Szilágyi Áron világbajnok!

júl 18, 2022 | Hírek

Nincs több lyuk a vitrinben! Háromszoros olimpiai bajnokunk, a Vasas 32 éves klasszisa megnyerte egyetlen hiányzó trófeáját - egyéni világbajnok lett! Gratulálunk neki és mesterének, Decsi Andrásnak!

Munkatársunk helyszíni tudósítása:

Szilágyi Áron egy nappal már korábban “megüzente” mindenkinek, hogy világbajnok akar lenni itt, Kairóban. Nyilván sokan tudják, extraklasszisunk már nyert három olimpiát, egyéni Európa-bajnokságot, Világkupa- és Grand Prix-versenyek garmadáját. 2007 óta ott volt minden egyéni világbajnokságon is, de eddig “csak” egy budapesti bronzérem jött össze neki, 2013-ban. Persze, akart ő nyerni például három éve, a BOK Csarnokban is, de mondhatnánk, hogy neki sem sikerülhet minden. Azonban ő megint cáfolta a mondást. Neki minden sikerülhet…

Szilágyi Áron világbajnoki öröme – más a koreográfia…

Igazából, a nap folyamán talán kétszer érezhettük úgy a kairói világbajnokság férfi kard egyéni versenyén, hogy aggódni kell bajnokunk sikeréért. Legalábbis nekünk… Mert mint utólag a nyilatkozatából kiderül, ő nem igazán aggodalmaskodott. Az egyik ilyen eset még a legjobb 32 között történt, amikor 13:13-ra állt kínai ellenfelével szemben. A másik pedig a döntőben, ahol 14:12-ről egyenlített ellene a fiatal francia Pianfetti. 

De nézzük bajnokunk hétfői útját! Kezdődött egy sima 15:6-tal a kuvaiti Alammari ellen. Aztán jött az a bizonyos asszó a 32-ben, a kínai Xuval szemben. Végig Áron irányította a csörtét, de hogy, hogy nem 13-nál beérte őt az ázsiai. Mielőtt azonban felrémlett volna bennünk, hogy három éve, ugyanebben a vb-szakaszban kapott ki előnyről egy másik ázsiaitól, már jött is egy elegáns parád-riposzt, és egy sima találat – 15:13-mal zárult a meccs. 

Következett a Szatmári András elleni nyolcaddöntő. Odahaza, ha az ob-n találkoznak, akkor “gálának”, néha némi túlzással “csillagok háborújának” nevezzük az összecsapást. Ám egy vb-direkt kieséses meccs a 16 között egészen más, véresen komoly ütközet. Olimpiai bajnok a világbajnok ellen, és valakinek búcsúznia kell… Ezúttal kétség sem férhetett hozzá, hogy Andris lesz az… Áron végig vezetett, és magabiztos, 15:9-cel lépett a negyeddöntőbe. Ahol a fiatal olasz Torre várta, akinek aztán szemernyi esélyt sem hagyott Decsi András tanítványa. 15:8 lett a találkozó vége, és ezzel már beállította a magyar vívó saját, eddigi legjobb világbajnoki eredményét, az érem már zsebben volt. 

Ehhez hasonló káprázatos tusokkal győzte le Áron az elődöntőben Bazadzét.

Ám abban egészen biztosak lehettünk, hogy Áron ennyivel nem fog megelégedni… Az elődöntőben az újdonsült Európa-bajnok grúz Bazadze következett, aki az antalyai Eb-n legyőzte Szilágyit a verseny korai szakaszában. Ám a nagy versenyek elődöntőit a magyar nyeri. Ezúttal a tokiói olimpián látottnál simábban, 15:11-re hozta a meccset Áron, persze, mindeközben a grúz szokásos hisztijei ezúttal sem maradtak el… De mindez kit érdekelt, jöhetett a világbajnoki döntő, a hatalmas meglepetésre odáig eljutó, 22 éves francia Pianfetti ellenében. A finálé elején ráadásul a már korábban is komoly skalpokat szerző francia 6:3-ra is vezetett, de a félidőben már 8:6 volt ide az eredmény. Ettől kezdve aztán magabiztosan haladt előre Áron a vb-cím felé egészen 14:12-ig. Utána azonban kiegyenlített Pianfetti, ám 14:14-nél Áron ismét elengedett egy hosszú támadást, amit aztán némi videózás után meg is adtak a bírók a javára. 

Az olimpiák császára, a kardvívás királya, Kairó fáraója.

Ezzel Szilágyi Áron három olimpiai arany után a vb-dobogó tetejére is felállhatott, és azt szintén bemutatta, hogy más a “koreográfiája” a vb-arany megünneplésének, mint az olimpiainak… Nyilatkozni viszont néhány perccel később már olyan higgadtan és összeszedetten tudott, ahogy azt tőle megszokhattuk: “Haragszom kicsit magamra a döntő miatt… Pontosan tudtam, hogy úgy kell odaállnom Pianfettivel szemben, mintha mondjuk a koreai Oh lenne az ellenfél, valamiért még sem voltam eléggé koncentrált. Szerintem már korábban is megadhatták volna a javamra az aranyat jelentő tust, de az utolsót követően biztos voltam abban, hogy nem ítél ismét ellenem a zsűri. A Bazadze elleni elődöntő egészen más meccs volt, mint az Európa-bajnoki. Nem szoktam hozzá, hogy csoportkört kelljen vívnom, felkészületlenül ért a törökországi asszó. Most viszont bemelegítettem, készen álltam a meccsre, és nem zavartak meg a grúz szokásos hisztijei sem. Nagyon boldog vagyok, hogy összejött a világbajnoki aranyérem, de arra a kérdésre még nem tudok rögtön válaszolni, hogy ezek után mi az, ami még motivál. Pontosabban igen: a holnapután kezdődő csapatverseny!” 

Decsi András és Szilágyi Áron kettőse.

A mester, egyben a válogatott edzője, Decsi András a következőképpen értékelte extraklasszis tanítványát: “Áront sem kerülte el Kairóban a betegség, ennek ellenére ismét bebizonyította, hogy ő a világ legjobb kardvívója. Akadtak a nap folyamán meleg pillanatok, de ezeket is sikerült kezelnie. A szokásos tudatossággal haladt Áron a verseny során előrébb és előrébb, fantasztikus, hogy ezt a célját is teljesítette.”

A többiekről. Szatmári András esetét fentebb már érintettük, az Áron elleni nyolcaddöntőig két, rendkívül sima (15:4, 15:7) győzelemmel jutott el, ott pedig egyéni világbajnokunk úgy járt társa ellenében, ahogy… A másik két olimpiai bronzérmes csapattárs esetében érvényesült a papírforma, igaz, mindkét kardozónk nagyon megnehezítette a világranglista élmezőnyébe tartozó vetélytársát. Gémesi Csanád a spanyol Bravo 15:13-as legyőzése után a korábban ugyancsak említett Bazadzéba “futott bele” (12:15). Míg Decsi Tamás 15:14-re bizonyult jobbnak A. Ferjaninál, majd a francia Apithytól szenvedett 15:11-es vereséget, így mindketten a 32 között búcsúztak. 

A nap másik fegyvernemében női párbajtőrözőinket egyetlen rossz szó sem érheti, annak ellenére, hogy senkinek sem sikerült végül a nyolc közé jutás. Jó szó viszont annál inkább jár nekik… Kezdődött azzal, hogy Büki Lili súlyos betegen (két napja még közel 39 fokos láza, és egyéb tünetei voltak…), Kun Anna és Muhari Eszter pedig betegen, legyengülve vállalta az indulást.  Folytatódott azzal, hogy Lili valóban lépni alig tudott a páston, esélye sem volt a perui Doig ellen (6:15). Nagy Kinga sem repeshetett az örömtől, amikor megtudta, hogy veretlen csoportköre ellenére már a 64 között egy egyéni olimpiai bajnokkal, az ukrán Semjakinával kerül szembe. A Diósgyőr vívója megszorongatta nagynevű ellenfelét, de legyőzni nem tudta (13:15).

Muhari Eszti remek vívással jutott el a nyolcaddöntőig.

Muhari Eszter és Anna viszont sikerrel mutatkozott be. Húsz esztendős kadet világbajnokunk olyan különbséggel verte a cseh Salingerovát, melyet ebben a fegyvernemben a legritkább esetben láthatunk (15:3), és reméltük, hogy Anna sem használt el sok energiát az üzbég Rahimova 15:7-es legyőzéséhez. 

Ezt követően viszont bátran nevezhetjük bravúrosnak azt, amit a két hölgy művelt a legjobb 32 között. Anna a legutóbbi, budapesti világbajnokságon ezüstérmet nyerő kínai Linnel találkozott, míg Eszti a csapatban Tokióban olimpiai aranyat nyerő észt Embrichhel mérkőzött. A két mérkőzés kísértetiesen hasonlóan alakult. Izgalmas kilenc perc után egyenlő állásnál járt le a vívóidő, a mindent eldöntő tust pedig itt is, ott is a magyar adta! Ezzel nyolcaddöntősök lettek, ám az energia és az erő teljesen érthetően addigra elfogyott. Tegyük gyorsan hozzá, sem a Kun-Navarria, sem a Muhari-Song asszó nem volt olyan sima, mint azt a 9:14, illetve a 9:15 mutatja. A harmadik harmadban mindkét hölgy egyetlen tusra megközelítette egyaránt nagynevű – egyéni világbajnok, későbbi kairói világbajnok – riválisát, eztán fogyott el az erő. Amin az előzmények okán egyáltalán nem szabad csodálkozni. 

Kun Anna betegen is megállta a helyét.

Somfai Péter vezetőedző így értékelte a lányok szereplését: “Lázasan, vírusos hasmenéssel küzdve, azt kell, hogy mondjam, hősiesnek nevezhető a lányok helytállása. Négyük közül egyedül Kinga volt egészséges… Mindezek figyelembe vételével a két nyolcaddöntős helyezést értékesnek tartom. A felkészülésünk jól sikerült, azzal nem lehetett számolni, hogy ez történik majd. Most ki kell pihennie magát mindenkinek, remélhetőleg a csapatversenyen már teljes értékű lesz a válogatott.”

Folytatás kedden a női tőrözők (Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Pöltz Anna) és a férfi párbajtőrözők (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely) 64-es táblájával (8.30) és a döntőkkel (17.30). 

Hajrá, magyarok!

Világbajnokság, Kairó. Eredmények.

Férfi kard egyéni, 149 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Szilágyi-Alammari (kuvaiti) 15:6, Szatmári-Kaczkowski (lengyel) 15:4, Gémesi-Bravo (spanyol) 15:13, Decsi-A. Ferjani (tunéziai) 15:14.

A legjobb 16 közé jutásért: Szilágyi-Xu (kínai) 15:13, Szatmári-Yildirim (török) 15:7, Gémesi-S. Bazadze (grúz) 12:15, Decsi-Apithy (francia) 11:15.

Nyolcaddöntő: Szilágyi-Szatmári 15:9.

Negyeddöntő: Szilágyi-Torre (olasz) 15:8.

Elődöntő: Szilágyi-S. Bazadze (grúz) 15:11.

Döntő: Szilágyi-Pianfetti (francia) 15:14.

Végeredmény: 1. Szilágyi Áron (edző és válogatott edző: Decsi András), 2. Maxime Pianfetti (francia), 3. Iulian Teodosiu (román) és Sandro Bazadze (grúz), …12. Szatmári András, …25. Gémesi Csanád, …27. Decsi Tamás.

Női párbajtőr egyéni, 161 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Kun-Rahimova (üzbég) 15:7, Muhari-Saligerova (cseh) 15:3, Nagy-Semjakina (ukrán) 13:15, Büki-Doig Calderon (perui) 6:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Kun-Lin (kínai) 8:7, Muhari-Embrich (észt) 13:12.

Nyolcaddöntő: Kun-Navarria (olasz) 9:14, Muhari-Song (koreai) 9:15.

Végeredmény: 1. Sera Song (koreai), 2. Alexandra Ndolo (német), 3. Rossella Fiamingo (olasz) és Vivian Kang (hongkongi), …10. Kun Anna, …15. Muhari Eszter, …34. Nagy Kinga, …38. Büki Lili.

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Eitner Kinga kitüntetése

Első alkalommal adták át a Gerevich György Nevelőedzői Díjat. A három kitüntetett között szerepelt Eitner Kinga, a Balaton vívószakosztály elnöke, a junior férfi párbajtőr-válogatott edzője, gratulálunk!

Legfiatalabbak wroclawi sikere

Egy-egy aranyéremmel, és további számos medállal, helyezéssel tértek haza ifjú kardozóink és tőrözőink a nagy mezőnyű wroclawi, nemzetközi versenyről. Hajrá, fiatalok!

Tizenöt vívónk lesz ott Párizsban

Véget ért a hét végén a tavaly májusban kezdődött olimpiai kvalifikációs sorozat. Végleges az adat: magyar részről 15-en lesznek ott Párizsban. Amióta él a kvótás rendszer, ennyien sosem voltak!

Arany, bronzok, helyezések

Újabb sikeres hétvégét zárt a magyar vívás! Szatmári András Budapesten arany-, Nagy Dávid Tbilisziben bronzérmet nyert. a női párbajtőrcsapat Nankingban lett harmadik.

Ezúttal negyedik hely jött össze

A közönséget mindenki dicsérte. Remek hangulatban, de ezúttal negyedik hellyel zárt a magyar férfi kardválogott a budapesti Világkupán, a BOK Csarnokban.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM