Bányai Zsombor ezüstérmes!

ápr 5, 2015 | Archív

A taskenti junior világbajnokság első versenynapján máris megszületett az első magyar érem ebben a korosztályban! A férfi párbajtőrözők versenyében Bányai Zsombor egész napi

A taskenti junior világbajnokság első versenynapján máris megszületett az első magyar érem ebben a korosztályban! A férfi párbajtőrözők versenyében Bányai Zsombor egész napi rendkívüli szereplés után, hihetetlenül izgalmas döntőben szenvedett vereséget, és ezzel ezüstérmes lett, míg Esztergályos Patrik a hetedik helyen végzett. GRATULÁLUNK, HAJRÁ, MAGYAROK!

 

Munkatársunk helyszíni jelentése

Második szakaszához érkezett a taskenti kadet és junior világbajnokság. A kadetek után értelemszerűen a juniorok következnek, ennek megfelelően húsvét vasárnap hajnalán (errefelé csak nyuszi van, húsvét nincs) megérkezett az utolsó magyar küldöttség is az üzbég fővárosba. Éppen úgy, mint elődeik – fáradtan, itteni idő szerint reggel hat óra körül kerültek ágyba férfi kardozóink és női párbajtőrözőink. Na de ők két nap múlva kell hogy csúcsformába legyenek, a junior nyitónapon a férfi párbajtőrözők és a női tőrözők léptek pástra. 

 

Előbbiek kezdtek, méghozzá olyan bravúrral, amire ebben a fegyvernemben igen ritkán akad precedens. Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik és Siklósi Gergely egyaránt veretlenül zárta a csoportkört a hatalmas, 153 fős mezőnyben. Így aztán az sem lehetett kérdéses, hogy  64 közé jutásért egyiküknek sem kell vívnia. Aztán amikor kiírták a 32 közé jutásért szóló párosítást, akkor lebiggyedt az ajkunk. Siklósi Geri, aki termetéhez hasonlóan – úgymint torony – magas egyes volt a táblán az ukrán Sychet kapta, aki a junior világranglista ötödik helyén áll, és Baselben megnyerte a legutóbbi Vk-t. Bányai Zsombornak a svéd Islas-Flygare jutott, aki nemrégiben Mariborban Eb-aranyat nyert a kadetok között, Esztergályos Patrik pedig mindig kiszámíthatatlan és sosem lebecsülendő kínai riválist “húzott magának”. 
 
Nos, 66 százalékos lett a mérlegünk. Ifi olimpiai bajnokunknak valóban nem volt egyszerű dolga Sun ellen, de a ráadás egy percet biztosan uralta, 9:4 lett a vége. Zsombor életét is alaposan megnehezítette a skandináv. Végig a magyar vezetett, de Islas-Flygare rendre egynelített, 13:13 is volt az asszó, 15:13 lett ide. Gergőnek viszont sajnos nem sikerült. Ő is végig irányított Sych ellen, 8:5-re, 10:8-ra és 14:13-ra is vezetett, de a befejezésnél az ukrán örülhetett. Igazi párbajtőrsors a tapolcai tehetségé, remek vívás, egy rossz szót sem szólhatunk rá, mégis 33. hely a vége… 
 
 Három világbajnoki döntősünk, Tóth Janka (kadet hetedik hely), Esztergályos Patrik (junior hetedik hely) és Bányai Zsombor jól megfér egymás társaságában… (Fotók: Augusto Bizzi)
 
Essék szó a junior női tőrözőinkről, pontosabban a juniorok között induló kadetjainkról is, mivel időközben ők is elkezdték versenyüket. Essünk túl a kellemetlen híren, kadet vb-döntősünknek, Tóth Jankának ezúttal nem ment a vívás, egy győzelemmel kiesett a csoportkörből, Pásztor Flóra és Kondricz Kata viszont 4-4 sikerrel biztosan lépett tovább. Mint ahogy egyikőjüknek sem jelentett különösebb gondot a “költözőasszó”, azaz a főtermet érő 32-be jutás. Flóra vitenami (15:12), Kata dán tőrözőnél bizonyult jobbnak (15:4).
 
Eközben két párbajtehetségünk a fegyvernem viszonyait tekintve egyaránt biztos győzelmet aratott. Zsombor az amerikai Piskovatsovot verte végig vezetve (15:12), és tulajdonképpen ezt kopírozta le nem sokkal később Patrik a holland Bontes ellen (15:10) – és ez már nyolcaddöntőt ért. Közben kiesett az Európa-bajnok izraeli Freilich – a Gergőt legyőző ukrán verte -, illetve kikapott egy üzbég úgy, hogy minden egyes találatát úgy kétezer szurkoló ünnepelte hihetetlen hangulatban… Jöhetett a női tőr 32-es tábla köre, ami azonban nem sok jót hozott a számunkra. Flóra 6:2-ről még 6:6-ra egyelített a korei Ko ellen, de utána már nem találta az ázsiai ellenszerét, 7:15 lett a vége. Katának kínai jutott, és Huóval szemben izgalmas, fordulatos asszóban, olykor kifejezetten szép tusokkal győzött a magyar lány a tábla négyesével szemben (15:12). Szép siker volt! 
 
Bányai Zsomborra nem nézhetünk ferde szemmel, nagyszerű vívással jutott a döntőbe.
 
Jöhettek ismét az urak, elsőként Zsombor és a svájci Pittet. Egy darabig meleg volt a pite, az asszó közepéig a svájci vezetett többször, a Vasas versenyzője egyszer a sérült vállához is nyúlt, megijesztve mindenkit, de szerencsére nem volt komoly a baj. Tíz körül aztán átvette az irányítást, a vezetést, és végül nem férhetett kétség a 15:11-es győzelméhez. Rögtön következett Patrik, aki tovább folytatta remeklését! Az első három perc után egy tus volt az előnye a koreai Park ellen (Korea a kadet éremtáblázaton 3 arannyal nagy fölénnyel végzett az élen…), a második után már négy, és végül erre is rátett eggyel – biztosan nyert 15:10-re. Ezzel két magyar párbajtőröző vívhatott egyszerre az éremért, de előbb még következett Kata nyolcaddöntője a lengyel Szymczakkal szemben. Az újabb bravúr már nem sikerült, a lengyel 15:8-ra nyert, de kadetként Kata jobb teljesítményt nyújtott, mint saját korosztályában, amiért feltétlen jár a dicséret. 
 
 Egy, a tizenöt nagyszerű Bányai-tus közül a világbajnoki elődöntőben!
 
És akkor jöttek az éremcsaták. Pontosabban Zsombor asszóját nem lehetett annak nevezni. Hál’istennek. Iskolaasszónak, macska-egér párharcnak annál inkább. Halla Péter tanítványa megállíthatatlan volt a román Dabijával szemben, aki a második harmad közepén, 15:6-nál kapitulált! Ezzel máris összejött a küldöttség negyedik, a juniorok első érme! Na de lesz-e ötödik, illetve második? Sajnos, nem lett. Patriknak a harmadik ázsiai ellenfél, ezúttal a kínai Xue jutott, és ez már megfekeüdte a gyomrát. Végig Xue vezetett, de nagy különbség nem volt, sőt a harmadik három percben egyenlített ifi olimpiai bajnokunk (8:8). A befejezés azonban nem sikerült, 11:15 lett a vége. Ez pedig egy hetedik helyet jelentett, ami első éves juniorként, nem egész 18 évesen nagyon szép eredmény, gratulálunk!
 
 Ez ám a szám: Zsombor világbajnoki döntőben! Háttérben a legyőzött Pereira. 
 
Következett a szokásos nagyszerű hangulatban, közel telt ház előtt az esti döntő – harmadik alkalommal magyar főszerepléssel. Rögtön a program első elődöntőjében a verseny két favoritja, Zsombor és a spanyol Pereira találkozott. Csakhogy a „favoritabb” ezen az estén a magyar tehetség volt! Az első tust még Pereira adta, de 1:2 után zsinórban négy tus után, egy magabiztos 5:2-vel zárult az első három perc. A folytatásban a világbajnok papával büszkélkedhető spanyol nem adta fel. Sőt, ebben a szakaszban úgy jutottak el 10:9-ig a felek, hogy Zsombor csak együttest tudott szúrni. Némi aggodalommal és annál nagyobb izgalommal vártuk tehát az utolsó harmadot. Utóbbi rendben is van egy világbajnoki elődöntőben, előbbi viszont teljesen felesleges volt. A magyar gyönyörű találatokkal növelte előnyét, és amikor fél perccel a vége előtt egy parád riposzttal 14:10 lett az állás, akkor már tudtuk, hogy nem lehet baj. Nem is lett, így Bányai Zsombor várhatta ellenfelét a világbajnoki döntőben! Aki hatalmas csata után a francia Bouillot lett, miután hosszabbításban győzte le a Patrikot búcsúztató kínait. 
 
