Egyéni olimpiai és világbajnok kardvívónk, Pézsa Tibor március 15-e alkalmából a Magyar Köztársaság Lovagkereszt Érdemrendjét vette át.
Pézsa Tibor magas állami kitüntetésben részesült. Nyilván azért is, mert fantasztikus kardvívó volt. Hogy pontosan milyen, azt ma már kevesen tudják. Archív felvétel akad róla, az eredményei természetesen ismeretesek, de vívni érdemben csak a 60 fölöttiek látták. Pontosabban ez nem teljesen igaz. Néha, a Budapesti Honvéd Semmelweis utca 2. szám alatti, első emeleti termében, a Puskin mozi háta mögött meglestem – és 60 azért még nem volnék… -, amikor kedvtelésből beöltözött és asszózott. De fogalmam sem volt, mit is jelentett ez istenigazából.
![pezsanebaldcsampa[1]](/wp-content/uploads/2014/03/pezsanebaldcsampa1.jpg)
A Mester, a Tanítvány és az Elnök. A vívóként egyéni olimpiai és világbajnok Pézsa Tibor, az olimpiai és hatszoros világbajnok tanítványa, Nébald György és Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövtség elnöke.
Aztán néhány évvel később, ugyanott, a felejthetetlen belvárosi vívóparadicsomban Mesterként csodálhattuk. Akkor már sejtettem, mit látok, akartam érteni, de általa is rájöttem, ez nem olyan egyszerű… Vele kapcsolatosan leginkább annak örültem, ha néhány mondattal megosztotta velem, mi is ez az egész. Hogy mit jelent egy lépés kitörés! Hogy ez korántsem olyan könnyű, pláne, ha kard is van a kezünkben, és közben, mondjuk, egycseles vágást hajtunk végre. Sőt, azt igenis nehéz precízen és jól végrehajtani! A parádriposztról nem is beszélve. Mert a pengét, azt nem dobáljuk (a Mester többnyire nem ezt a kifejezést használta) ám csak úgy oda! Egyszer egy autóban – még nem volt csak 40 kilométernyi sztrádaszakasz az M1 – , Tatától Budapestig mesélt a kardvívásról, a vívásról, a sportról, az életről, a normákról, a tisztességről. Fogalmam sincs, ki vezetett és milyen kocsiban ültünk, de arra az órára, Pézsa Tibor minden szavára a mai napig emlékszem.
Néhány esztendő múlva úgy hozta az élet, hogy mégsem csak neki, hanem a csodálatos, zseniális Zarándi Csabának köszönhetően szerettem bele örökkön örökké a kardvívásba, a vívásba. Aki fantasztikus leckéi közben sem mulasztotta el sohasem megemlíteni, hogy mellette azért a Pézsa Tibor is igazán ért ehhez a szakmához…
Fenti epizódok, bizony, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas években estek meg. Leírni is nehéz, milyen régen volt. A Mester eredményeit könnyebb lenne, csak tovább tartana… Csakhogy, ami az igazi csoda! Pézsa Tibor az említett időszaknál jóval korábban, 1964-ben nyert olimpiát. És ötven évvel, fél évszázaddal tokiói egyéni aranyérme után, manapság, 2014-ben szinte minden áldott reggel kardvívást oktat a Városmajorban! Annak és úgy, akinek és ahogy ő jónak látja. Viszont korántsem középiskolás fokon. Szigorúan világszínvonalon.
A kardvívás tábornoka most Lovagkeresztet kapott! És ez nem képzavar. Egy jogos elismerés, érhető megbecsülés újabb jele. Gratulálunk, további jó munkát és egészséget kívánunk!
2014. március 19.
