Nyitányként egy ezüst- és egy bronzérem!

ápr 1, 2015 | Archív

Remekül kezdődött Taskentben a kadet és junior világbajnokság. A nyitónapon, a kadet párbajtőrözők versenyében a férfiaknál Bende Bence rermek versenyzéssel bronzérmet nyert, majd a

Remekül kezdődött Taskentben a kadet és junior világbajnokság. A nyitónapon, a kadet párbajtőrözők versenyében a férfiaknál Bende Bence rermek versenyzéssel bronzérmet nyert, majd a nőknél Nagy Kinga lett ezüstérmes úgy hogy egyetlen találaton múlott az első hely, éppen úgy, mint tavaly… Szomorkodni így sincs ok, sőt: tökéletesen sikerült magyar szempontból a nyitány!

Munkatársunk helyszíni jelentése
 
Az első mindig fontos, mert emlékezetes. A taskenti kadet és junior világbajnokság első magyar győzelmét a kadet párbajtőrözők versenyében Bende Bence szerezte meg, miután 5:0-ra legyőzte katari ellenfelét.  Az első magyar, aki pedig küldöttségünk első érmét szerezte szerdán, az szintén Bende Bence lett, majd követte őt Nagy Kinga!
 
Persze, azért a két esemény között történt egy és más a világbajnokság nyitónapján. Például az üzbégek újabb vívástörténeti különlegességgel lepték meg a világot. A hatalmas sejetezőcsarnok egyik fele ugyanis a délelőtti selejtezőkre szinte színültig telt. Ilyet még nem hiszem, hogy pipált a sportágunk, a kadet párbajtőrözők csoportkörét nagyjából két és félezren figyelték. A valószínűleg kivezényelt taskenti iskolások feltehetőleg nem sokat értettek abból, hogy mi zajlik egyszerre a 28 páston, de azért nem érezték rosszul magukat. Az üzbég tusoknál még tapsoltak is hangosan – vélhetően úgy voltak vele, hogy mégiscsak jobb ez az egész, mint egy matek óra. 
 
A verseny eközben olyan szigorú ellenőrzések között zajlott, hogy az ember már-már olimpián érezte magát, holott ez “csak” egy kadet és junior vb. Fekete Laurát például nem engedték be a “főcsarnokba” addig, amíg nem akasztotta a nyakába az akkreditációs kártyáját, pedig vívónadrágban és hatalmas vívózsákkal a kezében semmiképpen sem lehetett összetéveszteni mondjuk egy prímabalerinával. Aztán hogy ez a szigor annak szólt-e, hogy szokásához híven a nyitónapon érkezett a helyszínre és tartotta sajtókonferenciáját Alisher Uszmanov, a Nemzetközi Vívó Szövetség elnöke, egyben taskenti születésű milliárdosa, vagy így marad a rend a vb végéig, majd kiderül… 
 
 Alisher Uszmanov, a FIE nagyhatalmú elnöke középen. A többiek tisztes távolságban…
 
Mint ahogy számunkra az is később derült ki, hogy mi hangzott el ezen a konferencián, mivel délután négykor fontosabb dolgunk volt: kadet párbajtőrözőink vívtak a 32-es főtáblán. Odáig persze el is kellett jutni – ami nem sikerült mindenkinek. A csoportmeccseket fiúk-lányok egyaránt sikerrel vették. Előbbiek könnyedebben, utóbbiak valamivel döcögősebben, izgulósabban. A “csarnokváltó asszót” a 64 között még a B teremben vívták, és azt hatból öt magyar sikerrel vette. Egyedül Andrásfi Tibinek nem sikerült a továbbjutás, az ukrán Zapara meggyőzőbben teljesített (9:15). Nagy Dávid akár nagyobb külöbséggel is nyerhetett volna a holland Postma ellen, de azért nem orroltunk meg rá (15:10), Bende Bence pedig harcos asszóban bizonyul jobbnak az ukrán Gumeniuknál (15:13). Következett a hölgyek köre, ami százszázalékosan zárult. Nagy Kinga, aki csoportjában 1/3-as győzelmi indexszel ijesztett ránk, úgy iskolázta le a kanadai Gaót, mintha addig mi sem történt volna (15:6). A tizenöt esztendős Fekete Laura izgalmas csörtében fordított 15:13-ra az ukrán Varfolomjejevával szemben, Szőke Sára viszont alaposan ránk ijesztett. Maribori kadet Eb-döntősünk 5:11-re, majd 9:13-ra állt az izraeli Hirsch ellen, ám ekkor megrázta magát, zsinórban 5 tust szúrt, majd az ezt követő együttes már az ő 15:14-es sikerét jelentette. 
 
Az első – már megint… – magyar asszót a természetesen csaknem teltházas főcsarnokban, a 32 között Nagy Dávid vívta, ezt azonban felejtsük is el gyorsan. Legmagasabban rangsorolt kadetunk rossz napot fogott ki, esélye sem volt a francia Pianfetti ellen (5:15). Bende Bence viszont az izraeli Galper ellen okosan vívott, az asszó közepén váltott, és arra nem tudott reagálni riválisa, ezzel 15:9-cel biztosan jutott a nyolcaddöntőbe. Oda, ahová a hölgyek közül egyedül Nagy Kinga követte. Tavalyi kadet vb-ezüstérmesünk ugyanazon a zöld páston, ugyanúgy győzött, mint Bence, taktikát váltva és hátrányból fordítva, csak itt szorosabb lett a vége az észt Talen ellen – 15:13. Hajszálnyira voltak a többiek is a továbbjutástól. Laura asszójában egyetlen tusnál nagyobb különbség egyáltalán nem is volt, 14:14-nél, két másodperccel a vívóidő lejárta előtt győzte le őt kolumbiai ellenfele. Szőke Sára ezúttal is elengedte ellenfelét, négy tussal is vezetett már az osztrák Fehrer, és ezúttal csak zárkózni sikerült, 13:15 lett a vége. 
 
 Nagy Kinga és Plásztán Attila „kupaktanácsa” két asszó között.
 
A legjobb 16 között tehát végváraink jeles képviselői vitézkedhettek tovább: a nyugati oldalról a szombathelyi Bende Bence, a keletiről a diósgyőri Nagy Kinga. A helyzetet még érdekesebbé tette, hogy Keleten a “nagy” Patócs, Béla, Nyugaton pedig a “kis” Patócs, Zsolt a Mestere a két tehetségnek. Nos, kisvártatva kiderült: lesz mit ünnepelnie a családnak! További érdekesség, hogy a nyolcaddöntőben Bence a Nagy Dávidot legyőző francia Pianfettit, Kinga pedig a Szőke Sáránál jobbnak bizonyuló osztrák Fehrert kapta ellenfélül. Mindketten revánsot vettek, két egyaránt rendkívül izgalmas asszóban. Bence ellen 8:5-re még a francia vezetett, de utána az egész asszót a saját kétméteres vonalán vívó szombathelyi látványos tusokkal fordított (15:13). Kinga ugyanakkor végig vezetett, de 12:7 után fáradni látszott, 13:12-re feljött az osztrák, két együttessel sikerült behúzni az asszót (15:14). Az éremért aztán külösebben már nem is kellett izgulni… A “végvári vitéz és vitéznő” nem pihent meg, az újabb attakot tökéletes magabiztossággal verte vissza. Bence és Kinga egyaránt az asszó második felében húzott el, és úgy isten igazából sem az ukrán Gorbacsuknak, sem a svéd Martenssonnak nem sok esélye volt. 15:8, illetve 15:9 után fogadhatták a válogatott edzők, Andrásfi Tibor és Plásztán Attila gratulációját. 
 
 Bende Bence (jobbra) az elődöntőben is nagyszerűen helytállt, fényesen csillogó bronzot nyert!
 
No meg a többiekét, hiszen ilyen kezdésről álmodni sem mertünk: két versenyszám, két érem, ilyennel egyetlen másik ország sem dicsekedhetett! Reméltük persze, hogy ezzel még nem ért véget a sorozat, hiszen a telt házas csarnokban a színpompás megnyitó ünnepség után következtek az elődöntők. Az első asszót mindjárt Bende vívta a koreai Kimmel szemben. Végig az ázsiai vezetett, de a szombathelyi tehetség nem hagyta magát, szívósan tapadt. Az első három perc 10:12-vel ért véget, ám a szünet után két remek találattal sikerült az egyenlítés. Ezt követően egy erősen vitatható tussal szerzett ismét vezetést Kim, még a mindig visszafogott kapitány, Udvarhelyi Gábor szerint sem lett volna szabad találatot ítélni. Még egyszer sikerült egyenlíteni, viszont a vezetést nem sikerült átvenni – 15:13-ra nyert a későbbi világbajnok koreai. a még jövőre is kadet Bende Bencének azonban járt a hatalmas gartuláció, rendkívül kellemes meglepetésre szerezte küldöttségünk első érmét, egyben eddigi pályafutása legnagyobb sikerét könyvelhette el. 
 
Jött Nagy Kinga az ukrán Griscsikkel szemben. Az első tust az ellen adta, majd következett négy együttes, de ezzel el is lőtte szinte valamennyi puskaporát az ukrán. Kinga egyre nagyobb előnyre tett szert, a szüntben 9:7, nem sokkal később pedig már 14:8 volt ide. Azért, hogy valamennyi izgalmat belecsempésszen az asszóba a diósgyőri hölgy, 14:11-re feljött Griscsik, de a következő akció, Kinga „generál-kitörése” már a világbajnoki döntőt jelentette! Ezzel azt a hatalmas bravúrt érte el, hogy tavalyi, plovdivi kadet vb-ezüstje után ismét aranykapuba ért! És majdnem belépett rajta… Egykoron a román Predescuval az Olimpici versenysorozatban találkoztak, most a kadet vb döntőjében léptek egymás ellen pástra…. Rendkívül óvatos asszó volt. Az első három percben 2:1 oda, majd Kinga egyenlített, de mivel nem esett egy percig további találat, így pihenő nélkül kezdődött a harmadik harmad. Hol itt, hol ott volt az egytusos előny, aztán 5:5-nél ráhagyták a lányok, jöhetett a hirtelen halál, egyetlen tusra. Sajnos, a szerencse nem volt velünk. Kinga jó tempóban megindította a támadst, azonban passzét szúrt, Predescu viszont talált – és ezzel világbajnok lett. Kingának pedig ismét az ezüst jutott, és megint egyetlen tus választotta el az aranytól. Csoda hát, hogy az asszó után közvetlenül vigasztalni kellett…? Szerencsére nem sokáig, hiszen csodálatos eredményt ért el, melyhez ez úton is szívből gratulálunk!
 
A világbajnokság csütörtökön a kadet női kardozók és a férfi tőrözők egyéni versenyével folytatódik. HAJRÁ, MAGYAROK!
 
Eredmények. Kadet és junior világbajnokság, Taskent. 
Kadet férfi párbajtőr egyéni, 111 induló. A csoportmérkőzéseken: Nagy Dávid 4 győzelem/1 vereség, Bende Bence 4/2, Andrásfi Tibor 3/2 (mindhárman továbbjutottak).
A legjobb 32 közé jutásért: Nagy-Postma (holland) 15:10, Bende-Gumeniuk (ukrán) 15:13, Andrásfi-Zapara (ukrán) 9:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Bende-Galper (izraeli) 15:9, Nagy-Pianfetti (francia) 5:15.
Nyolcaddöntő: Bende-Pianfetti (francia) 15:13.
Negyeddöntő: Bende-Gorbacsuk (ukrán) 15:8.
Elődöntő: Bende-Kim (koreai) 13:15.
Végeredmény: 1. Kim (koreai), 2. Jurka (cseh), 3. Bende Bence (edző: Patócs Zsolt, válogatott edző: Andrásfi Tibor) és Beaulieau (kanadai), …22. Nagy Dávid, …45. Andrásfi Tibor.
 
Kadet női párbajtőr egyéni, 86 induló. A csoportmérkőzéseken: Szőke Sára 4/2, Nagy Kinga 3/3, Fekete Laura 3/3 (mindhárman továbbjutottak). 
A legjobb 32 közé jutásért: Nagy-Gao (kanadai) 15:6, Szőke-Hirsch (izraeli) 15:14, Fekete-Varfolomjejeva (ukrán) 15:13.
A legjobb 16 közé jutásért: Nagy-Talen (észt) 15:13, Szőke-Fehrer (osztrák) 13:15, Fekete-Tovar Caraindros (kolumbiai) 14:15.
Nyolcaddöntő: Nagy-Fehrer (osztrák) 15:14.
Negyeddöntő: Nagy-Martensson (svéd) 15:9.
Elődöntő: Nagy-Griscsik (ukrán) 15:11.
Döntő: Nagy-Predescu (román) 5:6.
Végeredmény: 1. Predescu (román), 2. Nagy Kinga (edző: Patócs Béla, válogatott edző: Plásztán Attila), 3. Griscsik (ukrán) és De Marchi (olasz), …24. Szőke Sára, …31. Fekete Laura.  

2015. április 01.

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM