A piramis tetejére törve – Irány Kairó (1. rész)

júl 4, 2022 | Hírek

Jövő pénteken kezdődik Kairóban a vívó-világbajnokság. Háromrészes sorozatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel a fegyvernemek vezetőedzőinek. Elsőként a párbajtőrmesterek nyilatkoznak. 

Miként készült csapata az Európa-bajnokságra, és azt követően hogyan alakult, illetve alakul a felkészülés a kairói világbajnokságra?

Dancsházy Tamás, a férfi válogatott vezetőedzője: “Bátran kijelenthető, hogy az Európa-bajnokságra gyakorlatilag lendületből érkeztünk. Korántsem ezzel magyarázom, hogy Antalya alakulhatott volna jobban is, de ez így történt. A világbajnokság már más tészta. A két esemény között az idő rövid, ám nem kérdés, hogy az év fő versenye a kairói vb. A múlt héten Tatán voltunk, de a nyugodtabb felkészülés érdekében hétfőn Hódmezővásárhelyre érkeztünk, és a hetet itt töltjük majd. Szép emlékek kötnek ide, Rio előtt voltunk itt legutóbb, nagyon jól éreztük magunkat, no meg az olimpia is jól alakult…”

Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely – a férfi párbajtőrcsapat.

Somfai Péter, a női válogatott vezetőedzője: “Furcsa szezonunk volt. A sok elmaradó verseny miatt két héttel az Eb előtt, a katowicei Világkupa még válogató versenynek számított… Ebben a helyzetben nyilván lehet apróbb módosításokat belevinni a felkészülésbe, ám igazából ilyesmiről nem beszélhetünk. Most természetesen más a helyzet, elsősorban a csapatszituációkat gyakoroljuk és fogjuk gyakorolni a fiúkkal egy helyszínen, a héten Hódmezővásárhelyen, ahol legutóbb még versenyzőként jártam…”

Büki Lili, Nagy Kinga, Muhari Eszter, Kun Anna – a női párbajtőrcsapat.

Nem is kérdés, hogy minden fegyvernem számára a csapatverseny szerepel a fókuszban, mégis kezdjük az egyénivel! A szezon tapasztalatai alapján milyen szereplésben bízol?

D. T.: “A férfi párbajtőr a legszélesebb spektrumú, egyben legkiszámíthatatlanabb fegyvernem. Mégis, bátran ki merem jelenteni, hogy bármelyik vívónk, Tibi, Máté, Dávid és Geri egyaránt érmet nyerhet. Elvégre a szezon során ezt már mind a négyen megtették… Siklósi Gergely szerepére kérdésedre külön is kitérnék. Egész fiatalon nyert 2019-ben Budapesten egyéni világbajnokságot, majd sikerült testben és fejben a koncentrációját egészen a 2021-es olimpiáig fenntartani, hiszen a köztes időszak egyes versenyein is jól szerepelt. Ez óriási teljesítmény volt. Teljesen természetes az, hogy ezt kis kiengedés követte, még ha ez nem is volt tudatos. Neki, és mestereként nekem is nagyon tanulságos volt ez az időszak, ebből is fejlődnünk kell. Ugyanakkor Geri a fiatal csapat meghatározó tagja, most ez számára az első számú feladat, amit többször már remekül meg is oldott.”

Dancsházy-Nagy Tamás

S. P.: “Nagyon sok múlik majd azon, hogy ki, milyen napot fog majd ki egyéniben. Az teljesen egyértelmű, hogy Kun Annát idei eredményei feljogosítják arra, hogy az esélyesek között emlegessük, elvégre a világranglista ötödik helyén áll. Muhari Eszti pedig az Eb-n szerzett értékes helyezést, de Kinga és Lili is képes lehet bravúrra.”

Somfai Péter, munka közben.

Csapatban az ág kiszámítható, a férfiak Egyiptommal, a nők Franciaországgal vívnak a nyolcaddöntőben. Mik a várható esélyek, illetve miként alakulhat a folytatás?

D. T.: “Csapatunk nem kvalifikálta magát a tokiói olimpiára, ezért nagyon nehéz helyzetből kezdtük meg a szezont. Azóta mindig lépünk előrébb és előrébb. Persze, olyan akad, hogy két előre után becsúszik egy hátra, de az irány egyértelmű, és ezt az eredmények bizonyítják. Most újabb nagyon fontos lépés következhet. Ha sikerül nyolcba lennünk, akkor a következő, olimpiai kvalifikációs versenyekkel záruló szezont már előkelő helyről kezdhetjük. Egyiptomot ugyanakkor nem szabad lebecsülni! Nagyon fiatal és erős csapatuk van, ráadásul a hazai pálya plusz motivációt adhat nekik. Egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk. Ha sikerülne a győzelem, akkor vélhetően Korea következne. Ellenük egy:egy az idei mérlegünk, minden lehet… A nyolc közé jutásban nagyon bízom, a négybe kerülés pedig fantasztikus lenne, ráadásul ez két esélyt adna arra, hogy érmet  nyerjünk az esetleges folytatásban…”

S. P.: “Franciaországgal kerültünk szembe a katowicei Vk-n, majd az antalyiai Eb-n is, és egyaránt vereséget szenvedtünk. A két meccs egész másként alakult, de abban hasonlított, hogy egyikben sem voltunk esélytelenek! Alakulhatott volna szerencsésebben is a sorsolásunk, megint őket kaptuk, de ez van, képesnek tartom a lányokat a bravúrra, és természetesen erre készülünk. Az pedig, hogy mi történik majd a francia meccs után, azt abszolút mértékig annak eredmény határozza majd meg…”

A párbajtőr fegyvernem programja a kairói világbajnokságon. Július 15.: női egyéni selejtező (Kun Anna kiemelt). Július 16.: férfi egyéni selejtező (Siklósi Gergely, Koch Máté kiemelt). Július 18.: női egyéni főtábla és döntő. Július 19.: férfi egyéni főtábla és döntő. Július 20.: női csapat, selejtező (a legjobb 8-ig). Július 21.: női csapat, folytatás; férfi csapat selejtező (a legjobb 8-ig). Július 22.: férfi csapat, folytatás. 

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Eitner Kinga kitüntetése

Első alkalommal adták át a Gerevich György Nevelőedzői Díjat. A három kitüntetett között szerepelt Eitner Kinga, a Balaton vívószakosztály elnöke, a junior férfi párbajtőr-válogatott edzője, gratulálunk!

Legfiatalabbak wroclawi sikere

Egy-egy aranyéremmel, és további számos medállal, helyezéssel tértek haza ifjú kardozóink és tőrözőink a nagy mezőnyű wroclawi, nemzetközi versenyről. Hajrá, fiatalok!

Tizenöt vívónk lesz ott Párizsban

Véget ért a hét végén a tavaly májusban kezdődött olimpiai kvalifikációs sorozat. Végleges az adat: magyar részről 15-en lesznek ott Párizsban. Amióta él a kvótás rendszer, ennyien sosem voltak!

Arany, bronzok, helyezések

Újabb sikeres hétvégét zárt a magyar vívás! Szatmári András Budapesten arany-, Nagy Dávid Tbilisziben bronzérmet nyert. a női párbajtőrcsapat Nankingban lett harmadik.

Ezúttal negyedik hely jött össze

A közönséget mindenki dicsérte. Remek hangulatban, de ezúttal negyedik hellyel zárt a magyar férfi kardválogott a budapesti Világkupán, a BOK Csarnokban.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM