Arany mindenÁron – Szilágyi Áron megvédte olimpiai bajnoki címét

aug 10, 2016 | Archív

Második aranyérmét is megszerezte a magyar vívóküldöttség a riói olimpián! Az egyéni versenyek utolsó napján férfi kardban a címvédő Szilágyi Áron nagyszerű vívással bejutott a

Második aranyérmét is megszerezte a magyar vívóküldöttség a riói olimpián! Az egyéni versenyek utolsó napján férfi kardban a címvédő Szilágyi Áron nagyszerű vívással bejutott a döntőbe, miután legyőzte a mexikói Ayalát, a fehérorosz Buikevichet, a román Dolniceanut, az elődöntőben pedig káprázatos meccsen a koreai klasszist, Kim Junghwant. Utána pedig jöhetett az imponáló címvédés az amerikai Homer ellen! CSODÁS VOLT ÁRON, KÖSZÖNJÜK!

Férfi kardban magyar szempontból az első körben, a legjobb 16 közé jutásért tulajdonképpen érvényesült a papírforma. Aminek örültünk: Szilágyi Áron esetében egészen simán. A mexikói Ayalának pontosan annyi esélye volt ellene, mint amennyit gondoltunk. Az égvilágon semennyi. A 8:1-es félidő után olimpiai bajnokunk egy kicsit talán ki is engedett, de az a végeredményen semmit sem változtatott, a Vasas vívója 15:9-es győzelemmel hangolt a nagyobb feladatokra. Decsi Tamásnak ugyanakkor rendkívül nehéz dolga volt. Világranglistás helyezése okán már a legjobb 32 között összekerült az egyéni világbajnok, olimpiai bronzérmes orosz Kovaljovval. Tomi parádésan kezdett, 4:0-ra elhúzott, aztán viszont az orosz összeszedte magát, és viszonylag gyorsan fordított. 34 éves világbajnokunk a folytatásban is nagyon küzdött, nem is vívott rosszul, de hát Kovaljov sem ma kezdte… A hajrában több találatot vitatott Tomi, piros lapot is kapott a román zsűritől, és végül 15:10-es vereséget szenvedett.

áron szigorú Szilágyi Áron szigorú volt valamennyi ellenfelével szemben.

Ugyanebben a körben megtörtént az olimpia egyéni versenyeinek legnagyobb meglepetése. A világranglistát vezető egyéni világbajnok orosz Jakimenko 15:14-es vereséget szenvedett a totál ismeretlen bolgár Pancho Paskovtól, aki soha, semmilyen rangos eredményt nem ért el pályafutása során. Eddig…

áron buikevich Buikevich (balra) kellemetlen rivális volt. De azért itt is éppen tust kapott…

Magyar idő szerint nem sokkal este nyolc előtt lépett pástra ismét Szilágyi Áron a korábbi egyéni Európa-bajnok fehérorosz Buikevich ellenében. Nagyon nehéz meccs volt, de összejött… Félidőig fej fej mellett haladtak a felek, a rendkívül kellemetlen stílusú rivális vezetett 8:7-re. A folytatásban 8:9 után viszont Áron percei következtek a kardvíváshoz képest maratoni hosszúságú asszóban. Végre bejöttek akciói, és szépen, taktikusan fejezte be támadásait, így 14:10-re elhúzott. 14:12-nél már majdnem felsejlett a tegnapi eset, de Áron egy gyors megelőzéssel befejezte az asszót (15:12). 

Néhány percnyi pihenő után máris következett a negyeddöntő egy másik egyéni Európa-bajnok, a 2013-ban győztes román Dolniceanuval szemben. Nagyszerű meccs volt, ami – ezt halkan azért megjegyezzük – ennél sokkal magasabb színvonalú zsűriskedést igényelt volna. De végülis tök mindegy, Áron ugyanis hozta a meccset. Az első félidőben 8:4-es előnyre tett szert olimpiai bajnoki címvédőnk, ám a szintén klasszis román gondoskodott arról, hogy legyen miért izgulnunk, 10:9-re már ő vezetett. Arra azonban talán még Áron sem gondolt, hogy több tust már nem ad Dolniceanu… Márpedig szerencsére így történt, 26 éves sztárunk végtelenül higgadtan, professzionális módon őrölte fel jónevű riválisát, és ezzel négy év után ismét bejutott a legjobb négy közé! 

áron dolni Európa-bajnok gratulál az Európa-bajnoknak. A londoni olimpiai bajnok győzött…

Az elődöntőben aztán az eddigi legjobb, legizgalmasabb meccsét láthattuk Áronnak a koreai klasszis, csapatban olimpiai bajnok, jelen pillanatban világranglista második Kim Junghwan ellenében. Decsi András tanítványa fantasztikusan kezdett, 4:0-ra elhúzott, és félidőig tartotta az előnyét. Mi több, a folytatásban sem került a koreai három tusnál közelebb hozzá egyetlen alkalommal sem. Így jutottunk el 13:8-ig, csakhogy Kim nem véletlenül a világ egyik legjobbja, pillanatok alatt zárkózott 13:12-re. Itt azonban Áron lehúzta a rolót. Egy nagyszerű közbeakció, majd egy újabb egylámpás tus, és máris véget ért a csörte – 15:12.

Ez pedig azt jelentette, hogy Áron bejutott az olimpiai döntőbe, és a címvédésért léphetett pástra. A tét hatalmas volt. Olimpiai aranyérem, olimpiai címvédés. Ráadásul kard egyéniben! Ez eddig az olimpiák történetében magyar részről Fuchs Jenőnek (1904, 1908) és Kárpáti Rudolfnak (1956, 1960) sikerült. Nemzetközi viszonylatban pedig az orosz (szovjet) Viktor Krovopuszkovnak (1976, 1980), majd a francia Jean-Francois Lamournak (1984, 1988). És a sor Szilágyi Áronnal folytatódott! Méghozzá úgy, hogy ehhez kétség sem férhetett. Áron az első pillanattól kezdve olyan szinten dominálta a meccset, hogy az ember már-már megsajnálta amerikai ellenfelét, Homert. Ezt tette talán Áron is, amikor 14:6-nál még engedett is két lazább tust egyébként remek riválisának, aztán jött egy újabb nagyszerű megelőzés, és a Vasas 26 esztendős extraklasszisa – mert ez a kifejezés ettől kezdve egyáltalán nem túlzás -, és máris kétszeres olimpiai bajnokként csaphatott a levegőbe. 

Fantasztikus, hihetetlen, csodálatos, Szilágyi Áron. Köszönjük!

Eredmények. Férfi kard egyéni, 32 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Szilágyi-Ayala (mexikói) 15:9, Decsi-Kovaljov (orosz) 10:15.

Nyolcaddöntő: Szilágyi-Buikevich (fehérorosz) 15:12.

Negyeddöntő: Szilágyi-Dolniceanu (román) 15:10.

Elődöntő: Szilágyi-Kim Junghwan (koreai) 15:12.

Döntő: Szilágyi-Homer (amerikai) 15:8.

Végeredmény: 1. Szilágyi Áron (edző: Decsi András, válogatott edző: Somlai Béla, szövetségi kapitány: Udvarhelyi Gábor), 2. Homer (amerikai), 3. Kim Junghwan (koreai), …26. Decsi Tamás. 

Sztárok a páston
2024. MÁJUS 23. (CSÜTÖRTÖK) | LUDOVIKA ARÉNA

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események