Hír

Két, egészen kivételes bronzérem

  • 2019.05.18

Siklósi Gergely és Koch Máté bronzérmes lett a párizsi, rekordindulós férfi párbajtőr Világkupán! Mindkét magyar káprázatos telejsítményt nyújtott, és ezzel a honi rangsor első két helyén zárt.

A live stream-et nézve az ember egyszerűen nem hitt a szemének! Egy 21, és egy 19 esztendős fiatalember, bizonyos Siklósi Gergely és Koch Máté olyat produkált, amilyet ritkán lehet látni. Kezdjük azzal, hogy a világ legnagyobb és a világ egyik legerősebb versenyén, 373 induló közül végeztek mindketten a harmadik helyen. És folytassuk mindjárt azzal, hogy e produktummal a hazai ranglista hatodik, illetve hetedik helyéről az elsőre és a másodikra ugrottak. Azaz a válogatási elvek alapján kiharcolták maguknak a biztos Európa- és világbajnoki részvételt!

Valami egészen elképesztő teljesítménnyel! Végeredményben ugyanott végeztek, mégis egészen más utat jártak be a nap folyamán. Kezdjük Koch Mátéval, annak okán, hogy e versenyt követően ő végzett a magyar ranglista első helyén…! Halla Péter vasasos tanítványa pénteken végigvívta a csoportkört, majd nem sokkal este 9 előtt jutott be a 64-es főtáblára. Ezt követően pedig szombaton végigverte a világ legjobbjait. Elsőként az orosz Guszev volt az ellenfél, akkor még nem sejtettük, hogy ez a 15:12 csak a bemelegítés volt. És amikor a legjobb 32 között az aktuális Európa- és világbajnok, a világranglsitát vezető francia Yannick Borel 11:5-re vezetett ellene, akkor azt mondhattuk magunkban: “Szép volt, Máté, junior egyéni Európa-bajnokként jól helytálltál a felnőttek között is!…” 

Koch Máté háromszor nyert egyetlen tussal - egészen elképesztő teljesítmémyt nyújtott!

Egyvalaki azonban nem így gondolta. Koch Máté. A 19 éves fiatalember ettől kezdve az őrületbe kergette a világ legjobbját! A magyar piros lapot is kapott, ám ez is belefért. Előbb kiegyenlített, majd a hosszabbításban, nem sokkal az egy perc lejárta előtt megflesselte Borelt, és egylámpás tust adott. Jött a nyolcaddöntő, az addig ugyancsak kimagaslót nyújtó Somfai Péter ellen. Riói olimpiai bronzérmesünk veretlen csoportköre után szombaton 15:8-ra verte a német Bodóczyt, majd az olasz válogatott Ficherát győzte le remek vívással 15:11-re. És amikor Máté ellen 7:2-re vezetett a második harmad közepén, akkor megint csak leszögezhettük: “Azért a rutin, és a nagy forma begyűri a fiatalságot.” Koch Máté másként vélekedett. A meccs végére megint csak egyenlő lett az állás, és a hosszabbításban ismét ő adta be a tust (13:12). A negyeddöntőben jött az újabb világklasszis, az egyéni Európa-bajnok, tízszeres Világkupa-győztes svájci Max Heinzer személyében. A szemünknek is alig hittünk, azt a párbajtőrözőt kergette az őrületbe a magyar, aki éppen ezt szokta tenni aktuális ellenfelével. Az újabb végjátékban, ismételten egy tussal nyert Máté 15:14-re, és ezzel elődöntős lett!

Nézzük Siklósi Gerit! Ő ugyancsak egészen különleges utat járt be. Nem Párizsban - Párizs előtt. Káprázatos junior eredménysor, ezzel egyidőben felnőtt válogatottság. Aztán kisebb hullámvölgy, kellemetlen csuklósérülés, melynek egy januári műtét vetett véget. 21 esztendősen igencsak éles váltás. Ám a klasszis attól lesz klasszis, hogy az ilyen helyzeteket is megtanulja kezelni. Hát Geri megtanulta! 

Siklósi Geri bombaformában, nagyszerű vívással nyert bronzérmet!

A tapolcai kiváló alapok után honvédossá lett tehetség pénteken veretlen csoportkörrel nyitott, ezzel mentesült az aznapi folytatástól. A szombati főtáblán pedig elképesztően tuserős, elegáns és domináns vívást nyújtott. A 16-ig megszorítani sem tudták. A francia Gustint 15:10-re, majd a kolumbiai - Párizsban készülő - Rodriguezt 13:2 re (!) verte. A nyolcaddöntőben aztán a jelenleg legmagasabban rangsorolt olasz, Santarelli következett. A végeredmény ugyan 15:14 lett, ám ez nem tükrözi hűen az asszót. Dancsházy-Nagy Tamás tanítványa végig vezetett, kézben tartotta a meccset, és egy dubléval ért véget a mérkőzés. És gyakorlatilag ugyanezt mondhatjuk el a negyeddöntőről is. Ott 15:13-ra nyert Geri az ukrán Szvicskar ellen. De itt sem lehetett kérdéses, hogy ki nyeri az asszót, és ki jut be a szuperverseny négyes döntőjébe. 

A szálak nagyjából itt futottak össze a két magyarnál, és ekkor dőlt el, hogy a hazai ranglista 6. és 7. helyéről ezzel az 1. és 2. pozíciójába kerültek, ami biztos Európa- és világbajnoki indulást jelent. Lehet, nem emiatt történt, és bizonyosan az elődöntőt is meg akarták nyerni a mieink, ám ez már nem sikerült. Geri 15:13-ra kapott ki a későbbi győztes, olimpiai bajnok koreai Parktól, Máté pedig 15:10-re az orosz Glazkovtól. Ugyanakkor ez a két bronzérem gyaníthatóan sokáig emlékezetes marad tehetségeink számára. Gratulálunk nekik és a mestereknek, ez igen!

Két okkal büszke, bronzérmes fiatalember.

A főszereplők nyilatkozatai előtt rögzítsük a vasárnapi csapatversenyre a mieink összeállítását: Bányai Zsombor, Berta Dániel, Rédli András és Siklósi Gergely képvieli majd a magyar színeket, hajrá, fiúk! 

És akkor jöjjenek a versenyzői és mesteri nyilatkozatok! Siklósi Gergely: “Nagyon nehéz másfél éven vagyok túl! Rengeteget dolgoztam, és végig hittem abban, hogy lesz eredménye a munkámnak. Tudatosan építettünk fel mindent a mesteremmel, sokat segített a sportpszichológusom, Balassa Levente is. A csuklóműtétem után mindent tudatosan, előre megterveztünk, és mára a kezem, a testem, és a fejem is teljesen rendben volt. Nagyon jól ment a vívás, és sikerült nem a válogatásra gondolnom, hanem mindig a következő asszóra. Rendkívül boldog vagyok, és szeretnék hasznos tagja lenni a világversenyeken, majd az olimpiai kvalifikációban a magyar válogatottnak!”

Koch Máté: “Igazából nem nagyon tudom, mi és hogyan történt… Hogy megnyertem a magyar ranglistát? Nem tudtam, komolyan mondom! Elképesztően örülök! Próbáltam végig, minden tusra koncentrálni, Borel ellen nagyon nehéz volt, mert nemcsak nagyszerű vívó, hanem a hazai pást minden előnyét élvezte. Somfa ellen is elképesztő meccs volt, próbáltam mindig a következő asszóra gondolni. Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen csodálatos junior befejezés után így sikerült a felnőtt szezonom. Most egyet szusszanok, és aztán nagyon szeretnék ugyanilyen teljesítményt nyújtani a világversenyeken is. Nem is hiszem el, hogy sikerült…!”

