Íme, a hétvégi menü

jan 18, 2018 | Archív

A hétvégén férfi tőrben (Párizs) és női párbajtőrben (Havanna) rendeznek Világkupa-versenyt. A junior korosztály női kardban érdekelt (Segovia), itthonra egy junior férfi kard válogató jut.

Az előző két hétvégéhez képest talán egy kicsit “lazább” a teljes program, ugyanakkor a felnőttek már két fegyvernemben lesznek érdekeltek péntektől vasárnapig. A nagy hagyományú, párizsi férfi tőrversenyen mindösszesen hat magyar vállalta a részvételt – a maximálisan lehetséges tizenkettőből. Mindenesetre a világelit kivétel nélkül ott lesz a francia fővárosban, a fegyvernemben tán sosem látott létszám, 250 fő nevezett. Egykoron Szabó Sándor, Kamuti Jenő, majd egy generációval később Érsek Zsolt és Szekeres Pál révén sok szép magyar sikert hozó versenyen most szerényebbek a reményeink. Egyéniben Dósa Dani léphet egy újabb aprót előre a rögös úton, csapatban pedig a jelenlegi, tizenharmadik világranglistás pozíciót kellene erősíteni. 

Lehet, hogy meglepő, de sokkal merészebb reményeink női párbajtőrben sem lehetnek. Ennek ezért akad magyarázata: a hétvégi, havannai viadalt olimpiai bajnok klasszisunk, Szász-Kovács Emese kihagyja. Hiányában pedig a közelmúlt tapasztalatai alapján komoly reményeink nem lehetnek, komoly eredménynek számítana akár egyéniben, akár csapatban a 8 közé jutás a mieinknek. 

Az elmúlt két hétvége rendkívül sűrű korosztályos programja után ez a hétvége lazább lesz az utánpótlás számára – kivéve a kardozókat. A hölgyek egyéni és csapat junior Világkupára utaznak a spanyolországi Segoviába – Pusztai Liza nélkül. Üdvöskénk úgy alakította mestereivel a versenyprogramját, hogy a két héttel ezelőtti budapesti junior Vk és a jövő heti amerikai felnőtt Vk között az edzésekre koncentrál. Csapatunk így sem lesz esélytelen reményeink szerint az erős mezőnyben, egyéniben pedig végleg eldől, hogy milyen összetételben szerepelnek majd a fegyvernem képviselői a korosztályos viágversenyeken. Idehaza a junior férfi kardozók iktattak be egy válogatót, amelyet szombaton, az UTE-ban rendeznek. 

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM