Hír

Magyar-japán a köbön!

  • 2018.07.04

Pontosan két hét múlva kezdődik a kínai Vuhsziban a világbajnokság. Mivel a közelmúltban valamennnyi kontinensbajnokság befejeződött, kialakultak a vb ágai. Nézzük mi vár a mieinkre!

Kezdjük az egyéni versenyekkel, az ugyanis rövidebben elintézhető, itt nincs akkora jelentősége a világranglista állásának. Elvégre selejtezőket rendeznek majd Vuhsziban, az első három versenynapon, július 19. és 21. között. Ennek eredménye alapján alakul majd ki a 64-es főtábla, kivéve, persze, a 16 kiemeltet, akik csak ekkor kapcsolódnak be a versenyekbe. Magyar részről mindösszesen öt, pontosabban öt és fél vívónk mentesül a selejtezők alól. Férfi kardban a világbajnoki címvédő Szatmári András a 4., Szilágyi Áron az 5. helyen áll a rangsorban. Ennek megfelelően egymással csak a 8 között kerülhetnek szembe, de ez függ majd a sorsolástól. Női kardban másfél kiemeltünk van… Itt Márton Anna a 3., Pusztai Liza a 17., ami “hivatalosan” selejtezőt jelent. Ám a 14. japán Emura sérült, őt nem is nevezték, tehát Lizi valószínűleg kiemelt lesz. Ugyanakkor ezt nem vehetjük biztosra, elvégre a szabályok szerint 24 órával a verseny előtt még lehet módosítani - bizonyos feltételek mellett… - a nevezést. Így aztán kétszeres kadet világbajnokunk úgy utazik, hogy selejtezőt kell vívnia, aztán lehet, hogy mégsem. Másik riói olimpiai bajnokunk, Szász-Kovács Emese negyedik kiemelt lesz, női párbajtőrben a legszorosabb az élmezőny, az 1. és a 7. között mindössze 17 pont a különbség, és mivel egy vb-arany 80 pontot ér, itt nagyot változhat Kína után a tabella. Kiemeltjeink sorát Rédli Andrással zárjuk, tavalyi vb-bronzérmes párbajtőrözőnk tizedikként lesz rangsorolva. A további magyar versenyzőknek selejtezőt kell majd vívnia. 

Ezt a csarnokot alakítják majd át főteremmé Vuhsziban, a világbajnokságon.

Nézzük a csapatversenyt, melyekben sokkal világosabb a kép! Itt ugyanis nincs selejtező, sem sorsolás - a világranglista jelenlegi állása alapján állítják össze a direkt kieséses táblát, azaz tisztán körvonalazódtak az ágak. Ami nyilvánvaló: a mindig vízválasztó nyolcaddöntőkben mindössze egyszer lesz a mieinknek európai ellenfele - viszont Japánnal várhatóan háromszor is szemberülünk… Lássuk, mi a helyzet fegyvernemenként!

Férfi tőr. Legyünk őszinték, ebben a fegyvernemben kisebbfajta csoda kellene ahhoz, hogy 8 közé kerüljön a magyar kvartett. A 16. helyen rangsorolt magyarok az első körben a brazilokkal mérkőznek azért, hogy a további versenyben maradjanak. Siker esetén pedig jöhet az az Egyesült Államok, amely ebben a szezonban megcsinálta a Grand Slamet vívásban! Egészen egyedülálló módon valamennyi, szám szerint öt Világkupán lettek aranyérmesek, majd “természetesen” megnyerték az Amerika-bajnokságot is. Velük vívnánk a 8-ért, hát, hajrá, fiúk…!

Női tőr. Ismét legyünk őszinték, ahhoz képest, hogy a 11. helyen állnak Mohamed Aidáék a rangsorban, nem lett rossz az águnk… A nyolc közé jutásért az egyáltalán nem verhetetetlen Kanada lesz ugyanis az ellenfél. Érdekesség, hogy mostanában elkerülte egymást a két válogatott, az elmúlt három szezonban mindössze kétszer kerültek egymással szembe a felek, igaz, akkor az amerikaiak nyertek. Az esetleges siker után is maradnánk Ázsiában az amerikai kontinensnél, a négyért ugyanis az Egyesült Államok jöhetne. Itt, természetesen, ők lennének az esélyesek, de még mindig jobb, mintha Olaszország vagy Oroszország következne. 

