Hír

Nincs újabb olimpiai kvótánk

  • 2021.04.24

Nem sikerült újabb olimpiai kvótát szerezni a madridi európai pótkvalifikációs versenyen. Női párbajtőrben Kun Anna a negyeddöntőben, férfi tőrben Dósa Dániel a nyolcaddöntőben búcsúzott.

A madridi európai pótkvalifikációs verseny első napja számított a “magyar napnak”. Ekkor rendezték ugyanis annak a két fegyvernemnek a viadalát, amelyen pástra léptek a mieink. Ezen az eseményen ugyanis csak azon nemzetek egy-egy képviselője indulhatott, amely addig nem szerzett olimpiai kvótát. Így aztán ebben az esetben őszintén örültünk a kevés magyar indulónak. Ugyanis férfi és női kardban, valamint női tőrben csapatban, férfi párbajtőrben pedig Siklósi Gergely révén egyéniben nyertünk el kvalifikációt érő helyezést. 

Női párbajtőrben és férfi tőrben viszont elérkezett számunkra az “utolsó esély” lehetősége. A pandémia természetesen itt is befolyásolta az eseményt, miközben a spanyol főváros élete lassan visszazökken a normális kerékvágásba, addig ezen az eseményen a rendkívül szigorú “buborék elv” működött. Összességében kijelenthető, hogy ennek érdekében mindent megpróbáltak megtenni a helyi rendezők, több-kevesebb sikerrel. A szűkös helyszínen ugyanis az elvártnál jóval zsúfoltabban készültek az eseményre a vívók. 

Kun Anna és Dósa Dani hátat fordíthat a tokiói olimpiának.

Jó hírnek számított, hogy a magyar miniküldöttség valamennyi tagja sikerrel vette az első lépcsőfokot, és negatív koronavírus-tesztet produkált. A java, a lényeg azonban hátra volt. Kun Anna és Dósa Dániel ugyanis nagyon erős riválisokkal került szembe, márpedig ezen a napon csak az első helyezés számított, egyedül az aranyérmesek szereztek tokiói kvótát. 

Márpedig ettől ezúttal távol voltak a mieink. 

Igazából már a csoportmérkőzések is alakulhattak volna jobban magyar szempontból, Anna és Dani ugyanis egyaránt két-két vereséget szenvedett. Ám éppen fentiek okán mindebből különösebb következtetést nem kellett levonni. Elvégre ezen a napon, előbb vagy utóbb mindenkit meg kellett volna verni. Jelen esetben azonban már az előbbnél megakadtunk… A nap egyetlen direkt kieséses magyar győzelmét Kun Annának köszönhettük, aki magabiztosan, 15:8-ra győzte le a svájci Möschlint. A folytatásban azonban az egyik nagy rivális, a német Ndolo következett. A negyeddöntő szorosan indult, ám a második harmadtól kezdve egyre inkább a német akarata érvényesült, aki végül 15:9-re győzött.

Dósa Dani még egy körrel hamarabb, már a nyolcaddöntőben összetalálkozott a mezőny egyik legerősebbjének számító tőrözőjével, a lengyel Siess-sel. Az érzelmekkel teli összecsapáson a közepéig Daninál volt az előny, ám a végén sajnos a lengyel dominált, és 15:11-re nyert. 

Ezzel pedig végérvényesen eldőlt, hogy négy fegyvernemben, mindösszesen 13 vívó képviselheti a magyar színeket a tokiói olimpián. Indulhat tehát e furcsa időszak befejező szakasza, az olimpiai felkészülés! Hajrá, magyarok!

Eredmények. Európai olimpiai pótkvalifikációs verseny, Madrid. 

Női párbajtőr, 23 induló. A csoportmérkőzésen: Kun Anna 4 győzelem/2 vereség (továbbjutott).

Nyolcaddöntő: Kun-Möschlin (svájci) 15:8.

Negyeddöntő: Kun-Ndolo (német) 9:15.

Végeredmény: 1. Olena Krivicka (ukrán), 2. Alexandra Ndolo (német), 3. Katsiarina Pasarnyeva (fehérorosz) és Susan Maria Sica (brit), …6. Kun Anna.


Férfi tőr, 24 induló. A csoportmérkőzésen: Dósa Dániel 3 győzelem/2 vereség (továbbjutott).

Nyolcaddöntő: Dósa-Siess (lengyel) 11:15.

Végeredmény: 1. Alexander Choupenitch (cseh), 2. Alex Tofalides (ciprusi), 3. Veljko Cuk (szerb) és Klod Yunes (ukrán), ...12. Dósa Dániel.


Férfi kard, 17 induló. Végeredmény: 1. Julian Teodosiu (román), 2. Andrij Jagodka (ukrán), 3. William Deary (brit) és Enver Yildirim (török).



További híreink

Aktuális

Májustól újraindulhat idehaza a versenyrendszer. Jöhetnek a korosztályos országos bajnokságok, illetve a kadet és junior csb. Hamarosan versenynaptár, a részletekről honlapunkon beszámolunk!

Eseménynaptár

X

Támogatóink