Két tőrezüst Limából

Két tőrezüst Limából

A nagyon fontos Világkupa-pontok megvédése volt a feladat a limai férfi, illetve női tőrcsapat junior Vk-versenyén. A két magyar válogatott egy éve arannyal tért haza a perui fővárosból, ám idén megérkeztek az amerikaiak, akik aztán kimagaslottak a mezőnyből. Így a...
Vasárnapra is helyezés jutott kadet kardban

Vasárnapra is helyezés jutott kadet kardban

A szombat után a vasárnap sem hozott magyar kardérmet a szófiai kadet európai körversenyen. Gratuláció ugyanakkor jár, méghozzá Rácz Brigittának, aki tizennégy és fél esztendősen jutott a legjobb nyolc közé a nagy és erős mezőnyben. Ezzel nagyot lépett a korosztályos...
Ötödik a junior férfi kardcsapat is

Ötödik a junior férfi kardcsapat is

Bármilyen meglepően hangozhat, mélyről próbál visszakapaszkodni junior férfi kardcsapatunk a világranglistán. Egy kiugró, covid előtti junior Eb-aranyat és a tavalyi Eb-ezüstöt leszámítva hiányoznak a jó eredmények, elsősorban a korábbi évekből – az elmúlt tíz...
Ötödik a junior férfi párbajtőrcsapat

Ötödik a junior férfi párbajtőrcsapat

Kissé talán el vagyunk kényeztetve a junior férfi párbajtőrcsapatok terén, úgyhogy először is rögzítsük: az ötödik helyezés a “tisztes helytállás” kategóriájába tartozik a Cseke Balázs, Pelle Domonkos, Somody Soma, Szabó Domonkos összeállítású négyestől. Már csak...
Junior Vk-t nyert a női párbajtőrcsapat!

Junior Vk-t nyert a női párbajtőrcsapat!

A felnőtt válogatott Wimmer Dorina nélkül is aranyérmes lett a Gachályi Gréta, Jakobi Júlia, Nagy Blanka, Salamon Réka összeállítású junior válogatott a perui Világkupán. A nem túl népes mezőnyben ehhez a Chile elleni “bemelegítést” követően két meccset kellett...
Bravúros Pelle-arany a junior Vk-n

Bravúros Pelle-arany a junior Vk-n

Azért különleges hete volt Peterdi Andrásnak. Néhány napja vette át a kadet férfi párbajtőrcsapat sikeres válogatott edzőjeként az októberi díját az utanpotlassport.hu portáltól. Aztán most, novemberben, repülőre ült, Tbiliszibe utazott a juniorok Világkupájára,...
Csöndes szombat Szófiában

Csöndes szombat Szófiában

Nem hozott magyar sikereket a szombat a szófiai kadet kard európai körversenyen. A Csonka Dorottya, Rácz Brigitta, Szabó Polli, Tóth Nadin összeállítású női csapat Spanyolország és Lengyelország legyőzése után már a negyeddöntőben összekerült a legnagyobb riválisnak...
Amerikai fölény, magyar helyezés

Amerikai fölény, magyar helyezés

A nem túl nagy létszámú, dél-amerikai Világkupa-verseny a tavalyihoz képest annyit erősödött, hogy az amerikaiak is “leruccantak” a perui fővárosba. Ez azonban elég komoly változást jelentett az erőviszonyokban: a pénteki nyolc megszerezhető éremből hét az övék lett,...