Három orleans-i magyar hölgy a főtáblán

nov 9, 2018 | Archív

Az idény első női kard egyéni Világkupa-versenyén, a franciaországi Orleans-ban a kiemelt Márton Anna és Pusztai Liza mellé László Luca társult a legjobb 64 között. Folytatás szombaton, hajrá, lányok!

Akadt két magyar ezen a pénteken, akiért nem kellett szurkolni a női kardozók 2018/2019 -es nyitóversenyén. Márton Anna és Pusztai Liza ugyanis kiemeltként nem lépett pástra, és a szombati folytatásban mindketten eséllyel kezdhetik majd meg asszójukat Orleans-ban. A franciaországi viadalon két klasszisunk mellett további nyolc magyar állt rajthoz, és a selejtezőket követően ketten fejezték be a napot. Igaz, merőben másként. Kelecsényi Mirabella kiesett, László Luca viszont 5 győzelemmel és nagyon jó tusaránnyal a csoportkörből közvetlenül a főtáblára ugrott – válogatott társai mellé. 

A többieknek a direkt kieséses folytatásban egy, illetve két asszót kellett volna nyernie, ám ez senkinek sem sikerült. Legközelebb Kern Bianka állt hozzá, aki a főtábláért egyetlen tussal kapott ki a francia Regigne-től. A 18 éves Nagy Valentina kortársától, a bolgár Ilijevától szenvedett vereséget, míg Záhonyi Petra az olasz Tariccóval szemben maradt alul. Egy körrel korábban, a 96-ba kerülésért búcsúzott Bérczy Dorottya, Katona Renáta és Mikulik Júlia. 

Így végezetül három magyar jutott a szombati folytatásba, szurkoljunk azért, hogy magyar szempontból minél tovább tartson majd a következő versenynap…

Eredmények. Női kard egyéni Világkupa, Orleans, 188 induló. A csoportmérkőzéseken: Márton Anna és Pusztai Liza kiemelt, László Luca 5 győzelem/1 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Kern Bianka 5/1, Záhonyi Petra 4/2, Nagy Valentina 4/2, Bérczy Dorottya 4/2, Katona Renáta 3/3, Mikulik Júlia 2/4 (továbbjutottak), Kelecsényi Mirabella 1/5 (kiesett).

A legjobb 96 közé jutásért: Záhonyi-Poupinet (francia) 15:7, Nagy-Morales (kolumbiai) 15:7, Katona-Zovnyir (ukrán) 13:15, Bérczy-Brindamour (kanadai) 13:15, Mikulik-Ilijeva (bolgár) 13:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Kern-Reguigne (francia) 14:15, Nagy-Ilijeva (bolgár) 11:15, Záhonyi-Taricco (olasz) 11:15.

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Márton-Lecoq (francia), Pusztai-Ilijeva (bolgár), László-Fox-Gitomer (amerikai).

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események