110 éves a Magyar Vívó Szövetség

jan 18, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Idén ünnepli megalapulásának 110. évfordulóját a Magyar Vívó Szövetség. Az 1914-es évszám bizonyos, és akad forrás, mely szerint a pontos nap január 18-a volt…

Természetesen szövetségünk készül a születésnap méltó megünneplésére, ám mivel a “Magyar sport enciklopédia” című kötet alapján 16 klub képviselője éppen 1914. január 18-án alapította meg a Magyar Vívó Szövetséget, ezért kisebb múltidézőt készítettünk. 

A Magyar Atlétikai Club rendezte az első jegyzett hazai vívóeseményt, még 1894-ben. Nem sokkal később már megalapultak az első magyarországi vívóklubok, melyek a Magyar Atlétikai Szövetség égisze alatt működtek. Az Osztrák-Magyar Monarchia keretén belül azonban az osztrákok rendre megakadályozták a magyar vívók nemzetközi szereplését. 

A Habsburg családból származó Albrecht főherceg 1932 és 1943 között vezette a szövetséget.

A nagy áttörést az 1908-as olimpia hozta, amikor kard egyéniben és csapatban is magyar győzelem született. Egyre inkább törekedett a sportág az önállóság felé, és egy évvel a Nemzetközi Vívó Szövetség 1913-as megalapulását követően hivatalosan is elfogadottá vált idehaza a Magyar Vívó Szövetség. (A testület egyébként ezen a néven már 1912-ben megkezdte a munkáját.)

A hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál (jobbra) a hatvana évek végén volt az MVSZ elnöke.

Az elnökök között akadtak politikusok, arisztokratikus családtagok, később, a Kádár-rendszerben “pártkáderek”, továbbá egykori kiváló vívók, szponzorok. Az elnöki lista így néz ki:

  • Beőthy Pál (1914–1927)
  • Rakovszky Iván (1927-1932)
  • Albrecht főherceg (1932-1943)
  • Vincze András (1943-1945)
  • Szilaveczky Lajos (1945-1948)
  • Soproni Sporer János (1948-1960)
  • Csanády György (1960-1964)
  • Kovács Pál (1964–1968)
  • Eperjesi László (1968–1972)
  • Tömpe Mihály (1972–1980)
  • Bakonyi Péter (1980–1984)
  • Kamuti Jenő (1984–1994)
  • Kertai György (1994-1998)
  • Gémesi György (1998–2008)
  • Erős János (2009–2012)
  • Csampa Zsolt (2012-)

Szövetségünk jelenlegi elnöke, Csampa Zsolt szervezte az MVSZ megalapulásának századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget a Vigadóban, melyen ott volt megannyi olimpiai és világbajnokunk mellett többek között Allisher Uszmanov, a Nemzetközi Vívó Szövetség akkori elnöke is. Csampa Zsolt tizenkét éve az első ember idehaza, érdekesség, hogy ennél több ideig, egyedül az első elnök, Beőthy Pál volt ebben a tisztségben – tizenhárom esztendeig…

Csampa Zsolt (jobbra), a jelenlegi elnök, Schmitt Pállal a tatai edzőtáborban.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Változik a passzivitás szabálya 2026/2027

Tisztelt Egyesületek! Emlékeztetőnek küldjük, hogy a FIE élő technikai szabályzata alapján a 2026-2027-es évadtól a passzivitás szabálya változott a lent leírtak szerint. Az élő FIE „Technikai Szabályok” az MVSZ oldalán magyar nyelven is elérhetőek az alábbi...

FELHÍVÁS – Vezetőedzői és Keretedzői posztok betöltésére!

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége 2026. szeptember 10-i ülésén pályázat kiírásáról határozott a megüresedett vezetőedzői és keretedzői pozíciók betöltésére a jelenlegi olimpiai ciklus hátralévő időszakára. A pályázat dokumentumai az alábbi linkekről letölthetők:...

A Pást Legendái – Nemere Zoltán

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy egészen különleges emberről és történetéről, a kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok párbajtőrözőről írunk – Nemere Zoltán.

A Pást Legendái – Tordasi Ildikó

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal arról az olimpiai és világbajnok tőrözőről írunk, aki legutóbb nyert olimpiai aranyérmet a fegyvernemben – Tordasi Ildikó.

Nádasdy-bronz, kínai dominancia

Az évad első kerekesszékes világkupáját a thaiföldi Pattaján rendezték, ahonnan a három fős magyar küldöttség Nádasdy Anna révén egy bronzéremmel, és egy helyezéssel tért haza.

Élő eredmények

Közelgő események