Hír

Arany és ezüst a pozsonyi nyitónapon

  • 2018.01.12

Nagyszerűen sikerült a hétvégi, pozsonyi kadet körverseny nyitónapja. Női párbajtőrben a tatai Büki Lili aranyérmes lett, míg Muhari Eszter az ötödik helyen végzett, és a férfi tőrcsapat ezüsttel zárt

Jobban nem is kezdődhetett volna a rendkívül rangos pozsonyi európai kadet körverseny! Női párbajtőrben tudtuk, hogy nagyon erős a magyar csapat, elvégre tavaly korosztályában csapat Eb-t nyert. Most sikerült ismét bizonyítani, hogy rendben halad előre a szekér… A mezőnybe idén üstökösként berobbanó 15 éves Büki Lili 245 indulós egyéni versenyt vívott végig reggeltől estig veretlenül, és nagyszerű aranyérmével magának is magasra tette a lécet a közelgő korosztályos világversenyek előtt. Gratulálunk neki, és “hazai teamjének”, azaz tatai mesterének és válogatott edzőjének, Plásztán Attilának és Partali Csabának. Ugyancsak megsüvegelendő Muhari Eszter ötödik helye - jöhet a szombati pozsonyi csapatverseny, és aztán az Európa-bajnokság…

Eszter és a tataiak. Partali Csaba és Plásztán Attila mesterek és válogatott edzők, utóbbi mellett az aranyérmes Büki Lili és Muhari Eszti.

Apropó, csapatverseny! Kadet férfi tőrcsapatunk ugyancsak nagyon értékes ezüstéremmel nyitotta a pozsonyi hétvégét. Tény, a mezőny igencsak foghíjas volt, ám a sikerre oly éhes fegyvernemünkben ez az eredmény igen értékesnek számít, ráadásul egyetlen tus választotta el a mieinket a végő sikertől az Egyesült Államokkal szemben. Úgyhogy, gratulálunk a Horváth Soma, Mihályi Andor, Szántay Benedek, Szemes Gergő összeállítású együttesnek, és Szabados Kristóf válogatott edzőnek, csak így tovább!

Szemes Gergő, Horváth Soma, Szabados Kristóf, Szántay Benedek és Mihályi Andor, az ezüstérmes kadet férfi tőrcsapat és válogatott edzője.

Jöhet a szombati folytatás férfi párbajtőr egyéniben, illetve női párbajtőr csapatban.

Eredmények. Kadet női párbajtőr egyéni európai körverseny, 245 induló. A csoportmérkőzéseken: Muhari Eszter 6 győzelem/0 vereség, Büki Lili 6/0, Gábor Ágnes 5/1, Tóth Jázmin 5/1, Dékány Kinga 4/1, Kolczonay Borbála 4/2, Máthé Csenge 4/2, Szarvas Rita 4/2, Debreczeni Noémi 3/2, Kálmán Gyöngyvér 3/2, Turcsák Bianka 3/2, Wetzker Laura 3/3, Lipthay Hanna 3/3, Kas Gyöngyvér 3/3, Bödecs Pálma 3/3, Tantmann Evelin 2/3, Kollár Kincső 2/4, Kovács Vivien 2/4, Tóthmátyás Zsófia 2/4 (továbbjutottak), Peremiczki Zsófia 1/5 (kiesett).

A legjobb 128 közé jutásért: Máthé-Zietek (lengyel) 15:9, Kálmán-Zerlauth (osztrák) 15:10, Kas-Hamm (ausztrál) 15:12, Wetzker-Noble (brit) 15:11, Kollár-Luleva (bolgár) 15:12, Turcsák-Stepanova (cseh) 15:4, Bödecs-Rodopulu (görög) 15:14, Tantmann-Su (kanadai) 13:15, Tóthmátyás-Zota (román) 11:15, Kovács-Gwozdz (lengyel) 7:15, Lipthay-Izzo (svájci) 14:15, Debreczeni-Constantinescu (román) 10:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Muhari-Kecman (szerb) 15:6, Kolczonay-Dzekevics (fehérorosz) 15:11, Szarvas-Alekszandrova (orosz) 12:10, Büki-Galper (izraeli) 15:14, Kas-Godde (német) 15:11, Kálmán-Zittel (német) 15:6, Dékány-Bieleszova (cseh) 15:7, Gábor-Szadova (ukrán) 15:10, Máthé-Maszlennyikova (orosz) 7:15, Tóth-Liu (kanadai) 13:15, Wetzker-Feygin (izraeli) 7:15, Kollár-Turakalina (orosz) 14:15, Turcsák-Staszulonek (lengyel) 9:15, Bödecs-Vandingenen (belga) 12:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Muhari-Kolczonay 15:11, Büki-Szarvas 15:7, Kálmán-Zota (román) 15:9, Dékány-Gwozdz (lengyel) 15:7, Gábor-Goldmann (német) 15:13, Kas-Karampini (görög) 14:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Muhari-Maszlennyikova (orosz) 15:5, Büki-Grollmisch (német) 15:6, Kálmán-Karampini (görög) 15:7, Gábor-Mbiim (francia) 8:15, Dékány-Bavuge Khabimana (orosz) 12:15.

Nyolcaddöntő: Muhari-Gziunova (orosz) 15:11, Büki-Carutti (svájci) 15:4.

Negyeddöntő: Büki-Wasiak (belga) 15:11, Muhari-Zozulya (kanadai) 11:15.

Elődöntő: Büki-Zozulya (kanadai) 15:14.

Döntő: Büki-Bavuge Khabimana (orosz) 15:12

Végeredmény: 1. Büki Lili (edző: Plásztán Attila, válogatott edző: Partali Csaba), 2. Bavuge Khabimana (orosz), 3. Zozulya (kanadai) és Bekmurzova (orosz), 5. Muhari Eszter (edző: László István, válogatott edző: Partali Csaba), …16. Kálmán Gyöngyvér, …21. Gábor Ágnes, …26. Dékány Kinga, …47. Szarvas Rita, …52. Kolczonay Borbála, …62. Kas Gyöngyvér, …78. Tóth Jázmin, …101. Máthé Csenge, 102. Turcsák Bianka, …107. Wetzker Laura, …114. Bödecs Pálma, …121. Kollár Kincső, …136. Debreczeni Noémi, …141. Lipthay Hanna, …156. Tantmann Evelin, 157.Kovács Vivien, …169. Tóthmátyás Zsófia, …197. Peremiczki Zsófia.


Kadet férfi tőrcsapat európai körverseny, 13 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Kanada 2 45:23.

Negyeddöntő: Magyarország-Svédország 45:37.

Elődöntő: Magyarország-Románia 45:37.

Döntő: Magyarország-Egyesült Államok 44:45.

Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Magyarország (Horváth Soma, Mihályi Andor, Szántay Benedek, Szemes Gergő, válogatott edző: Szabados Kristóf, edzők: Marco Goncalves, Mazza Lorenzo, Szabados Gábor, Szabó István), 3. Hollandia.



További híreink

Aktuális

Két arany-, egy ezüst-, egy bronzérmet és számos helyezést hozott a kadet korosztály utolsó "nemzetközi hétvégéje" a szocsi Európa-bajnokság előtt. Legeredményesebben Pozsonyban, a női párbajtőrözők szerepeltek.

Eseménynaptár

X

Kiemelt versenyek élő eredményei
2018. január 25-28-i hétvége 


Felnőtt Férfi Párbajtőr Világkupa Heidenheim
Egyéni és Csapat 
 
 Felnőtt Női Kard Világkupa Baltimore
  Egyéni és Csapat 


Junior Női Tőr Világkupa Zágrab
 Egyéni és Csapat


Junior Férfi Világkupa Aix-en-Provence
Egyéni és Csapat


Kadet Férfi Kard Magyar Bajnokság
Egyéni és csapat


ONLINE RESULTS


VÁLOGATOTT
  KERETEK 


VÁLOGATÓ VERSENYEK

KARD TŐR PÁRBAJTŐR