WestEnd Grand Prix: ismét a legek versenye!

márc 20, 2018 | Archív

Sajtótájékoztatón vezettük fel az esztendő legrangosabb vívóeseményét, a hétvégi WestEnd Grand Prix-t! Péntektők vasárnapig csúcsmezőny lép pástra a MOM Sport-ban, négyes döntők vasárnap este 7-től.

Az évad egyik legrangosabb, de vitathatatlanul a legnagyobb, legnépesebb versenyét, a férfi és női párbajtőr WestEnd Grand Prix-t rendezheti ezúttal is hűséges szponzorunk, a WestEnd Zrt. támogatásával a Magyar Vívó Szövetség péntektől vasárnapig a Csörsz utcai MOM Sportban. Az előzetes nevezések alapján valamennyi kontinensről érkeznek sportolók Budapestre, több mint 50 országból közel 550 vívó lép majd pástra! Természetesen nem csak a mennyiség, a minőség is garantált. A férfiaknál közel 300-an rajtolnak majd péntek reggel, és a világranglista első 30 helyezettje közül mindössze kettő hiányzik. Méghozzá az első és a harmincadik… Utóbbi, az egyiptomi Fayez neve inkább csak a statisztika okán számít, míg az aktuális világbajnok olasz Pizzo jelenleg éppen televíziós valóságshow-ban szerepel. De beszéjünk azokról, akik versenyeznek! Csak néhányan a nagyágyúk közül: a riói aranyérmes koreai Park Szang, a londoni első venezuelai Limardo Gascon, a kétszeres egyéni világbajnok észt Novosjolov, vagy a csapatban olimpiai első franciák legnagyobb sztárja, Borel, valamint az elnyűhetetlen, negyvenhez közeledő ukrán Nyikisin. A mieinkről? Láthatjuk az olimpiai bronzérmes csapat két aktív tagját, a nyáron egyéni világbajnoki bronzérmet nyerő Rédli Andrást és Somfai Pétert, valamint ott lesznek rendkívül tehetséges fiataljaink, elvégre korábbi junior világ- és Európa-bajnokainknak kell a nagy elődök nyomába lépniük. A pást mellett pedig természetesen ott lesz riói csapatunk két, a pástról visszavonuló klasszisa, Boczkó Gábor és Imre Géza. Előbbi a verseny főszervezőjeként, utóbbi a Honvéd sportigazgatójaként.

Az esemény sajtótájékoztatóján Prosits Attila, a verseny főtámogatója, a WestEnd Zrt igazgatója elmondta, hogy számára ez a verseny már többet jelent egy, a cége által szponzorált eseménynél. A több, mint évtizedes kapcsolat okán már elégedett támogatóként, szurkolóként, félig-meddig vívó családtagként tekint a versenyre,melyet minden nap meglátogat majd. Buranits Ildikó, a házigazda MOM Sport igazgatója elmondta, hogy izgatottan várják a hétvégét, elvégre 550 versenyzőt, és a velük utazó szakembereket, családtagokat nem könnyű, és igen komplex feladat vendégül látni. 

Csampa Zsolt elnök a budapesti felnőtt vb-ről is nyilatkozik.

Csampa Zsolt, a vívószövetség elnöke azzal kezdte mondanivalóját, hogy köszöntötte a támogatók mellett a jelen lévő Dömölky Lídiát, aki kétszeres olimpiai bajnokként a névadó Sákovics József özvegye, illetve Vass Imre egykori tanítványa. Az elnök hozzátette, hogy rangos és összetett feladat a Grand Prix megszervezése, ugyanakkor előre tekint. Elvégre 2013 után 2019-ben világbajnokságot rendezünk Budapesten. Elmondta, hogy a vb-re “meglepetés-helyszínt” is terveznek – hasonlóan a vizes vb-hez. Egy, akkor nem használt, mégis igen nevezetes, és sportágunkkal összeköthető helyszínen lehetnek majd versenyek – lehet találgatni, hol… A hétvége szakmai részét pedig ráhagyta az illetékesekre – ő magyar sikereknek szeretne szurkolni a hét végén.  

