Minden kardozónk a főtáblán

júl 15, 2014 | Archív

Valamennyi magyar kardozó bejutott a legjobb 64 közé a kazanyi világbajnokság nyitónapján. A hölgyeknél Garam Nóra, Márton Anna, Várhelyi Anna és Várhelyi Kata, az uraknál Decsi Tamás

Valamennyi magyar kardozó bejutott a legjobb 64 közé a kazanyi világbajnokság nyitónapján. A hölgyeknél Garam Nóra, Márton Anna, Várhelyi Anna és Várhelyi Kata, az uraknál Decsi Tamás és Szatmári András teljesítette magabiztosan a napi penzumot. Szilágyi Áron és Gémesi Csanád kiemeltként nem kellett, hogy pástra lépjen.

Helyszíni jelentésünk
Erősen megoszlanak a vélemények a világbajnokság lebonyolítási rendszerét illetően. Jelen verzióban a selejtező-két nap szünet, egyéni verseny-két nap szünet, csapatverseny verzió él, ami azt jelenti, hogy fegyvernemenként egyhetes „versenykészültségben” kell lenni, és három vagy négy napon kell ténylegesen versenyezni. Értelemszerűen a helyszíneken töltött idő is ezzel arányosan jóval több a korábbinál, és erősen gyanítható, hogy a FIE-t elsősorban gazdasági, mintsem szakmai elvek vezérlik az effajta időrend kialakításakor. Példának okáért Kazanyban egy nappal tart tovább a világbajnokság, mint tavaly Budapesten…
 
 Csupa boldogság, Várhelyi Kata és Anna.
 
Persze, korántsem ilyen gondolatok jártak női kardozóink fejében, amikor selejtezőjükkel kedden reggel megkezdődött a kazanyi világbajnokság. Ők egyszerűen csak izgultak, Mestereikkel együtt, ami abszolút helyénvaló. Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy ketten – Garam Nóra és Várhelyi Kata – tavaly nem indultak a pesti vb-n, és a 23 éves Várhelyi Anna, valamint a 19 esztendős Márton Anna sem tekinthető rutinos, öreg rókának. A csapat átlagéletkora pedig nem éri el a 22 évet… Ennek megfelelően Garam Nóri például azt kérte, hogy ne mondjuk meg neki, kivel került egy csoportba, csak annyit áruljunk el, melyik pástra kell bekötnie. Várhelyi Anna pedig közölte, hogy ilyenkor már honlapunkat sem olvassa, ami jelen esetben elfogadható kabalának tekinthető – megadjuk a felmentést. Kivételesen…
 
Pláne azok után, hogy ő vívta a magyar küldöttség első asszóját ezen a világbajnokságon – sikerrel. Jó példáját sorra követték a többiek, végül Márton Panka százszázalékosan, a Várhelyi-family 1-1 vereséggel, Garam Nóri pedig két vereséggel és rendkívül jó tusaránnyal zárta a csoportkört. Ez pedig azt jelentette, hogy további folytatás nélkül, közvetlenül jutott a legjobb 64 közé a magyar női kardkvartett! 
 
 Garam Nóri, Márton Panka és a lerágott almacsutka.
 
Mielőtt vállat vonnánk – mondván, még szép… -, gyorsan tegyük hozzá, hogy ugyanez Pesten nem sikerült. Meg azt is tegyük hozzá, hogy viszonylag jól csengő nevek estek ki a selejtezőben, például a francia Boudiaf, a német színekben versenyző Bujdosó és Klemm, valamint a friss Pánamerika-bajnok argentin Perez. Az is kijelenthető, hogy mindössze hét nemzet mondhatja el magáról, hogy négy vívó képviseli a 64-es táblán, úgyhogy eddig minden rendben, a zsűriskedésre sem panaszkodhattunk, egyre korrektebb viszonyok vesznek körül bennünket. A folytatásban persze már sokkal nehezebb lesz, de azt mindenki pontosan tudja: pénteken más verseny kezdődik.
 
 Decsi Tomi jó vívással jutott 64-be, ezúttal is éppen győzött.
 
Nem sokkal később következtek az urak, ahol csak két magyarnak kellett szurkolni. Szilágyi Áron és Gémesi Csanád ugyanis kiemeltként nem lépett pástra. Ugyanakkor Decsi Tamás sokadik, Szatmári András pedig második felnőtt világbajnokságát kezdte ebédidőben. Előbbi követte a lányok jó példáját, egyetlen vereséget szenvedett. Oh, de kár volt érte! Mármint a koreai Oh elleni 3:5-ért, ám a vereség és ezen buta szójáték ellenére neki sem kellett tovább vívnia, egyből a 64 közé jutott. Az egyedüli magyar, aki 15 tusos asszóra kényszerült ezen a napon, az Szatmári András lett. A Vasas tehetsége három vereséggel kezdett, amivel alaposan ráijesztett mindenkire, sápadtságát látva elsősorban magára… Aztán átlendült a holtponton, igaz, még akkor is elégedetlenül csóválta a fejét, amikor három győzelmével kiegyenlítette a mérlegét. Pedig akkor már nem kellett volna, egyértelműen látszott, hogy nem lesz itt semmi baj. Nem is volt. A direkt kiesésben az angol Crutchettel szemben 5:1-gyel kezdett Andris, és kétség sem férhetett a győzelméhez, ami azt jelentette, hogy százszázalékos mérleggel zártuk a napot! (Tavaly ez az uraknak sem sikerült…) Amit persze valahol reméltünk, de ennél jobban akkor sem lehetett teljesíteni a nyitónapon… Úgyhogy eddig minden rendben, vszjo harasó, HAJRÁ, MAGYAROK!
 
 Szatmári Andris átesett a holtponton, és aztán már nem volt semmi probléma.
 
A világbajnokság szerdán a női tőrözők (Jeszenszky Szilvia, Knapek Edina, Kreiss Fanny, Varga Gabriella) és a férfi tőrözők (Dósa Dániel, Németh András, Szabados Gábor, Szabados Kristóf) selejtezőjével folytatódik.
 
Eredmények. Női kard egyéni világbajnokság, 104 induló. A csoportmérkőzéseken: Márton Anna 5 győzelem/0 vereség, Várhelyi Anna 5/1, Várhelyi Kata 4/1, Garam Nóra 4/2 (valamennyi magyar továbbjutott a legjobb 64 közé).
Pénteken a 64 között: Márton-Permatasari (indonéz), Várhelyi A.-Hvang (koreai), Várhelyi K.-Chadalavada Anandha Sundha (indiai), Garam-Voronina (ukrán).
 
Férfi kard egyéni világbajnokság, 130 induló. A csoportmérkőzéseken: Szilágyi Áron és Gémesi Csanád kiemelt, Decsi Tamás 5 győzelem/1 vereség (továbbjutott), Szatmári András 3/3. 
A 64 közé jutásért: Szatmári-Crutchett (brit) 15:9.
Pénteken a 64 között: Szilágyi-Willau (osztrák), Gémesi-Oh (koreai), Decsi-Van Holsbeke (belga), Szatmári-Jakimenko (orosz).
 
2014. július 15.
BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM