Hír

Pető Intézet: egy igazán sikeres együttműködés

  • 2018.06.01

Mosolygós és vidám gyerekek, okkal elégedett felnőttek. Nagyjából így lehetne röviden jellemezni a Pető Intézet és a Magyar Vívó Szövetség közötti, most már több mint egy éves megállapodást.

Alig több mint egy évvel ezelőtt kötött szerződést a Sulivívó program keretein belül a Magyar Vívó Szövetség és az Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézet, ismertebb nevén a Pető Intézet. Akkor Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke és Makk Ádám intézményvezető írta alá a megállapodást. Azóta a dokumentum szignálását további tettek követték, és több mint egy év után igazi “sikerkezdeményezésnek” nevezhető sportágunk és az intézet kapcsolata. 

A Pető Intézet vívóinak asszója a diákolimpáin. A kép jobb szélén Makk Ádám intézményvezető, a két fiatal között pedig Kamuti Jenő alelnök és Csampa Zsolt elnök.

Tamás Henriette, az MVSZ főtitkára ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy az egész országot behálózó Sulivívó program egyik legérdekesebb fejezete a Pető Intézettel létre jött megállapodás. A gyerekek idén áprilisban már másodszor vettek részt a diákolimipán, és korántsem csak szemlélődőként. Tavaly bemutatót tartottak, idén már kerekesszékes asszót is vívtak, illetve sikerrel teljesítették a tudáspróbát. “Őszintén remélem, hogy nagy élményt jelentett a gyerekeknek az aktív részvétel a diákolimpián, illetve a találkozás olimpiai és világbajnok vívóinkkal” - nyilatkozta a főtitkár asszony. 

A kapcsolat motorja, és legfontosabb láncszeme Csaba Edina, korábbi világbajnoki ezüstérmes kardozónk, aki a foglalkozásokat vezeti a gyerekeknek. “Hetente jelenleg egyszer van lehetőségünk edzeni, és legnagyobb örömömre nagyon nagy az érdeklődés.” - nyilatkozta Csaba Edina, aki a héten tartotta meg a tanév utolsó foglalkozását, és az erről szóló rövid videót ezen a linken lehet megtekinteni. https://www.facebook.com/hunfencing/?hc_ref=ART_0pZqHW5pC-QvC5MWaVoq55JYqk9dq87clvEucZM-sbyMw-EWjbnwLYPr2CI4OHs

Edzés a Pető Intézetben.

“Igyekszem az edzéseken olyan játékos, vicces feladatokat kitalálni, hogy élvezzek a gyerekek a vívást. Tavaly még műanyag tőrrel kezdtük a tanulást, ma már szabályos fegyverekkel is dolgozunk. A következő lépés ugyancsak összeállt a fejemben, szeretnénk elektromos találatjelző géppel vívni, és a párbajtőr mellett más fegyvernemet is felvenni a repertoárunkba. Mindenki rendkívül lelkes, a konduktorok mindenben segítenek, ugyanakkor sok esetben, érthetően, az anyagiak gátat szabnak a fejlődésnek. Éppen ezért jelentett sokat, hogy az MVSZ részéről, Tamás Heni, illetve a paralimpiai bizottság részéről Urr Anita segítségével a gyerekek el tudtak utazni az egri kerekesszékes Világkupára. Nagyon élvezték!” - folytatta korábbi világbajnoki ezüstérmes kardozónk. 

Érdeklődésünkre azt is elmondta, elképzelhetően tartja, hogy a Pető Intézet diákjai közül néhányan kerekesszékes versenyen is kipróbálhatják majd a tudásukat. Ő több gyereket is alkalmasnak tart erre, a folytatás ezen a téren is elsősorban az anyagi lehetőségeken múlik. 




További híreink

Aktuális

Aranyérmet nyert a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású férfi kardcsapat az újvidéki Európa-bajnokságon. Válogatottunk a döntőben Olaszországot győzte le. Gratulálunk a vívóknak és a mestereknek!

Eseménynaptár

X