Dancsházy-Nagy Tamás, Geri mestere, a válogatott vezetőedzője: “Ne haragudj, ha nem leszek összeszedett, de teljesen a történtek hatása alatt vagyok… A világ legerősebb és legnagyobb vívóversenyén ilyen teljesítményt nyújtson két magyar, az egyszerűen elképesztő. Nagyon büszke vagyok Gerire, egy rendkívül nehéz időszakot oldott meg tökéletesen. Tudatosan készültünk, rengeteget dolgozott, meg is kellett, hogy legyen mindennek az eredménye. Bizonyos vagyok abban, hogy a válogatás kérdése tudat alatt benne volt a fejekben, ezért is nagy dolog ez a bronzérem. Az Eb-n és a vb-n a válogatási elvek okán Koch Máté és Siklósi Gergely helye automatikus, Rédli András szereplése pedig nem lehet kérdéses. A negyedik helyre pedig alszunk még néhányat… Ám most előbb a vasárnapi csapatversenyre koncentrálunk!”

Halla Péter, Máté mestere: “Biztosan Máténak sem volt egyszerű, de én elképesztően nehéz pillanatokat éltem át ma a kispadon… Kimondhatatlanul büszke vagyok Mátéra, miként a ranglistán végül harmadik helyen végző Nagy Dávidra is. Az a koncentráció, amire Máté képes a kiélezett szituációkban, alkalmassá teheti őt később a legnagyobb feladatok megoldására. Tudom, szorul néha némi csiszolásra Máté páston történő viselkedése. Ugyanakkor e vagányság nélkül ma sem biztos, hogy összejött volna ez a nagyszerű eredmény. Elvégre aki Borelt és Heinzert felidegesíti, majd meg is veri, azért csak tud valamit… A viccet félretéve, csodás szezont írunk, és nagyon örülök, hogy még messze nem ért véget!” 

Glazkov, Park, Koch Máté és Siklósi Geri - 373-ból a legjobbak.

Eredmények. Férfi párbajtőr Világkupa, Párizs, 373 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Siklósi-Gustin (francia) 15:10, Somfai-Bodóczy (német) 15:8, Koch-Guszev (orosz) 15:12, Peterdi-Bida (orosz) 13:15, Bányai-Szakamoto (japán) 12:15, 

A legjobb 16 közé jutásért: Siklósi-Rodriguez (kolumbiai) 13:2, Somfai-Fichera (olasz) 15:11, Koch-Borel (francia) 15:14.

Nyolcaddöntő: Siklósi-Santarelli (olasz) 15:14, Koch-Somfai 13:12.

Negyeddöntő: Siklósi-Szvicskar (ukrán) 15:13, Koch-Heinzer (svájci) 15:14.

Elődöntő: Koch-Glazkov (orosz) 10:15, Siklósi-Park (koreai) 13:15.

Végeredmény: 1. Park Szangjung (koreai), 2. Nyikita Glazkov (orosz), 3. Siklósi Gergely (edző és válogatott edző: Dancsházy-Nagy Tamás) és Koch Máté (edző: Halla Péter, válogatott edző: Dancsházy-Nagy Tamás), …11. Somfai Péter, …40. Bányai Zsombor, …51. Peterdi András, …121. Berta Dániel, …140. Rédli András, …160. Cho Taeun Sándor, …163. Andrásfi Tibor, …170. Kiss Gergő, …199. Nagy Dávid, …244. Szényi Péter.



További híreink

Aktuális

Megtelt a Kossuth tér! Megtartottuk sikeres flashmob-rendezvényünket ezúttal a "Vívás a bolygónkért!" szlogen égisze alatt. Olimpiai és világbajnokok, idősek és fiatalok részvételével népesült be a Kossuth tér. Hará, vívás! Hajrá, magyar vívás!

Eseménynaptár

X

Támogatóink