Aranyszínű ezüstérem!

júl 21, 2019 | Hírek

Felejthetetlen hangulat, felejthetetlen döntő, felejthetetlen teljesítmény! Egyedül az utolsó tust tudnánk elfelejteni. A magyar kardcsapat 4000 néző szurkolása mellett egyetlen tussal lett ezüstérmes

Egyetlen, apró tusocskán múlott a világbajnoki aranyérem. A döntő utolsó asszójában Áron egy elképesztően izgalmas meccs hajrájában fordított, és 44:43-ra mi vezettünk az utóbbi két év világbajnoka, Korea ellen! A közönség tombolt, soha ilyen hangulatot ezen sorok írója még nem élt meg vívóeseményen, a lelátón ott ült a köztársasági elnök, a házelnök, megannyi magyar olimpiai és világbajnok. Tizenkét év után nyerhetett volna világbajnoki aranyérmet a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású magyar kardcsapat. A “volna” ott maradt a mondatban, a befejezés ezúttal nem sikerült, ezüstérem lett a vége.

Egységben az erő, azaz a négy testőr meccs előtt.

Mégis felejthetetlen élményt köszönhetünk ennek a négy fiatalembernek, akik “Kind of Magic”-et varázsoltak a BOK Csarnokba. Hatalmas gratuláció jár a második helyért valamennyi versenyzőnek, mesternek, válogatott edzőnek, sportszakembernek, sportvezetőnek, és mindenkinek, aki bármiben is segítette ezt a csodálatos válogatottat. 

Varázslatos hangulatot teremtett egész nap a közönség, nekik is köszönjük!

A döntőig vezető utat akár simának is nevezhetnénk. Az Irán elleni negyeddöntőt legalábbis mindenképpen. Az első asszótól kezdve nálunk volt az előny, ami asszóról asszóra, körről körre nőtt. Azért ez a 45:29 már ígérte a reményteli folytatást. Már csak azért is, mert a Szilágyi-Szatmári tandem remekelt, ketten együtt +14-et hoztak, és ha ők ketten jól vívnak, az mindig garancia a magyar kardcsapat sikerére. 

Ez a mosoly jelentett világbajnoki döntőt a mieinknek Áron olaszok elleni utolsó asszója után.

Hogy mindez mennyire igaz, azt az olaszok elleni elődöntő igazolta. Addigra már több ezren voltak a BOK Csarnokban, és olyan hangulatot teremtettek, ami bizonyosan feledhetetlen marad valamennyi pástra lépő magyar kardozó számára. Az olaszok ugyanakkor nem biztos, hogy örökre erre akarnak majd emlékezni. A magyarok ugyanis szinte végig vezetve hozták a meccset, tulajdonképpen majdnem simán, 45:38-ra. Szilágyi Áron és Szatmári András megint parádézott, ismét hozták ketten azt a plusz 14-et, amely garantálta a győzelmet. Aztán az utolsó körben Csanád helyére becserélte a vezetőedző Decsi Tamást, aminek azért kivételes bája van, ugyanis az a bizonyos vezetőedző jelen esetben Tamás bátyja, Decsi András… 

Hárommal vezettünk az utolsó kör elején, és amikor Tomi vívott egy értékes 5:5-öt, ráadásul, “mumusával”, Samelével, akkor már igazán bíztunk a sikerben. Elvégre a végén a “tandem” következett. Szatyi tovább növelte az előnyt, és Áron pedig úgy verte a legjobb olaszt, a budapesti egyéni vb-bronzérmes Curatolit, ahogy azt tette a tavalyi, újvidéki Európa-bajnokság döntőjében. Esélyt sem hagyva fejezte be a már említett, 45:38-as végeredménnyel a meccset. 

Csampa Zsolt elnök meghívására Áder János köztársasági elnök is végignézte a világbajnoki döntőt.

És következett a várva várt finálé. Nem tudom, hogy négyezer ember előtt rendeztek-e már vívó világbajnoki döntőt. Azt sem, hogy ez is lehet-e valamiféle újabb rekord. De az biztos, hogy ismét vívólázban égett Magyarország, olyannyira, hogy Csampa Zsolt MVSZ-elnök meghívására megérkezett a BOK Csarnokba Áder János köztársasági elnök, és Kövér László, az országgyűlés elnöke is. Ennél fordulatosabb és izgalmasabb vb-döntőt megrendezni sem lehetett volna. Az elején Gémesi Csanádnak köszönhettük a fordulatokat. A harmadik asszóban 8:2-re megverte Ha Hanszolt, és ezzel 7:10-ről 15:12-re változtatta az eredményt. Aztán éppen ellene fordítottak a koreaiak, a meccs közepén 25:22-re ők vezettek. Ettől kezdve gyakorlatilag “beállt” a meccs, az utolsó asszóra 37:40-nél állt fel Áron. Ellenfele a budapesti világbajnok, világranglista-vezető Oh Szanguk volt, ám kétszeres olimpiai bajnokunk hatalmas tusokkal 44:43-nál átvette a vezetést. Ám, sajnos, még egy csavar volt ebben a valóban drámai fináléban, 45:44-re a koreaiak nyertek. 

Kind of magic: Áron egyik "repülőzése" a világbajnoki döntő utolsó asszójában.

Ezzel sorozatban negyedszer lett érmes világbajnokságon a megyar férfi kardcsapat, ami ebben a nagyon kiegyenlített vívóvilágban hatalmas teljesítmény. Vagy 2000 lelkes szurkoló tapsolta végig az eredményhirdetést, ezt is köszönjük nekik, miként azt is, hogy megmutatták a világnak, hogy miként drukkolnak idehaza a magyar kardozóknak. És dönthet az az egyetlen fránya tus egyszer majd a mi javunkra is, mondjuk, egy év múlva, Tokióban… 

Magyar bánat, koreai öröm. Ám Áronnak egyáltalán nem kell fognia a fejét a történtek okán.

Amilyen jól alakult számunkra a férfi kardcsapatok viadala, annyira rosszul a többi versenyszám. A nap másik döntős fegyvernemében, női párbajtőrben már tegnap befejezték a versenyt a magyarok, és a 13. helyen végeztek. Az aranyérmet Kína nyerte.

Vasárnap a férfi párbajtőrözők és a női tőrözők jutottak el a legjobb nyolcig, és sajnos, egyik fegyvernemben sem sikerült eljutni az elitmezőnybe. Márpedig ez azért is fájó, mert így sokkal, de sokkal nehezebb lesz kiharcolni a tokiói olimpiai kvalifikációt. 

Mitöbb, női tőrben erre különösen kicsi az esély. A magyar csapat az esztendőt a világranglista hetedik helyéről kezdte, azóta  viszont egyetlen egyszer sem sikerült a legjobb nyolc közé kerülni, és ezzel egyre távolabb jutottunk Tokiótól. A Thaiföld elleni “bemelegítés” jól sikerült, 45:12-vel hangoltak a mieink a nyolcaddöntőre. A Kanada elleni rangadó a második körben dőlt el, egyik lánynak sem ment igazán, Mohamed Aidának és Kondricz Katának különösen nem. Ennek pedig súlyos, 45:25-ös vereség lett a vége. A folytatásra összekapta magát a Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida összeállítású válogatott. A 9-16. helyért Ausztriát 45:39-re múlta felül, majd egy ázsiai riválissal, Kínával szemben sikerült Fanni és Dóri vezérletével egy értékes, 45:40-es győzelmet aratni. A világbajnoki zárómérkőzést Németországgal vívták a lányok, és nem sikerült jó szájízzel zárni a BOK Csarnokban történő szereplést. A másik tokiói rivális a negyedik asszóban elhúzott, és ettől kezdve három tusnál közelebb nem tudott jutni a magyar csapat, a vége 39:45 lett, és ezzel a magyar válogatott a 10. helyen zárta a világbajnokságot. 

Nem végzett szebben a nemrégiben Európa-bajnoki bronzérmet nyerő férfi párbajtőr-válogatott sem a napot. A Berta Dániel, Koch Máté, Rédli András, Siklósi Gergely összeállítású csapat a 16 közé jutásért Chilét verte minden különösebb megerőltetés nélkül. A nyolcaddöntőben pedig Ukrajna következett. Északkeleti szomszédunkkal hat éve, Budapesten, a vb döntőjében, négy esztendeje az olimpiai bronzért mérkőztünk, azóta ők nem sokat változtattak csapatukon, a miénk pedig Rédli András kivételével teljesen kicserélődött. Mégis ők estek vissza a világranglistán a 12. helyre, és így kerülhettünk össze a verseny korai szakaszában. Két kör után három tussal vezettek az ukránok, egyetlen váltásnál sem volt nálunk az előny. Ez természetesen nem olyan nagy különbség, de ebben a fegyvernemben egyértelműen azt jelenti, hogy támadnia kell a hátrányban lévőnek. 

