A Vívás Magyarország egyik legnagyobb hagyományú és sikerű Olimpiai sportága. Sportolóink az újkori Olimpiai Játékok történetében a legtöbb aranyérmes hellyel büszkélkedhetnek. Ezen sikereken felbuzdulva a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) a sportágstratégia egyik fő céljaként elkezdte az iskolai vívás népszerűsítését. Illetve nem is kezdésről, hanem sokkal inkább újraélesztésről beszélhetünk ennek kapcsán. Az iskolai vívás ugyan korábban népszerű sportág volt, de az évek során eltűnt a testnevelés órák palettájáról.
A projekt egyik fő része az állami finanszírozású intézményekkel kötött együttműködés, melyben az MVSZ tagszervezetei megállapodást kötnek olyan iskolákkal, akik részt kívánnak venni ebben a kormány által is támogatott programban.
Másrészről az egyházi iskolák számára van lehetőség a részvételre, melyek erkölcsi és morális oktatási rendszerük szerint teljes mértékben megfelelnek annak a kritérium rendszernek, melyre az MVSZ bátran építheti az iskolai vívás felvirágoztatási szándékát. Így törekedvén arra, hogy az hasonló fényében tündökölhessen, mint a múlt század közepi időszakban. A program legfőbb célja egy olyan bázis megteremtése, amely széles körben fiatal versenyzőkből áll, és akikre hosszútávon tud építeni a sportág Olimpiai, illetve egyéb Európa és Világversenyeken.
A szövetség tervei szerint két módszerrel érdemes beépíteni a vívást a tanrendbe. Egyrészt testnevelés órák keretein belül, másrészt délután szakkör formájában. Az iskolai vívás mentorának a korábbi kétszeres olimpiai bajnok és hétszeres világbajnok Nagy Tímeát választották. Nem csupán a sportban elért eredményei miatt, hanem mert Tímea 3 gyermek édesanyjaként pontosan tudja, hogyan kell bánni a felnövekvő generációval, és hogyan motiválhatja őket. Mindemellett egy megkérdőjelezhetetlen ikon a sportág történetében. A mentor kiválasztása mellett fontos volt arcokat is állítani a gyermekek elé, akik szintén jó példával járhatnak el előttük. Így az MVSZ választása Márton Annára és Bányai Zsomborra esett. Mindketten iskolai oktatás keretein belül ismerkedtek meg a sportág szépségével. Ezáltal könnyebben tudnak támogatást nyújtani a következő generáció számára. A projekt indulásakor 2013-ban kevesebb, mint 400 diák vett részt az iskolai vívásban, nagyobb számban alsó osztályos tanulók. 2014 első félévére ez a szám 1971 főre emelkedett. Míg ugyanezen év második felében 2300 fiatal vív iskolai vagy egyéb egyesületi szinten. Így a szövetség már bő másfél év alatt elérte azt a rövid távú célját, hogy vívói számát jelentős mértékben növelje.
Útnak indult a ”Suli vívás”
A Vívás Magyarország egyik legnagyobb hagyományú és sikerű Olimpiai sportága. Sportolóink az újkori Olimpiai Játékok történetében a legtöbb aranyérmes hellyel büszkélkedhetnek.