Ne tagadjuk, ekkor már Zsombor számított esélyesebbnek, elvégre a francia korábban egyetlen Vk-nyolcadik hellyel büszélkedhetett, míg a magyar egyéni Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmet is nyert már. Csakhogy világbajnoki döntőben, pláne párbajtőrben minden előfordulhat… Mint ahogy elő is fordult. Sajnos. Rendkívül izgalmas és fordulatos döntőt láthattunk. Magyar szempontból nagyon rosszul kezdődött, 0:3, majd 2:6 is volt az állás. Csakhogy Zsombor elkezdte a zárkózást. Mit zárkózást, 7:6-nál már nála volt az előny! Sőt, a harmadik három percben 10:8 is volt ide az eredmény. Talán ez volt az a pillanat, amikor nem kellett volna támadnia a magyarnak, de utólag már olyan könnyű okoskodni. Ő elengedte a támadást, nem is egyszer, és a francia egyenlíteni tudott. 12:12-nél kezdődött az utolsó perc, amikor egy együttest követően kétszer a francia talált. 15:13-ra Buillot győzött, míg Bányai Zsombor egy nagyszerűvilágbajnoki ezüstérmet szerzett! 
 
Más kérdés, hogy örömködés helyett, a sarkoba vonult, és verte a falba a fejét. Na, holnapra változik a világ, csodálatos versenynapot zárt 19 esztendősen, ennél jobban nem is kezdődhetett volna a junior világbajnokság. Talán csak egy kicsivel…
 
Húsvét hétfőn nagyüzem lesz Taskentben. A női kardozók és a férfi tőrözők egyéniben versenyeznek, míg a férfi párbajtőrözők és a női tőrözők csapatban a legjobb nyolcig jutnak el. Azaz pástra lép többek között Márton Anna, Dósa Dani és a vb-címvédő párbajtőrcsapat. Úgyhogy: HAJRÁ, MAGYAROK!
 
Eredmények. Kadet és junior világbajnokság, Taskent.
Junior férfi párbajtőr egyéni, 153 induló. A csoportmérkőzéseken: Siklósi Gergely 6 győzelem/0 vereség, Bányai Zsombor 6/0, Esztergályos Patrik 6/0.
A legjobb 32 közé jutásért: Bányai-Islas-Flygare (svéd) 15:13, Esztergályos-Sun (kínai) 9:4, Siklósi-Sych (ukrán) 14:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Bányai-Piskovatsov (amerikai) 15:12, Esztergályos-Bontes (holland) 15:10. 
Nyolcaddöntő: Bányai-Pittet (svájci) 15:11, Esztergályos-Park (koreai) 15:10.
Negyeddöntő: Bányai-Dabija (román) 15:6, Esztergályos-Xue (kínai) 11:15.
Elődöntő: Bányai-Pereira (spanyol) 15:10.
Döntő: Bányai-Bouillot (francia) 13:15.
Végeredmény: 1. Bouillot (francia), 2. Bányai Zsombor (edző: Halla Péter, válogatott edző: Eitner Kinga), 3. Pereira (spanyol) és Xue (kínai), …7. Esztergályos Patrik (edző: Partali Csaba, válogatott edző: Eitner Kinga), …33. Siklósi Gergely.
 
Junior női tőr egyéni, 88 induló. A csoportmérkőzéseken: Pásztor Flóra 4 győzelem/1 vereség, Kondricz Kata 4/2, Tóth Janka 1/5 (kiesett). 
A legjobb 32 közé jutásért: Pásztor-Do (vietnami) 15:12, Kondricz-Spanger-Ries (dán).
A legjobb 16 közé jutásért: Kondricz-Huo (kínai) 15:12, Pásztor-Ko (koreai) 7:15.
Nyolcaddöntő: Kondricz-Szymczak (lengyel) 8:15.

Végeredmény: 1. Taffel (amerikai), 2. Harvey (kanadai), 3. Fu (kínai) és Ebert (német), …16. Kondricz Kata, …21. Pásztor Flóra, …74. Tóth Janka. 

2015. április 05.

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM