Hír

Kun Anna nyerte a belgrádi szatellitet

  • 2019.09.02

Női párbajtőrözőink elkezdték. Szeptember első napján a magyar női válogatott gyakorlatilag hiánytalanul pástra lépett a belgrádi szatelliten. Az első öt helyen a mieink végeztek, Kun Anna győzött.

Kovács Iván vezetőedző úgy döntött: ki korán kezd, aranyat lel… Vagy ha valószínűleg nem is pontosan ennek jegyében, de a felkészülés szempontjából úgy ítélte meg, hogy fontos a nemzetközi versenyrutin fiatal válogatottunk számára. Ezért a mieink is pástra léptek a FIE szezonnyitó, belgrádi női párbajtőr szatellit versenyén, melyen az első nyolc helyezett Világkupa-pontot kapott. (Az első helyért annyi pont jár, négy, mint a Világkupán a 32 közé jutásért.) Az eseményen a magyarok domináltak, olyannyira, hogy a nyolcas döntő első öt helyén a mieink végeztek, az aranyéremért Kun Anna (képünkön) győzte le Várnai Vivient. 

A belgrádi érmesek: Várnai Vivi, Kun Anna, Muhari Eszti és Fekete Laura.

Eredmények. Női párbajtőr szatellitverseny, Belgrád, 55 induló. Végeredmény: 1. Kun Anna (edző: Plásztán Attila), 2. Várnai Vivien, 3. Muhari Eszter és Fekete Laura, 5. Budai Dorina. A döntőben: Kun-Várnai 15:6




További híreink

Aktuális

Megtelt a Kossuth tér! Megtartottuk sikeres flashmob-rendezvényünket ezúttal a "Vívás a bolygónkért!" szlogen égisze alatt. Olimpiai és világbajnokok, idősek és fiatalok részvételével népesült be a Kossuth tér. Hará, vívás! Hajrá, magyar vívás!

Eseménynaptár

X

Támogatóink