Férfi párbajtőr. Riói bronzérmes válogatottunk Imre Géza és Boczkó Gábor valószínűsíthető visszavonulása után az őrségváltás középső óráit éli… A világranglistán a hatodik helyén állnak a mieink, köszönhetően a nagyszerű, párizsi Vk-sikernek és a tavalyi vb 4. helynek. A kínai vb-n a 16-ba jutás nem jelenthet gondot, majd a nyolcaddöntőben a japán-kanadai párharc győztese, várhatóan Japán jöhet. Nem lesz könnyű dolguk Rédliéknek, a szezon során 1:2 a mérleg az ázsiaiakkal szemben, de azért mi számítunk az esélyesebbnek. Ebben a fegyvernemben a legnehezebb tippelni a további lehetséges ellenfelekre, úgyhogy tán csak annyit: ha sikerül a 8 közé jutás, és a másik ágon is a papírforma érvényesül, akkor a negyeddöntőben maradunk a szó szoros, és átvitt értelmében is Ázsiában - Korea következhet. 

Női párbajtőr. Sok szerencsét eddig nem tudhat magáénak mostanság ez a fegyvernem, és tán ez is oka annak, hogy a magyarok jelenleg a szerény, 13. helyen állnak a rangsorban. Ennek megfelelően már a 8 közé kerülésért rendkívül nehéz dolga lesz Szász-Kovács Emesééknek. Az ellenfél a francia válogatott lesz, a világranglista 4. helyezettje éppen néhány hete nyerte meg az újvidéki Európa-bajnokságot. Ugyanakkor a vívásban ez nem feltétlenül kötelező értékmérő, mi több, két bravúrt egymás után párbajtőrben ritkán jegyeznek… Legyen így ezúttal is. A mieink következő ellenfele a felső, vagy az alsó ágon - nagyon nem mindegy… - a koreai-román mérkőzésről érkezik majd. 

Európa-bajnok férfi kardcsapatunk a világbajnokságon is éremesélyesként lép majd pástra. Hajrá, magyarok!

Férfi kard. Na, itt viszont jó lenne, ha az Európa-bajnok nagyszerűen szerepelne a vb-n is, elvégre a Szilágyi Áron vezette magyar válogatott fölényes és fényes sikert aratott Újvidéken! A mieink egy nagyszerű és kiegyensúlyozott szezon után jelenleg harmadikak a világranlistán, és a nyolcaddöntőben Japán lesz majd az ellenfél Vuhsziban. Nos, ebben az egy esetben jelenthetjük ki egyedül magabiztosan, hogy nem jelenthet problémát a 8 közé jutás… A negyeddöntőbeli folytatásban minden bizonnyal Németország következik, és európai maradhat az ág az elődöntőre is. Ott várhatóan az orosz-olasz párharc győztese lehet a magyar-német meccs jobbikának - reméljük, a mieinknek… - a riválisa. A másik ágon nagy meglepetés lenne, ha nem a címvédő Korea lenne döntős. Előljáróban pedig kiegyeznénk azzal, ha létrejönne a tavalyi, lipcsei vb-döntő visszavágója - aztán az akkori magyar-koreai eredmény akár fordulhatna is… 

Női kard. És egy újabb, a harmadik valószínűsíthető magyar-japán nyolcaddöntő Vuhsziban! Furcsa, és ritka érdekesség mindez, és nagyszerű lenne egy 3:0-val zárni Ázsiában a távol-keleti csúcstalálkozót… Márton Annáéknak erre meg is van minden esélye. Nehéznek, de reálisnak látszik az olimpiai kvalifikáció ebben a fegyvernemben, ahhoz viszont “alap” lenne ez a nyolcba kerülés. Ha összejön, akkor a világranglistát jelenleg vezető olaszok következnének majd a négy közé jutásért, és azért ennél is el lehetne képzelni nehezebb ágat - tehát a lehetőség a tisztes helytállásra (8 közé jutás), és a bravúrra (4 közé kerülés) egyaránt adott. 

A többit pedig majd meglátjuk Vuhsziban - két hét múlva kezdődően. Hajrá, magyarok!



További híreink

Aktuális

Ennél jobban nem kezdődhetett volna! Márton Anna kimagasló vívással nyerte az orleans-i, szezonnyitó női kard egyéni Világkupa-versenyt! A döntőben 15:10-re verte spanyol ellenfelét, gratulálunk Pankának és mesterének, Gárdos Gábornak!

Eseménynaptár

X