Hatodik a női kardcsapat Tuniszban

jún 3, 2018 | Archív

Nagyszerűen helytállt, és a hatodik helyen végzett a Márton Anna nélkül felálló, Katona Renáta, László Luca, Mikulik Júlia, Pusztai Liza összeállítású női kardcsapat a tuniszi Világkupa-versenyen.

A távlati célok felülírták a pillanatnyi érdekeket. Márton Anna, a női kard világranglista harmadik helyén álló vb-bronzérmes klasszis ugyanis mesterével, egyben a válogatott edzőjével, Gárdos Gáborral egyeztetve úgy döntött, hogy kihagyja a tuniszi Világkupa-versenyt. Tekintettel arra, hogy két hét múlva már az újvidéki Európa-bajnokság kezdődik, ami mégiscsak fontosabb eseménynek számít. 

Így aztán a vasárnapi, szezonzáró csapat Világkupa-versenyen a mieink Katona Renáta, László Luca, Mikulik Júlia, Pusztai Liza összeállításban léptek pástra, és a nyolcaddöntőben azokkal a lengyelekkel találkoztak, akik Pankával együtt is törtek már borsot a mieink orra alá. Most viszont mindez megfordult! Az ebben a felállásban tán esélyesebbnek számító lengyelek ellen Luca és Renáta is nagyon jól teljesített, Liza pedig 17 esztendősen bizonyult remek befejező embernek, és a mieink 45:37-re nyertek.

Katona Renáta, László Luca, Mikulik Júlia és Pusztai Liza, a Vk-6. helyezett magyar női kardcsapat.

A folytatásban, a franciák elleni negyeddöntőben sem játszottak alárendelt szerepet a mieink, 45:37-re kaptak ki a viadal egyik favoritjától. Az 5-8. helyért történő folytatásban pedig tán az eddigieknél is értékesebb sikert arattak a hölgyek, Liza vezérletével 45:44-re legyőzték a londoni olimpiai bajnok Kimmel falálló koreaiakat. Az utolsó meccs is szorosan alakult, 45:42-re nyertek az amerikaiak, ám hatodik helyével nagyon értékesen  teljesített a magyar női kardválogatott! Olyannyira, hogy leiírhatjuk: ennél sose legyen rosszabb – Pankával sem…

Eredmények. Női kardcsapat Világkupa, Tunisz, 21 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Lengyelország 45:37.

Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 37:45.

Az 5-8. helyért: Magyarország-Korea 45:44 (Pusztai +6, Katona +3, László -8).

Az 5. helyért: Magyarország-Egyesült Államok 42:45 (Pusztai +1, Katona +1, Mikulik -2, László -3).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Franciaország, 3. Olaszország, …6. Magyarország (Katona Renáta, László Luca, Mikulik Júlia, Pusztai Liza).

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM