Folytatódott a bronzkorszak

szept 23, 2018 | Archív

Hatodik bronzérmét szerezte a magyar küldöttség a női tőrcsapat (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Mező Boglárka) révén az olaszországi Terniben rendezett kerekesszékes Európa-bajnokságon.

Szombaton két számban lettünk volna érdekeltek a kerekesszékes Európa-bajnokságon, sajnos Tarjányi István sérülése miatt a férfi kardcsapat visszalépett a versenytől. Kár, mert ez az együttes érmet is nyerhetett volna Terniben.

Maradt a női tőrcsapatok versenye, melyen egyből az elődöntővel kezdtünk. Ez pedig rögtön komoly izgalmakat hozott Az élete első tőrversenyén induló Mező Bogi próbálta helyettesíteni a sérült Dani Gyöngyit. Négy találatot sikerült bevinnie az ellenfeleknek, így az oroszok 35:31-es vezetéséről indult neki Krajnyák Zsuzsi és Hajmási Évi az utolsó asszóknak. Zsuzsi révén vezettünk 40:38-ra, az utolsó meccsen az ellenfél kiegyenlített, 40:40-nél lejárt a vívóidő. Évi tisztán talált, de a lámpa fehéren jelzett, az orosz testvezetékének hibája miatt, a hiba kijavítása után pedig a rivális szúrt tust. Maradt tehát a bronzmérkőzés az ukránok ellen, ezt behúzta a csapat, amely ezzel bronzérmet nyert.

Eredmények. Kerekesszékes Európa-bajnokság, Terni. Női tőrcsapat, 5 induló. Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Oroszország, 3. Magyarország (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Mező Boglárka, edzők: Beliczay Sándor, Szirmai Benedek, Feczer Viktor és Erdei Péter).

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM