Különleges párbajsikerek nyomában

Ez a hétvége sem múlt el magyar vívósikerek nélkül. Kiemelkedett Muhari Eszter és Andrásfi Tibor teljesítménye, de a 16 éves Horváth Lotti is különlegeset nyújtott. 

Ezüstérem és helyezés Szófiából

A kadet tőr európai körversenyen a női tőrcsapat ezüstérmet nyert, míg férfi egyéniben Bodor Áron végzett a hetedik helyen.

Nyolcaddöntőig tartott a lendület

A torinói Grand Prix-n a férfiaknál Dósa Dániel és Szemes Gergő, a nőknél Kondricz Kata jutott el jó vívással a negyeddöntőig, ott viszont nem sikerült a bravúr. 

Nyolcadik hely női párbajtőrben

A remek kezdést nem követte jó folytatás, nyolcadik lett a Büki Lili, Dékány Kinga, Muhari Eszter, Nagy Blanka összeállítású női párbajtőrcsapat a barcelonai Világkupán.

Szófiai helyezések

A kadet női tőr európai körversenyen Márkus Boglárka 6., Simon Borbála 8. lett a nem túlzottan erős mezőnyben, míg férfi csapataink nem jutottak nyolc közé. 

Különleges párbajsikerek nyomában

Mindkét fiatal klasszisunk ismét nagyot villantott. Bizonyára emlékezetes, hogy az olimpián is Andrásfi Tibor, illetve Muhari Eszter érte el a legjobb egyéni eredményeket negyedik helyével, illetve bronzérmével. Most mindketten ismét léptek egyet előre, pontosabban...

Ezüstérem és helyezés Szófiából

Alapvetően determinálta a szófiai kadet európai körverseny végeredményét, hogy szemben a női eseménnyel, a férfiaknál elindultak az amerikaiak… Márpedig, akik követik mostanság az effajta korosztályos tőreredményeket, azok pontosan tudják, mekkora a dominanciája a...

Nyolcaddöntőig tartott a lendület

Akadtak nagyszerű és izgalmas asszók, remek magyar felvillanások, de a nyolcaddöntős határvonalat nem sikerült átlépni tőrözőinknek a torinói Grand Prix-n. A férfiaknál Dósa Dani nagyszerű vívással, kétséget kizárva jutott el két győzelemmel a legjobb tizenhatig....

Nyolcadik hely női párbajtőrben

Pedig nagyszerűen kezdődött a vasárnap! A Kolumbia elleni, korai bemelegítést követően (45:30), a nyolcaddöntőben Észtország következett. Az a válogatott, melyben három tokiói csapat olimpiai bajnok, és a párizsi egyéni verseny negyedik helyezettje szerepelt. Nálunk,...

Szófiai helyezések

A szakvezetés döntése alapján tőrben a szófiai kadet európai körverseny volt a korosztály utolsó válogatója a világversenyek előtt. Szombaton a nők egyéni versenyét rendezték, és a mezőny - mondjuk a budapesti, hasonló eseményhez képest - jóval szerényebb volt,...
Sztárok a páston

Hírek

Szófiai helyezések

Szófiai helyezések

A kadet női tőr európai körversenyen Márkus Boglárka 6., Simon Borbála 8. lett a nem túlzottan erős mezőnyben, míg férfi csapataink nem jutottak nyolc közé. 

Közelgő Események

Budapest Párbajtőr GP 180

Aktuális

en garde

Vívó magazin az M4 Sporton

En garde – vívó magazin az M4Sporton

SOCIAL

Ne maradj le semmiről! Kövess minket!

Férfi
Női

Ranglista

KARD

TŐR

PÁRBAJTŐR

ÉRMEINK

Olimpia

39
24
26

Világbajnokság

93
81
97

TÁMOGATÓINK

SEAT
Westend
PBT Fencing
exim
Tissot
Olimpiai Érmeseink

1908 London

Fuchs Jenő Férfi kard egyéni

Földes Dezső, Fuchs Jenő, Gerde Oszkár, Tóth Péter, Werkner Lajos, dr. Apáti Jenő Férfi kard csapat

1912 Stockholm

Fuchs Jenő Férfi kard egyéni

Berty László, Földes Dezső, Fuchs Jenő, Gerde Oszkár, Mészáros Ervin, Schenker Zoltán, Tóth Péter, Werkner Lajos Férfi kard csapat

1924 Párizs

Pósta Sándor Férfi kard egyéni

1928 Amszterdam

Tersztyánszky Ödön Férfi kard egyéni

Garay János, Glykais Gyula, Gombos Sándor, Petschauer Attila, Rády József, Tersztyánszky Ödön Férfi kard csapat

1932 Los Angeles

Piller György Férfi kard egyéni

Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Kabos Endre, Nagy Ernő, Petschauer Attila, Piller György Férfi kard csapat

1936 Berlin

Kabos Endre Férfi kard egyéni

Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kabos Endre, Kovács Pál, Rajcsányi László, Rajczy Imre Férfi kard csapat

Elek Ilona Női tőr egyéni

1948 London

Gerevich Aladár Férfi kard egyéni

Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Papp Bertalan, Rajcsányi László Férfi kard csapat

Elek Ilona Női tőr egyéni

1952 Helsinki

Kovács Pál Férfi kard egyéni

Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Papp Bertalan, Rajcsányi László Férfi kard csapat

1956 Melbourne

Kárpáti Rudolf Férfi kard egyéni

Gerevich Aladár, Hámori Jenő, Kárpáti Rudolf, Keresztes Attila, Kovács Pál, Magay Dániel Férfi kard csapat

1960 Róma

Kárpáti Rudolf Férfi kard egyéni

Delneky Gábor, Gerevich Aladár, Horváth Zoltán, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Mendelényi Tamás Férfi kard csapat

1964 Tokió

Pézsa Tibor Férfi kard egyéni

Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán Férfi párbajtőr csapat

Rejtő Ildikó Női tőr egyéni

Juhász Katalin, Marosi Paula, Mendelényiné Ágoston Judit, Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia Női tőr csapat

1968 Mexikóváros

Kulcsár Győző Férfi párbajtőr egyéni

Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, B. Nagy Pál, Nemere Zoltán, Schmitt Pál Férfi párbajtőr csapat

1972 München

Fenyvesi Csaba Férfi párbajtőr egyéni

Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Osztrics István, Schmitt Pál Férfi párbajtőr csapat

1976 Montréal

Tordasi Ildikó Női tőr egyéni

1988 Szöul

Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence Férfi kard csapat

1992 Barcelona

Szabó Bence Férfi kard egyéni

2000 Sydney

Nagy Tímea Női párbajtőr egyéni

2004 Athén

Nagy Tímea Női párbajtőr egyéni

2012 London

Szilágyi Áron Férfi kard egyéni

2016 Rio de Janeiro

Szász Emese Női párbajtőr egyéni

Szilágyi Áron Férfi kard egyéni

2021 Tokió

Szilágyi Áron Férfi kard egyéni

2024 Párizs

Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely Férfi párbajtőr csapat

1908 London

Zulavszky Béla Férfi kard egyéni

1912 Stockholm

Békessy Béla Férfi kard egyéni

1924 Párizs

Berty László, Garay János, Posta Sándor, Rády József, Schenker Zoltán, Széchy László, Tersztyánszky Ödön, Uhlyárik Jenő Férfi kard csapat

1928 Amszterdam

Petschauer Attila Férfi kard egyéni

1952 Helsinki

Elek Ilona Női tőr egyéni

Gerevich Aladár Férfi kard egyéni

1956 Melbourne

Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Marosi József, Nagy Ambrus, Rerrich Béla, Sákovics József Férfi párbajtőr csapat

1960 Róma

Horváth Zoltán Férfi kard egyéni

Juhász Katalin, Kovácsné Nyári Magda, Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia, Székelyné Marvalics Gyöngyi Női tőr csapat

1968 Mexikóváros

Kamuti Jenő Férfi tőr egyéni

Bóbis Ildikó, Jármyné Gulácsi Mária, Marosi Paula, Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia Női tőr csapat

1972 München

Kamuti Jenő Férfi tőr egyéni

Bóbis Ildikó Női tőr egyéni

Bóbis Ildikó, Matuscsákné Rónay Ildikó, Rejtő Ildikó, Szolnoki Mária, Tordasi Ildikó Női tőr csapat

1980 Moszkva

Kolczonay Ernő Férfi párbajtőr egyéni

Maros Magda Női tőr egyéni

1992 Barcelona

Abay Péter, Bujdosó Imre, Köves Csaba, Nébald György, Szabó Bence Férfi kard csapat

Hegedűs Ferenc, Kolczonay Ernő, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián, Totola Gábor Férfi párbajtőr csapat

1996 Atlanta

Köves Csaba, Navarrete József, Szabó Bence Férfi kard csapat

2004 Athén

Nemcsik Zsolt Férfi kard egyéni

Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián Férfi párbajtőr csapat

2016 Rio de Janeiro

Imre Géza Férfi párbajtőr egyéni

2021 Tokió

Siklósi Gergely Férfi párbajtőr egyéni

2024 Párizs

Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Szatmári András, Rabb Krisztián Férfi kard csapat

1912 Stockholm

Mészáros Ervin Férfi kard egyéni

1924 Párizs

Garay János Férfi kard egyéni

Berty László, Lichteneckert István, Posta Sándor, Schenker Zoltán, Tersztyánszky Ödön Férfi tőr csapat

1932 Los Angeles

Bogen Erna Női tőr egyéni

Kabos Endre Férfi kard egyéni

1936 Berlin

Gerevich Aladár Férfi kard egyéni

1948 London

Kovács Pál Férfi kard egyéni

Maszlay Lajos Férfi tőr egyéni

1952 Helsinki

Berczelly Tibor Férfi kard egyéni

Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Maszlay Lajos, Palócz Endre, Sákovics József, Tilli Endre Férfi tőr csapat

1968 Mexikóváros

Pézsa Tibor Férfi kard egyéni

Bakonyi Péter, Kalmár János, Kovács Tamás, Meszéna Miklós, Pézsa Tibor Férfi kard csapat

1976 Montréal

Kulcsár Győző Férfi párbajtőr egyéni

Bóbis Ildikó, Kovács Edit, Maros Magda, Rejtő Ildikó, Tordasi Ildikó Női tőr csapat

1980 Moszkva

Gedővári Imre Férfi kard egyéni

Gedővári Imre, Gerevich Pál, Hammang Ferenc, Nébald György, Nébald Rudolf Férfi kard csapat

Kovács Edit, Maros Magda, Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsanna, Tordasi Ildikó Női tőr csapat

1988 Szöul

Abay Péter, Bujdosó Imre, Köves Csaba, Nébald György, Szabó Bence Férfi kard csapat

Hegedűs Ferenc, Kolczonay Ernő, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián, Totola Gábor Férfi párbajtőr csapat

1996 Atlanta

Imre Géza Férfi párbajtőr egyéni

Szalay Gyöngyi Női párbajtőr egyéni

2008 Peking

Mincza-Nébald Ildikó Női párbajtőr egyéni

2016 Rio de Janeiro

Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter Férfi párbajtőr csapat

2021 Tokió

Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás, Gémesi Csanád Férfi kard csapat

2024 Párizs

Muhari Eszter Női párbajtőr egyéni