Kezdődik a veterán világbajnokság

nov 11, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Szerdán kezdődik, és kilenc napon keresztül tart a bahreini Manámában a veterán világbajnokság. Az eseményen természetesen ott lesznek a mieink is, hajrá, magyarok!

Az év utolsó vívó-világbajnoksága a veteránoké, Bahrein fővárosában, Manámában mérkőznek meg a negyven évesnél idősebb pengeforgatók. Köztük természetesen a magyarok, akik összesen 42 fővel vesznek részt az eseményen. 

Az egyik induló Vitályos Eszter, a veterán bizottság elnöke, egyben elnökségi tag lesz, és őt kértük meg, hogy harangozza be a kilenc versenynapon át tartó világbajnokságot. “Újdonság, hogy a mostani lesz az első alkalom, hogy a negyven pluszos korosztálynak ugyancsak rendeznek versenyeket, ennek köszönhetően én is pástra léphetek, aminek nagyon örülök. Négy korosztályban avatnak bajnokot egyéniben, és kettőben csapatban, szinte minden fegyvernemben ott lesznek majd a magyarok is. A verseny számunkra önköltséges, de a nevezési díjban, vízumban és egyéb ügyintézésben nagyon sokat segített nekünk a szövetség, amit ez úton is köszönünk.“

Az esemény szerdán kezdődik, reméljük, ismét beszámolhatunk majd magyar sikerekről! Hajrá, magyar veterán vívás!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Újabb női tőr bronz Somorjáról

Harmadik helyen végzett a Kollár Anna, Papp Jázmin, Polonyi Petra, Zhou Xinyao összeállítású női tőrcsapat a somorjai junior világkupán, gratulálunk! A férfiak a 12. helyen zártak. 

Sínen a Vasút

A kadet párbajtőr országos csapatbajnokságon a férfiaknál és a nőknél is a BVSC nyerte az aranyérmet, gratulálunk a vívóknak és az edzőknek!

Bronzérem Hongkongból!

Harmadik helyen végzett a hongkongi junior férfi párbajtőr világkupán az Antal Máté, Horváth Márk, Keresztes Ádám, Pelle Domonkos összeállítású magyar csapat, gratulálunk!

Győztek a favoritok

Az esélyesek sikerével zárult a kadet párbajtőr egyéni országos bajnokság. A férfiaknál Petrovszki Áron (Honvéd), a nőknél Horváth Lotti (FTC) győzött, gratulálunk!

Nyolcaddöntő a somorjai vk-n

A hatalmas mezőnyű somorjai junior férfi tőr egyéni világkupán a magyarok közül Gergely Zoltán szerepelt a legjobban, aki a nyolcaddöntőig jutott.

Élő eredmények

Közelgő események