Szatmári András: Fura ez az egész, amit érzek

júl 22, 2017 | Archív

Újdonsült világbajnokunk, a férfi kard egyéni verseny aranyérmese nem nagyon tudott aludni az éjjel, és sokkal több üzenetet kapott, mint gondolta. A 24 éves Szatmári András Tokióig

Újdonsült világbajnokunk, a férfi kard egyéni verseny aranyérmese nem nagyon tudott aludni az éjjel, és sokkal több üzenetet kapott, mint gondolta. A 24 éves Szatmári András Tokióig gondolkozott előre, és az eltervezett úton nem akar változtatni. A csapatversenyen viszont szeretne maradandót alkotni a társakkal. Interjú a világbajnokkal. 

– A kérdés közhelyes, de elkerülhetetlen. Hogy aludtál világbajnokként?

– Sehogy, de szerencsére nem azért, mert nem vagyok világbajnok. A doppingkontroll után este fél tizenegykor szabadultam, a srácok megvártak, egyet koccintottunk, aztán hullafáradtan zuhanyoztam egy nagyot. Nem tudtam megállni, hogy ne nézzek a telefonomra, meg arra a rengeteg üzenetre, amit kaptam. Valamikor kettő és három között kísérleteztem az alvással, de leginkább csak forgolódtam.

– Nagyjából ennyi üzenetre számítottál? 

– Áh, sokkal kevesebbre. Nyertem már versenyeket, és kaptam sms-eket szép számmal. Na de ennyit… Olyan osztálytársaim is írtak, akikkel öt-tíz éve nem beszéltem, mindenki büszke volt rám, próbáltam mind megválaszolni. Ez egy kicsit elhúzódott… 

– Szakmázzunk egy kicsit! Köztudomású, hogy egy évvel ezelőtt edzőt váltottál. Mi változott meg benned az azóta eltelt időszakban? 

– Elsősorban a hozzáállásom. Olyan munkamódszerben dolgozunk mesteremmel, Gárdos Gáborral, amelyben őszintén hiszek, és az eredmények azt bizonyítják, hogy nagyon jó úton haladunk Tokió felé, mert a közös munkánk elején a sikeres olimpiai szereplést tűztük ki végcélként. Gerevich Györgynek köszönhetem a nagyszerű alapokat, ami mellett remek közösséget is kialakított maga körül. Halálakor megsirattuk, és én tele voltam kételyekkel, hogyan tovább. Aztán néhány hónappal később Szabó Bencéhez kerültem, akitől ugyancsak nagyon sokat kaptam. Felszínre hozta a vívóerényeimet, átadta a magabiztosságát, önbizalmat diktált belém, a junior eredményeimet, első felnőtt vébé döntőmet, azaz rengeteget köszönhetek neki. Mégis úgy éreztem, váltanom kell, és az élet engem igazolt. 

– Miként zajlik szakmai szempontból egy heted az edzésidőszak idején?

– Hétfőtől péntekig délelőtt minden nap fizikai, illetve vívóedzésünk van. Aztán szerda kivételével minden este hattól nyolcig a klubban gyakorlok. Minden nap iskolázom, és ez a rendszerünk nagyon fontos része. Amit ott megtanulok, azt utána az edzésen próbálom végigvinni, és ha ott is jól sikerül, akkor emelem be a versenyrepertoáromba is. Hatalmas előny, hogy Pézsa Tibor végignézi az iskoláinkat, ott ül mellettünk és segít. Minden hibát meglát, nyolcvankét évesen is fantasztikus szeme van, ráadásul bemutatja a gyakorlatokat, óriási segítség a munkája a számomra. 

– A közelmúltban kétszer is súlyos vereséget szenvedtél a német Hartungtól, akivel már a nyolcaddöntőben összekerültél. Hogy készültél ellene?

– Az Európa-bajnokság után tudtam, hogy vagy vele, vagy az iráni Abedinivel kerülök majd össze, már ha eljutunk odáig… Mitagadás, jobban örültem volna az iráninak, de már a selejtezők után kiderült, hogy ez nem így alakult. Természetesen készültünk ellene, pontosabban inkább úgy fogalmaznék, hogy a hasonló stílusú rohamozók ellen készültünk. Aztán kiderült, hogy a hatvannégy között a négyszeres világbajnok orosz Resetnyikov lesz az első ellenfelem, és akkor egy időre elfelejtettem Hartungot… Sőt, a végén már örültem is, hogy összekerülünk. Egyrészt, mert akkor eljutok odáig. Másrészt, mert úgy gondolkoztam, ha megverem, akkor az nagy lökést adhat. Ha kikapok, akkor ő a mumusom, így jártam.

– De nem kaptál ki…

– Amikor a hazai közönség buzdítása mellett gyorsan öt:egyre elhúzott a német, akkor átfutott bennem egy másodpercre, hogy beleszaladok egy nagy verésbe. Aztán az lett belőle, hogy összeszedtem magam, ne járjak már így harmadszor is. Adtam két jó tust, megéreztem a ritmust, fejben is ott voltam, a szünetben már én vezettem 8:7-re. A folytatásban meg minden összejött. Bejöttek a védések, a támadásokat befejeztem, éreztem mi következik. Amikor pedig 13:11 után beadtam egy elővágást, akkor tudtam: megvan az asszó. Az éremért sokkal könnyebb ellenfelem volt, így utólag nem is értem, hogy Voronov miként tudta megverni a világ egyik legjobbját, a koreai Kimet.

– Utána viszont két és fél órás szünet következett a négyes döntő előtt. Sok olyan nyilatkozatot hallottam, ami arról szólt, hogy a hosszú várakozásban elment az érzés. Te miként próbáltad átmenteni a formádat?

– Olyan lebonyolítási rendszerben vívtunk, hogy szinte minden asszóm között ilyen hosszú volt a szünet, úgyhogy ez nem zavart. Viszont nagyon fáradtnak éreztem magam, Bodnár Józsi legyúrt, utána pihenni próbáltam. De az Anstett elleni elődöntőt így is inkább csak túléltem. Furcsa meccs volt, a főpáston iszonyú meleg volt, sokszor azt sem tudtam, mennyi az eredmény. Úgy éreztem, megvan az érem, különösebb vesztenivalóm nincs. Aztán egyszer csak véget ért, és nyertem… Nem erre az asszómra leszek a legbüszkébb, de a lényeg, hogy győztem. 

– Ezek után jött az addig bombaformában vívó koreai klasszis, Gu Bon Gil. Mi volt ellene a taktika?

– Különösebb trükk nem volt. Nagyon fáradt voltam, reggel hatkor keltünk, és este nyolc után vívtuk a döntőt, ehhez nem szoktam hozzá, igaz, lehet, hogy ő sem. Aztán négy:nyolcnál Charly (Gárdos Gábor mester – a szerk.) jót mondott. Megnyugtatott, és elmesélte, hogy élvezzem a világbajnoki döntőt, mert nem biztos, hogy ez sokszor megadatik egy ember életében. Bejöttek az akcióim, kivédtem, aztán kihúztam a távolságot, és ez kicsit megzavarta őt. Tizenegynél vettem át a vezetést, egyszer szerencsém is volt, tudtam, hogy ez már meglesz. 

– Éreztél valami “Világbajnok lettem!” jellegű katarzist az utolsó tus után?

– Nem, egyáltalán nem. Fura még most is ez az egész. Én akkor annyit éreztem, hogy nyertem egy versenyt, és ez tök jó. Csak lassan kezdek rádöbbeni, hogy ez most valami más.  Jönnek a gratulációk, bemondják a hírt a vízilabda vébé magyar meccse közben az uszodában, sorra adom az interjúkat. Lassan leesik, hogy mi is történt, de lehet, hogy igazából csak akkor, ha majd hazamegyünk. Elvégre addig még jön egy csapatverseny… 

– Tegnap még erről nem akartalak kérdezni, de ezek szerint már folgalkoztat a kérdés. Mit lehet tenni ilyen esetben, hogy átmentsd a formádat a csapatversenyre?

– Nem tudom, ez nehéz kérdés. Idén két Világkupát már végigvívtam úgy, hogy nem ment rosszul sem egyéniben, sem csapatban. Úgyhogy teljesen nem idegen a szituáció. Azt, persze, nem ígérhetem, hogy ugyanígy vívok majd. De azt igen, hogy mindent beleadok a győzelemért. Mert kimondva kimondatlanul a csapatban is az aranyérem a cél. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események