Tizenkettedikként zárt a női tőrcsapat

júl 22, 2014 | Archív

Csöndesebb napon vagyunk túl a kazanyi világbajnokságon. A keddi versenynapon egyedül a női tőrcsapat volt érintett, amely a csalódást jelentő tizenkettedik helyen végzett. A vb szerdán

Csöndesebb napon vagyunk túl a kazanyi világbajnokságon. A keddi versenynapon egyedül a női tőrcsapat volt érintett, amely a csalódást jelentő tizenkettedik helyen végzett. A vb szerdán a párbajtőrcsapatok versenyével zárul, melyen reméljük, kardozóink bronzrme után ismét lesz minek örülnünk. HAJRÁ, MAGYAROK!

 

Helyszíni jelentésünk

A tőrcsapatok versenye, és a párbajtőrcsapatok selejtezője jelentette az utolsó előtti napot a kazanyi világbajnokságon. Pontosabban magyar szempontból csak a női tőrcsapatok versenyéről beszélhettünk kedden, mivel a férfiak egy nappal korábban a 16 közé jutásért 45:27-es vereséget szenvedtek Hongkong válogatottjától. 

 

Azt tudtuk, hogy a mi szempontunkból a legfontosabb mérkőzésre a kora reggeli órákban kerül sor. Mivel világranglista tízes a magyar válogatott, a nyolcaddöntő volt az, ami számunkra igazi értékmérőnek számított. Ehhez képest – mármint a tizedik helyhez… – kaphattunk volna kellemetlenebb ellenfelet is a kínai válogatottnál. Legalábbis azt hittük. Aztán a látottak alapján úgy tűnt, inkább mi voltunk kellemes ellenfelei az ázsiaiaknak, mint fordítva. Pedig ebben a szezonban háromszor találkozott a két válogatott, és ebből kétszer biztosan mi nyertünk 45:34-re, illetve 40:29-re.
 
Ezúttal viszont egyetlen alkalommal vezetett a mérkőzésen csapatunk, az első asszó után, amikor Kreiss Fanny 5:2-re győzött. Ezt viszont követte egy 0:4 (Knapek Edina), 5:6 (Varga Gabi), 2:5 (Kreiss), 4:8 (Varga), 2:5 (Knapek)-ös sorozat, ami azt jelentette, hogy két kör után jelentős előnnyel, 18:30-ra elhúzott Kína. A különbség hatalmasnak tűnt, de becsületére legyen mondva a mieinknek, nem adták fel, előbb Varga Gabi zárkózott egy 7:3-mal, majd Kreiss Fanny egy 7:4-gyel. Az utolsó asszó így 32:37-tel kezdődött, azaz felcsillant a remény, de rögtön el is halványult. Edina is mindent megpróbált, de neki ezen a meccsen nem ment a vívás, nem mutatkozott valós esély a fordításra. 
 
 Sajnos, ritkán volt ok a mosolygásra a női tőrcsapatnak.
 
Kesergésre sok idő nem maradt, következtek a mérkőzések a 9-16. helyért, és ha nem akartunk még rosszabb helyzetbe kerülni a világranglistán, akkor hozni kellett néhány kötelező győzelmet. Az elsőt Venezuela ellen.  Az még sikerült is. Néhány szoros asszó után abszolút simán. A folytatás viszont ismét nem jól alakult. Előbb az ukránok ellen úgy szenvedtünk vereséget, hogy egyszer sem vezettünk a mérkőzésen, majd Kanada ellen egyetlen tussal kapott ki a válogatott, és ezzel végül a tizenkettedik helyen végeztek.
 
Kreiss Gábor, fegyvernemi vezetőedző: „A szezon során legutóbb Lengyelország és Kína ellen is biztosan nyertünk. Aztán az Eb-n a lengyelektől, most a kínaiaktól kaptunk ki viszonylag simán. Ez nagy csalódás, el kell gondolkoznunk azon, hogy milyen úton haladunk tovább.”
 
A nap krónikájához tartozik, hogy a párbajtőrcsapatok nagy létszáma okán a 16 közé jutásért pástra szólították a magyarokat is. A hölgyek ellenfele, Panama azonban nem jelent meg, mint kiderült, egyetlen versenyzőjük van itt, így mérkőzés nélkül jutottunk tovább. A szerdai nyolcaddöntőben Brazília lesz az ellenfél. A világbajnoki címvédő férfi párbajtőrcsapatnak kedden jutott dél-amerikai ellenfél, méghozzá a 16 közé jutásért Chile. A bemelegítésnak vagy edzésnek megtette kitétel tökéletesen megfelelt a találkozóra, szerdán jöhet a nyolcaddöntő a spanyolok ellen. Az már közel sem ígérkezik ilyen egyszerűnek, elvégre a júniusi Eb ezüstérmeséről beszélünk. Igaz, a mieink meg világbajnoki aranyérmesek!
 
Eredmények. Női tőrcsapat világbajnokság, 18 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Kína 39:45 (Kreiss +3, Varga G. -1, Knapek -8).
A 9-16. helyért: Magyarország-Venezuela 45:28 (Jeszenszky +8, Kreiss +6, Varga +3)
A 9-12. helyért: Magyarország-Ukrajna 35:45 (Kreiss -1, Knapek -2, Varga -3, Jeszenszky -4).
A 11. helyért: Magyarország-Kanada 44:45 (Jeszenszky +6, Knapek +1, Kreiss -2, Varga -6). 
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Oroszország, 3. Franciaország, …12. Magyarország (Jeszenszky Szilvia, Knapek Edina, Kreiss Fanny, Varga Gabriella).
 
Férfi tőrcsapat világbajnokság, 26 induló. Döntő: Franciaország-Olaszország
Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Kína, 3. Olaszország, …20. Magyarország (Dósa Dániel, Németh András, Szabados Gábor, Szabados Kristóf).
 

Férfi párbajtőrcsapat-világbajnokság, 36 induló. A 16 közé jutásért: Magyarország-Chile 45:21 (Imre +12, Boczkó +7, Rédli +4, Somfai +1). 

2014. július 22.

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események