Sákovicsné Dömölky Lídia (virágcsokorral) is ott lesz a hétvégi versenyen.

A női mezőnyt természetesen olimpiai bajnoknőnk, Szász-Kovács Emese nevével kell kezdeni. Mint ahogy az ő nevével kezdődik a jelenlegi világranglista is! Nehéz jelzőket találni sztárunk teljesítményére, hogy milyen magas átlagot teljesít, azt leginkább ez az első helyezése igazolja. További világsztárok a 230 fős női mezőnyben is bőven akadnak majd. A világranglista első 16 helyezettje közül egyedül a koreai Kong nem nevezett. Itt lesz többek között az olimpiai második, kétszeres egyéni világbajnok olasz Fiamingo, a rangsor harmadik helyén álló, aktuális orosz világbajnok, Gudkova, és a jelenlegi második, korábbi budapesti világbajnok észt Beljajeva.

Vidám volt a hangulat. Rédli András (mikrofonnal), Szász-Kovács Emese, Prosits Attila és Csampa Zsolt.

A sajtótájékoztatón ott voltak a hétvége magyar főszereplői is. Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány elmondta, hogy az utánpótlás sikeres Európa-bajnoksága után (4 arany-, 4 ezüst, 4 bronz- a szocsi kadet és junior Eb-n), most a felnőttek következnek. Párbajtőrben a verseny egyben hazai válogató is, és nagy előnybe kerülhet az, aki jól szerepel a MOM Sportban. Olimpiai bajnoknőnk, Szász-Kovács Emese elmondta, hogy nagyon szeretne már idehaza újra jól szerepelni, úgy érzi, tartozik egy szép eredménnyel a hazai közönségnek. Úgy legyen, ám nem lesz könnyű dolga – elvégre mindenki az olimpiai aranyérmest akarja legyőzni… Rédli András egyes számú magyar férfi versenyzőként, ugyancsak kiemeltként csak vasárnap kezd, és, mint elmondta, ennek nagyon örül. “Nagyon fontos nálunk a kiemelés, elvégre 300 induló mellett fizikailag és szellemileg is kimerítő az egész napos selejtező. Remélem, az első ellenfelem kicsit könnyebb lesz, a harminckettőben pedig már minden lehet, egy tusokon múlhat majd, hogy ki lép előrébb és előrébb.”

Viadalunkkal ezúttal is nagyjaink emlékének adózunk. A férfiak versenyét a világklasszis mester – többek között Kulcsár Győző volt a tanítványa -, Vass Imre emlékére, a nőkét a világbajnok párbajtőröző, és a négy olimpiai aranyat nyerő tokiói vívóválogatott szövetségi kapitánya, Sákovics József emlékének tiszteletére rendezzük. A program a tavalyihoz hasonlóan alakul. Pénteken a férfiak, szombaton a nők selejtezőit bonyolítjuk le. Vasárnap következik a két 64-es direkt kieséses tábla, este 7 órakor pedig a négyes döntők. Valamennyi napon a MOM Sport lesz a helyszín, a belépés díjtalan. A finálét csúsztatva közvetíti a Eurosport és az M4 sportcsatorna.

A WestEnd párbajtőr Grand Prix-verseny pontos programja:

WestEnd férfi párbajtőr Grand Prix, Vass Imre emlékverseny – selejtezők, március 23., péntek, 8.30; 64-es tábla, március 25., vasárnap 8.30; 4-es döntő, 19 óra.

WestEnd női párbajtőr Grand Prix, Sákovics József emlékverseny – selejtezők, március 24., szombat, 9.30; 64-es tábla, március 25., vasárnap 10 óra; 4-es döntő, 19 óra.

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM