Helyezés már jutott, érem még nem

ápr 23, 2015 | Archív

Berta Dániel a hatodik helyen végzett Vicenzában, az U23-as Európa-bajnokságon. Férfi párbajtőrözőnk az éremért olasz ellenféltől szenvedett vereséget. Női kardcsapatunk a hatodik

Berta Dániel a hatodik helyen végzett Vicenzában, az U23-as Európa-bajnokságon. Férfi párbajtőrözőnk az éremért olasz ellenféltől szenvedett vereséget. Női kardcsapatunk a hatodik helyen zárt.

Második napjához érkezett Vicenzában az U23-as Európa-bajnokság. Ezúttal három számban osztottak érmeket, mi ebből kettőben voltunk érintettek, de az említett éremosztásból kimaradtunk. Férfi párbajtőr egyéniben két junior korú reménységünk (Buta Levente, Bakos Bálint) mellett, két “kis felnőtt” (Berta Dániel, Komáromy-Poros Csongor) indult. A korosztályos Eb legnépesebb mezőnye (71 induló) egyben a legerősebb is volt, több korábbi junior világbajnoki érmes, felnőtt Vk-döntős is rajthoz állt. Ennek ellenére a csoportkörből mind a négy magyar továbbjutott, sőt, a 32-be kerülés is egyedül Csongornak jelentett problémát. A folytatásban az egész nap magabiztosan vívó Bakos Bálint biztosan, Berta Dani és Buta Levente egyetlen tussal győzött, így mindhárom magyar a nyolcaddöntőbe került. 

 

A folytatás már vegyesen sikerült. Junior világbajnoki egyéni bronzérmesünk, a pécsi Berta Dani azt a svéd Kasét verte 15:9-re, aki a szezonban már kétszer is búcsúztatta felnőtt Európa-bajnokunkat, Rédli Andrást. Bálintnak és Leventének ugyanakkor nem volt esélye a bravúrra. A negyeddöntőben Dani régi riválisával – ha ebben a korban lehet ilyesmiről beszélni… -, az olasz Ficherával került szembe. Két harmadon át tartotta vele a lépést, ám az utolsóban tusról tusra ellépett a végig bekkelő olasz (10:15), és ezzel a dicséretes hatodik helyen végzett a pécsi fiatalember. 
 
Nem hozott sikert számunkra a női kardcsapatok versenye. A négy közé kerülésért furcsa meccsen szenvedtünk végül is simának mondható, 45:37-es vereséget. 15:7-re, majd 25:18-ra is vezettünk, ekkor azonban egy, a kardvívásban egészen ritkán látható 0:12 megpecsételte a sorsunkat. Az 5. helyért sem sikerült győzni, 45:38-ra kaptunk ki Fehéroroszországtól.
 
Eredmények. U23-as Európa-bajnokság, Vicenza.
Férfi párbajtőr egyéni, 71 induló. A csoportmérkőzéseken: Bakos Bálint 5 mérkőzés/5 győzelem, Berta Dániel 4/1, Komáromy-Poros Csongor 4/2, Buta Levente 2/4 (továbbjutottak). 
A legjobb 32 közé jutásért: Berta-Sanchez-Rodriguez (spanyol) 15:7, Buta-Nichols (brit) 15:10, Komáromy-Poros-Roslander (finn) 9:13.
A legjobb 16 közé jutásért: Berta-Niggeler (svájci) 9:8, Bakos-Lovric (horvát) 15:9, Buta-Riedel (német) 6:5.
Nyolcaddöntő: Berta-Kase (svéd) 15:9, Bakos-Roslander (finn) 8:15, Buta-Dabija (román) 8:15.
Negyeddöntő: Berta-Fichera (olasz) 10:15.
Végeredmény: 1. Fichera (olasz), 2. Santarelli (olasz), 3. Kühn (svéjci) és Schmidt (német), …6. Berta Dániel, …9. Bakos Bálint, …16. Buta Levente, …37. Komáromy-Poros Csongor.
 
Női kardcsapat, 6 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Lengyeloszág 37:45 (László +5, Gárdos -0, Kövér -4, Katona -9).
Az 5. helyért: Magyarország-Fehéroroszország 38:45 (Gárdos +5, László +2, Katona -4, Kövér -10). 
Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Olaszország, 3. Lengyelország, …6. Magyarország (Gárdos Judit, Katona Renáta, Kövér Csenge, László Luca)
 

Női tőrcsapat, 6 induló. Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Lengyelország, 3. Olaszország.  

2015. április 23.

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM