, Kauker Dominik 3/3, Keszthelyi Zsombor 3/3, Cseri Soma 3/3, Hosszú Dániel 3/3, Kolczonay Balázs 2/3, Sztankovics György 2/4 (továbbjutottak), Szakmáry Nándor 2/4 (kiesett).

A legjobb 128 közé jutásért: Keszthelyi-Cika (török) 15:7, Bartkó-Syrota (ukrán) 15:10, Hosszú-McKerr (brit) 15:7, Cseri-Hansen (amerikai) 15:9, Kauker-Alijev (azeri) 15:6, Kolczonay-Baudunov (üzbég) 13:15, Sztankovics-Schumann (osztrák) 7:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Osman-Touson-Kauker 15:12, Cseri-Nagy 9:8, Keszthelyi-Svelidze (orosz) 15:13, Hosszú-Kublickij (ukrán) 15:13, Újvári-Zhang (amerikai) 15:13, Bálind-Piskovatskov (amerikai),15:12, Bartkó-Fafard (kanadai) 9:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Keszthelyi-Duchesnay (francia) 15:11, Bálind-Herbst (amerikai) 15:14, Hosszú-Yarinovsky (izraeli) 13:15, Újvári-Griffith (amerikai) 11:15, Cseri-Srecki (francia) 12:15, Osman-Touson-Remondini (olasz) 9:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Keszthelyi-Socha (lengyel) 14:15, Bálind-Tobias (észt) 10:15.

Végeredmény: 1. Giulio Gaetani (olasz), 2. Ryan Griffith (amerikai), 3. Riccardo Massarin (olasz) és Jegor Lomaga (orosz), …26. Bálind Bence, …31. Keszthelyi Zsombor, …35. Osman-Touson Maruán, …53. Újvári András, …60. Cseri Soma, 61. Hosszú Dániel, …69. Nagy Marcell, …104. Bartkó Levente, …115. Kauker Dominik, …158. Kolczonay Balázs, …172. Sztankovics György, …185. Szakmáry Nándor.










További híreink

Aktuális

Ezüstérmet nyert Szűcs Luca, bronzot Rabb Krisztián a sosnowieci junior kard Világkupán! A női tőrözők hasonló versenyén Hajas Nóri lett 7. Bukarestben, a heidenheimi kadet női párbajtőr európai körversenyen Wimmer Dorina 8. lett. Gratulálunk!

Eseménynaptár

X

Támogatóink