Gárdos Gábor (képünkön), a női kardozók vezetőedzője: “Mindenki máshogy próbálja eltölteni az itteni utolsó napokat. Mi úgy döntöttünk, hogy inkább naponta egyszer edzünk, akkor viszont tizenegytől háromig a teremben maradunk, oda kértük az ebédünket is. Valóban teljesen el vagyunk szeparálva a helyiektől, olyannyira, hogy például a liftet sem használhatjuk. De ezzel nincs is semmi gond, mert a másodikon lakunk. Igyekszünk kialakítani magunknak ‘közösségi területeket’, csináltunk a teremben ebédlőt, a szállodai folyosón kialakítottuk a teraszunkat, igyekszünk feltalálni magunkat. Ráadásul tegnap meg is leptek a lányok, felköszöntettek a születésnapomon. Három nappal az egyéni verseny előtt költözünk majd be az olimpiai faluba, ott nyilván más ingerek érnek majd bennünket. Felkészültünk erre is, arra is, várjuk a kezdést.”
Decsi András (képünkön), a férfi kardozók vezetőedzője: “Kialakítottuk az itteni mindennapjainkat. Délelőtt zajlanak a vívóedzések és az iskolázások. Utána visszabuszozunk a szállodába ebédelni, kicsit pihenni. Délután pedig visszamegyünk, ilyenkor erősítés, nyújtás és lábtenisz a program. Örülök, hogy hamarabb kijöttünk, mert az átállás sem egyszerű a hétórás időeltolódásra. Akadt, akinek ez könnyen ment, de van, aki még most is bajlódik vele. Huszonegyedikén megyünk a fegyverhitelesítésre, akkor a helyszínt is feltérképezzük, másnap pedig költözünk az olimpiai faluba. Úgyhogy ezek az utolsó ‘csöndes napok’, szerdától alaposan felgyorsulnak majd az események…”
Feczer Viktor (képünkön a női tőrcsapattal), a női tőrözők vezetőedzője: “Minden a legnagyobb rendben van körülöttünk. mi is a kétedzéses változat mellett döntöttünk, így tulajdonképpen egész napra jut feladat. Pontosan tudtuk, hogy hová megyünk és milyen körülmények várnak majd bennünket, azt kaptuk, amit vártunk. Mi huszonharmadikán költözünk majd be az olimpiai faluba, de a hírek alapján ott sem vár bennünket szabadabb élet. A helyzethez képest abszolút jó és nyugodt körülmények között töltjük a napjainkat, tökéletesen tudunk koncentrálni a feladatunkra. Elvégre vívni jöttünk Tokióba…”
