Hír

Kezdődhet az európai kadet körversenysorozat!

  • 2021.09.10

Fontos döntéseket hozott az európai szövetség végrehajtó bizottsága. Ennek alapján október első hétvégéjétől kezdődhet a kadet körversenysorozat. A plovdivi Eb-ről a szombati közgyűlés dönt Szocsiban.

Harmincadik születésnapját ünnepi közgyűléssel, egyben elnökválasztással köszönti szombaton az Európai Vívó Konföderáció, azaz az európai szövetség. Az eseményen a magyar szövetséget Csampa Zsolt elnök, valamint az az alelnök Kamuti Jenő képviseli, aki három évtizeddel ezelőtt életre hívója, egyben első elnöke volt az európai testületnek. 

A közgyűlés helyszíne Szocsi. Az olimpiai parkban rendezték a 2018-as kadet és junior Európa-bajnokságot.

Ezt megelőzően azonban fontos, az előttünk álló szezont érzékenyen érintő témákról tárgyalt a végrehajtó bizottság, melynek tagja Boczkó Gábor. A magyar szövetség sportigazgatója a következőket nyilatkozta honlapunknak Szocsiból, az esemény helyszínéről. 

“A végrehajtó bizottság elfogadta az előkészített kadet európai körversenyek naptárát, így nincs akadálya annak, hogy a bennünket is minden szempontból érintő sorozat meginduljon. Ráadásul már október első hétvégéjén hazai versenyekkel. Gödöllőn a férfi és női kardozók, Budapesten a férfi és női párbajtőrözők léphetnek majd pástra. Ennek alapján véglegesíthetjük majd a korosztály hazai, válogatási versenynaptárát is. Az október közepére tervezett, plovdivi felnőtt Európa-bajnokság körülményei viszont több szempontból sem megnyugtatóak. Ezért a végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy a közgyűlés elé bocsátja a rendezés mellett, illetve ellene szóló tényezőket. Ezek alapján szavaz majd a rendezésről a szombati közgyűlés.”

Az is kiderült, hogy a 2022-es kadet és junior Európa-bajnokságra Újvidék, az U23-as Eb-re Tallinn, a felnőtt Eb-re pedig Antalya és Bázel adta be pályázatát. Érdekesség, hogy 2023-ban Krakkóban rendezik az Európai Játékokat, és gyakorlatilag elkészült az a megállapodás, melynek alapján Baku után ismét szerepel a műsorban a vívás. Ami egyben azt is jelentené, hogy az esemény versenyein egyben Európa-bajnoki érmeket is osztanának. 



További híreink

Aktuális

A magyar vívóküldöttség számára a női kardcsapat 8. helyével véget ért az olimpia. A küldöttség nagyon jól szerepelt, egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel tér haza. Gratulálunk valamennyi versenyzőnek, edzőnek, vezetőnek és sportszakembernek!

Arany és ezüst után bronz! Harmadik lett a férfi kardcsapat a tokiói olimpián. Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András és Szilágyi Áron révén huszonöt év után állhatott ismét dobogóra a fegyvernem válogatottja. Gratulálunk!

Siklósi Gergő ezüstérmet nyert férfi párbajtőr egyéniben a tokiói olimpián! 23 éves világbajnokunk nagyszerű vívással jutott el a döntőig, ahol a francia Cannone-tól szenvedett vereséget. Gratulálunk neki és mesterének, Dancsházy-Nagy Tamásnak!

Eseménynaptár

X

Támogatóink