Hír

Szilágyi Áron ezüstérmes Madridban!

  • 2019.05.11

Káprázatos vívással, csupa fölényes győzelemmel jutott el a madridi férfi kard Vk-verseny döntőjéig Szilágyi Áron. A fináléban egyetlen, kétes tussal kapott ki, gratulálunk, várjuk a csapatviadalt!

Szilágyi Áron ezúttal is extrát nyújtott, és ismét egyetlen tusra volt az aranyéremtől. És megint csak azt mondhatjuk: nem most kell az első helyezés… Kétszeres olimpiai bajnokunk egészen elképesztő teljesítménnyel jutott el a Világkupa-verseny döntőjéig, és pontosan tudjuk, hogy az i-re a pontot később kell feltenni. Ugyanakkor gyorsan tegyük hozzá, hogy ez a folyamatosan magas szintű teljesítmény a mai vívásban - Áron a koreai GP-n is második lett - egészen kivételes! 

A Vasas vívója, Decsi András tanítványa elsőként klubtársát, az ifi olimpiai bajnok Rabb Krisztiánt győzte le, és Áron nyilván nem sértődik meg azon megjegyzés okán, hogy a 64-be jutásért ifi olimpiai bajnok tehetségünket dicsérjük (15:6). A 32 között az orosz válogatott Danyilenko kapott egy laza 15:9-et, majd pontosan ugyanígy járt a kanadai Gordon. Utána aztán következett a “szigorlat”, ugyanis sorra érkeztek a világklasszis riválisok. A negyeddöntőben a legjobb olasz, Curatoli jött, Áron esélyt sem hagyott - miként legutóbbi találkozásukkor sem… -, 15:9-re nyert, és ezzel bejutott a négyes döntőbe. 

Áronnak volt oka az örömre!

Ahol az elődöntőben azzal az Oh Szanguk-kal találkozott, akitől az előző, szöuli Grand Prix-versenyen egyetlen tussal kapott ki a fináléban. Nos, most olyan oktatófilmet mutatott be klasszisunk, hogy öröm volt nézni a live stream-et… Úgy lett 15:8 a vége, hogy az eredmény inkább a koreaira nézve volt hízelgő. 

Áron ehhez hasonló tusokkal verte a koreai Oh-ot.

A döntőben egy újabb régi ismerős, a német Max Hartung következett. A riválisok nagy meccset vívtak, és fej-fej mellett haladtak egészen a meccs végéig. 14:14 után aztán a mi szívünk úgy érezte, hogy Áron adta a tust, a bíró azonban másként vélekedett… Hartung nyert, Áron ezüstérmet szerzett, és közvetlenül az eredményhirdetést követően így nyilatkozott klasszisunk:

“Most dühös vagyok! Azt gondolom, hogy én adtam az utolsó tust, és nekem kellett volna megnyernem ezt a versenyt! Ilyenkor nehéz higgadtan értékelni, hiszen azért vívok, hogy újabb aranyérmeket nyerjek… Azért annak örülök, hogy jól ment, Oh Szanguk-ra külön készültünk, és jó érzés, hogy sikerült feltérképezni őt, persze, ez nem jelenti azt, hogy  mindig ennyire megverem majd, de remélem… A döntő jó meccs volt, a végéről már beszéltem, és nagyon várom a vasárnapi csapatot, ott is maximumot szeretnék nyújtani!”

Aranyosan csillogó ezüst...

A többiekről! Decsi Tamás nagyszerűen teljesített! Csapat világbajnokunk és egyéni vb-bronzérmesünk előbb magabiztosan győzte le 15:10-re az orosz Sirsovot, majd ugyanilyen arányban bizonyult jobbnak a franciák egyes számú vívójánál, Anstettnél. Ám a java még hátra volt! A nyolcaddöntőben a már említett koreai klasszissal, Oh Szangukkal szemben a lehető legszorosabb asszót vívta - 15:14-re szenvedett vereséget. A szezon eredményei alapján elmondható 37 éves klasszisunkról, hogy egyre jobb formába lendül… 

Iliász Nikó az egyiptomi Amer 15:12-es legyőzése után a korábban ugyancsak említett Curatolitól kapott ki a 32-ben 15:11-re. A többi 64 közé jutott magyar az első körben kapott ki - az ifi olimpiai bajnok Rabb Krisztiánról megint csak írtunk, és itt búcsúzott Gémesi Csanád és Galgóczy Tamás is. 

A vasárnapi, olimpiai kvalifikációs csapatversenyen csapatunk cserére kényszerült. Boczkó Gábor, a helyszínen tartózkodó sportigazgató arról számolt be, hogy Szatmári András combsérülése nem javult. Az egyéniben elindult, ám messze nem tudott százszázalékosan teljesíteni, kis híján visszalépett. Ezért vele, és Decsi András vezetőedzővel egyeztetve az a döntés született, hogy a vasárnapi csapatversenyen Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Gémesi Csanád mellett Iliász Nikolász kap lehetőséget. A mieink a nyolcaddöntőben a japán-lengyel meccs győztesével találkoznak, majd a negyeddöntőben Németország lehet az ellenfél. Hajrá, magyarok!

A madridi dobogó.

Eredmények. Férfi kard egyéni Világkupa, Madrid, 226 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Szilágyi-Rabb 15:6, Decsi-Sirsov (orosz) 15:10, Iliász-Amer (egyiptomi) 15:12, Gémesi Cs.-Cavaliere (olasz) 10:15, Galgóczy-Berre (olasz) 9:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Szilágyi-Danyilenko (orosz) 15:9, Decsi-Anstett (francia) 15:10, Iliász-Curatoli (olasz) 11:15.

Nyolcaddöntő: Szilágyi-Gordon (kanadai) 15:9, Decsi-Oh (koreai) 14:15.

Negyeddöntő: Szilágyi-Curatoli (olasz) 15:9.

Elődöntő: Szilágyi-Oh Szanguk (koreai) 15:8.

Döntő: Szilágyi-Hartung (német) 14:15.

Végeredmény: 1. Max Hartung (német), 2. Szilágyi Áron (edző és válogatott edző: Decsi András), 3. Oh Szanguk (koreai) és Kim Junho (koreai), …12. Decsi Tamás, …22. Iliász Nikolász, …46. Gémesi Csanád, …56. Galgóczy Tamás, …60. Rabb Krisztián, …100. Gémesi Bence, …105. Kovács István, …112. Szatmári András, …116. Péch Miklós, …132.Kossuth Bálint, …154. György Lehel.



További híreink

Aktuális

Megtelt a Kossuth tér! Megtartottuk sikeres flashmob-rendezvényünket ezúttal a "Vívás a bolygónkért!" szlogen égisze alatt. Olimpiai és világbajnokok, idősek és fiatalok részvételével népesült be a Kossuth tér. Hará, vívás! Hajrá, magyar vívás!

Eseménynaptár

X

Támogatóink