Hogy is állunk riói szemmel nézve?

szept 11, 2015 | Archív

A moszkvai világbajnokság után nagyjából félidejénél tart a riói kvalifikációs versenyrendszer.És mivel valóban nem egyszerű sem a kijutás kiharcolása, sem annak kiszámítása, adunk

A moszkvai világbajnokság után nagyjából félidejénél tart a riói kvalifikációs versenyrendszer.

És mivel valóban nem egyszerű sem a kijutás kiharcolása, sem annak kiszámítása, adunk egy körképet arról, hogy is áll a magyar vívás “ötkarikás” szemmel nézve.

 

Nagyjából egy évvel ezelőtt, pontosabban a 2014/15-ös szezon előtt merész célt tűzött ki a Magyar Vívó Szövetség: a londoni négy olimpiai kvótával szemben 8-10 kvalifikációs hely, közte egy csapat indulásának kiharcolása a tervezett feladat. Nos, egyéniben még 6, csapatban 4 verseny van hátra a kvalifikációból – lement eddig 4, illetve 3, közte a dupla szorzós világbajnokság, azaz csaknem félidőben járunk. Így aztán érdemes megvonni az első mérleget. 

 

Kezdjük a legfontosabbal: ha most érne véget a sorozat, akkor hat egyéni kvótánk lenne. De villámgyorsan tegyük hozzá, párbajtőrben mindkét szakág továbbra is pályázik a részvételre, azaz a vállalás továbbra sem lehetetlen, sőt… Persze, ehhez most már hosszú hajrát kell nyitniuk Imre Gézáéknak, illetve Szász Emesééknek. Minden esetre a mi riói “álmunk” így néz ki: 0+2+3(1)+1(3)+2(1)+1=9, de minimum 6! De lássuk, mit is jelent ez a számsor!

 

FÉRFI TŐR. Itt egészen bizonyosan nem jut ki csapatunk Rióba. E helyütt ne az okokat keressük, maradjunk a rideg tényeknél és a számoknál. Úgyhogy: az egyetlen mód az olimpiai indulásra az európai pótkvalifikációs verseny megnyerése. Az áprilisi, prágai tornán egy magyar indulhat majd, de nagyon nehéz dolga lesz. Jelen állás szerint többek között a németek (a sokszoros világbajnok Joppichhal…), a lengyelek és az ukránok is pótkvalifikációra kényszerülnek majd, úgyhogy a realitás nem ígér riói kvótát ebben a fegyvernemben.
 
NŐI TŐR. E fegyvernemben nem rendeznek csapatversenyt Rióban, a mieink Eb- és vb-formáját látva azt is hozzátehetjük, hogy sajnos… Ugyanakkor jó esélyünk van arra, hogy női tőrben megszerezzük a maximális, nemzetenkénti két kvótát. Sanszainkat növeli, hogy a világranglista élmezőnyében hemzsegnek az olaszok és az oroszok, és közülük is csak kettő-kettő juthat el az olimpiára. A bonyolult kijutási szisztémát természetesen napra, versenyre pontosan követjük, jelen állás szerint Mohamed Aida és Knapek Edina egyaránt kijutó helyen áll, Varga Gabi pedig ott van közvetlenül mögöttük! Ha jelenlegi formájukban vívnak tovább a mieink, akkor itt meglesz a két riói kvóta, és három válogatottunk egymással küzd majd meg a két kiadó helyért!
 
FÉRFI PÁRBAJTŐR. Hej, ha sikerült volna előnyből megnyerni azt a fránya moszkvai negyeddöntőt Korea ellen… Na de ne keseregjünk, egyrészt, mert az nem old meg semmit, másrészt mert a helyzet egyáltalán nem lefutott! Négy versenye van a mieinknek arra, hogy feljebb lépjenek. És ez egyáltalán nem lehetetlen, sőt! Jó hír, hogy nagyon úgy tűnik, afrikai válogatott nem jut a legjobb 16 közé. Ez a kijutás szempontjából ugyanis azt jelenti, hogy még egy, feltehetőleg európai csapat indulhat Rióban, tehát az utolsó, vancouveri kvalifikációs csapat Vk után az első hatban kell lennie a magyar kvartettnek. Most a hetedikek vagyunk, három pontocskával lemaradva. Úgyhogy ez igenis összejöhet, hajrá! Gyorsan írjuk le azt is, hogy amennyiben ez mégsem sikerül (brrr…), akkor csak egyetlen magyar lehet ott Rióban. Azaz a vb-aranyérmes Imre Gézaés az Eb-bronzos Boczkó Gábor közül valaki itthon maradna… De erről több szó ne is essék! Hiszünk a három kvótában!
 
NŐI PÁRBAJTŐR. Bármilyen furcsa, de az olimpiai kvalifikációs rangsorban a nők gyakorlatilag úgy állnak, mint a férfiak az eddig lezajlott három verseny alapján. Márpedig ha Bocekéknak esélyt adtunk, akkor Emesééknek is adva van a lehetőség. Igaz, ehhez nekik már a következő Vk nyolcaddöntőjében egy riválist kellene búcsúztatniuk, méghozzá Oroszországot vagy Franciaországot… Ráadásul ebben a fegyvernemben már nincs “hibapont”, Legnanóban, Xuzsuban, Barcelonában és Buenos Airesben egyaránt jól kell szerepelnieKovács Iván csapatának. A minimum egy hely azonban itt is garantáltnak tűnik – természetesen Szász Emese remek világranglistás helyezésének (jelenleg harmadik), és Európa-bajnoki bronzérmének köszönhetően. 
 
FÉRFI KARD. És, ugye, itt sincs csapatverseny… Úgyhogy nem áll módunkban kijavítani a londoni ballépést, amikoris a fegyvernem történetében egyedüliként nem sikerült kijutnia magyar férfi kardcsapatnak az olimpiára. Marad az egyéni, ahol “természetesen” a címvédő Szilágyi Áron 99,9 százalékos indulónak tekinthető – harmadik helyen áll a világranglistán. Kérdés csak az, a második kvótát sikerül-e begyűjtenünk. Jelen állás szerint Decsi Tamás áll ehhez legközelebb, alig lemaradva a hőn áhított befutó helyről, melynek egyébként pontos pozícióját lehetetlen meghatározni – az majd az utolsó válogató, a márciusi, szöuli GP után derül ki. Szatmári András és Iliász Nikó helyzete sem kilátástalan, ugyanakkor ők csak nagy bravúrral érhetnek oda a riói járatra. Azaz jelen pillanatban egy kvóta bizonyos, a másodikért harcolunk!
 

NŐI KARD. Ne kergessünk rózsaszín álmokat: csapatban csak csodával határos módon lehetünk ott Rióban. Persze, meg kell próbálni, de a sorozat eddigi eredményei azt mutatják, csapatunk nem lesz hatban (a hét is elég lehet!) április végén a világranglistán. Mielőtt gyorsan kijelentjük, a fantaszikus vb bronzot nyerő Márton Anna helye viszont biztos, őszintén tegyük hozzá, a helyzet ennél árnyaltabb. Csapatban a görög Vujukabiztosan nem, a lengyel Szocha pedig lehet, hogy nem szerez kvótát. És mivel a szabályok alapján a további egyéni kvóták közül a világranglista alapján csak kettő jut Európának, így a két klasszis közül egyet előznie kell Pankának, különben pótselejtezőre kényszerül. De ne legyünk pesszimisták: Panka meg fogja őket előzni, ráadásul a lengyelek jelenleg csapatban éppen kijutó helyen állnak… Úgyhogy, az egy kvóta meglesz! 

 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események