Ezt próbálta újdonsült világbajnokunk, Siklósi Gergely is, ám a világ egyik legjobbja, Bogdan Nyikisin volt az ellenfele. Nem sikerült a roham, az előnyt hét tusra hízlalta a rutinos ukrán. És innen hiába próbálkozott előbb Berta Dani, majd a befejező ember, Rédli András, a végeredmény 36:45 lett. Következett a nem túlzottan örömteli folytatás a 9-16. helyért. Az sem alakult a lehető legjobban. Németországot dicséretes fölénnyel győzték le 45:27-re a magyarok. A következő körben azonban a legminimálisabb különbséggel, de vereséget szenvedtek Kazahsztántól (40:41). Az utolsó mérkőzésen Dániát 45:36-ra verték a mieink, és ez végeredményben a 11. helyet jelentette. 

A világbajnokság utolsó előtti napján magyar részről a férfi tőr- és a női kardcsapat versenyben leszünk érdekeltek, mindkettőben a legjobb nyolcig jut majd el a mezőny. Hajrá, magyarok!

Férfi kardcsapat, 32 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Irán 45:29 (Szatmári +8, Szilágyi +6, Gémesi +2).

Elődöntő: Magyarország-Olaszország 45:38 (Szatmári +7, Szilágyi +7, Decsi 0, Gémesi -7).

Döntő: Magyarország-Korea 44:45 (Szatmári +1, Gémesi +1, Decsi -1, Szilágyi -2).

Végeredmény: 1. Korea, 2. Magyarország (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron, válogatott edzők: Decsi András, Neuhold Sándor, edzők: Decsi István, Navarrete József, Gárdos Gábor, Decsi András), 3. Olaszország.

Női párbajtőrcsapat, 35 induló. Végeredmény: 1. Kína, 2. Oroszország, 3. Olaszország, …13. Magyarország (Budai Dorina, Kun Anna, Muhari Eszter, Nagy Kinga).

Férfi párbajtőrcsapat, 45 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Chile 45:24 (Siklósi +8, Rédli +7, Berta +5, Koch +1).

Nyolcaddöntő: Magyarország-Ukrajna 36:45 (Berta +1, Rédli -4, Siklósi -6).

A 9-16. helyért: Magyarország-Németország 45:27 (Berta +8, Rédli +7, Siklósi +3).

A 9-12. helyért: Magyarország-Kazahsztán 40:41 (Siklósi +6, Rédli -3, Berta -4).

A 11. helyért: Magyarország-Dánia 45:36 (Siklósi +9, Koch +7, Berta -3, Rédli -4).

Női tőrcsapat, 30 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Thaiföld 45:12 (Kreiss +13, Kondricz +12, Lupkovics +7, Mohamed +1).

Nyolcaddöntő: Magyarország-Kanada 25:45 (Kreiss -1, Lupkovics -3, Kondricz -8, Mohamed -8).

A 9-16. helyért: Magyarország-Ausztria 45:39 (Lupkovics +7, Kreiss +1, Kondricz -2).

A 9-12. helyért: Magyarország-Kína 45:40 (Kreiss+12, Lupkovics +3, Mohamed 0, Kondricz -10).

A 9. helyért: Magyarország-Németország 39:45 (Kreiss -1, Kondricz -1, Lupkovics -4).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Pályázati kiírás az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem új vívószakedző alapszak képzésében a Magyar Vívó Szövetség részéről delegáltan résztvevő kard/tőr/párbajtőr szakemberi pozícióra

Pályázati kiírás az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem új vívószakedző alapszak képzésében a Magyar Vívó Szövetség részéről delegáltan résztvevő kard/tőr/párbajtőr szakemberi pozícióra: Pályázati kiírás letöltése: DOKUMENTUM...

Elhunyt Préda István

Életének 84. évében meghalt a korábbi Universiade- és BEK-győztes párbajtőröző, neves kardiológus professzor. Alábbiakban a Vívómúzeum értékes nekrológját osztjuk meg.

Flóra hetedik, Dani nyolcaddöntős

A limai tőr Grand Prix-n Pásztor Flóra a hetedik helyen végzett, míg Dósa Dániel nyolcaddöntőig jutott, gratulálunk!

Prosits Attila, a családtag

50 éves Prosits Attila. A Magyar Vívó Szövetség gazdasági alelnökének boldog születésnapot kívánunk! Köszöntőnk itt.

Három férfi tőrözőnk főtáblás

A kiemelt Dósa Dániel mellett Szemes Gergő és Tóth Gergely is bejutott a limai férfi tőr Grand Prix 64-es főtáblájára.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM