Munkatársunk helyszíni jelentése:
“Mindenki megérkezett, minden rendben, a magyar vívóküldöttség valamennyi tagjának negatív lett a helyszínen is a PCR-tesztje” – kezdte a legfontosabbal tokiói idő szerint szombat délelőtt – azaz magyar idő szerint szombat hajnalban – Boczkó Gábor csapatvezető.
A mieink a repülő landolását követően mintegy négy és fél órás, egyébként átlagos hosszúságúnak mondható tortúra után jutottak be hivatalosan is Japánba. A történteket úgy kell elképzelni, hogy a kiszállás után gyakorlatilag méterről méterre, állomásról állomásra terelik az olimpiára érkezőket a természetesen tetőtől talpig beöltözött szervezők. A “beöltözést” kéretik járványügyileg érteni, bár a “Tokyo 2020-as” felszerelések azért ott voltak a kötények alatt, a maszkok és a kesztyűk között…
Kardozóink lábtenisszel feledtették az utazás és a reptéri várakozás fáradalmait.
A segítők egyébként ezúttal egytől egyig “hivatásosak”, azaz valamiféle hivatalos szerződéssel kapcsolódnak a játékokhoz. A hagyományos értelemben megszokott és közkedvelt “volunteers”-ek, azaz önkéntesek ezúttal hiányoznak. A japán kormány erre sem adott engedélyt, nem csak a külföldi turistákat, majd később a hazai nézőket zárta ki a 2021-re halasztott ötkarikás játékokról.
De térjünk vissza a reptéri érkezéshez! A híres japán hagyományoknak megfelelően valamennyi házigazda rendkívül udvarias volt, ugyanakkor a szabályokhoz a legteljesebb mértékben ragaszkodott, legalábbis az első tapasztalatok alapján. A közel húsz órán át tartó, egy átszállással történő utazás után először a járványügyi részen kellett túljutni. Ami nem volt sem egyszerű, sem rövid. A résztvevőket nem pusztán az útlevéllel és az akkreditációval azonosították, hanem egy kötelezően letelepítendő, speciális olimpiai applikációval, az OCHÁ-val ellenőrizték. Ez a rendszer követi majd Tokióban nap mint nap a résztvevők minden lépését, egészségi állapotát, már-már nyomkövető módjára – a napi PCR-teszt mellett… Felháborodni vagy elégedetlenkedni ennek okán egyébként egyáltalán nem kell, nem is teszi senki. Ezen kellemetlenségeknek köszönhető, hogy egyáltalán lesz olimpia, és ezt mindenki józan ésszel felméri.
A fenti beazonosítás után, az otthonról kötelezően hozott 96 és 72 órával korábbi PCR-tesztet ellenőrizték, majd elvégezték az első helyszíni tesztet. Ennek negatív eredményével lehetett eljutni a “következő állomásra”. Érdekes, hogy miközben mindent lecsekkoltak a helyiek, még a repülőn elfoglalt helyet is rögzítették a rendszerükben, arra nem voltak kíváncsiak, hogy bárki megkapta-e a koronavírussal szembeni oltást.
A fentebb említett következő állomás az “elő akkreditációs kártya” beélesítése volt, ennek birtokában lehetett ismét tovább haladni. Eztán már “csak” az útlevélkezelés, a bőröndök, vívózsákok begyűjtése és a vámvizsgálat maradt hátra… Mindezek után a négy és fél óra nem is számít rossz időnek, hallottunk már ennél sokkal hosszabb procedúráról is. A FIE (Nemzetköz Vívó Szövetség) lausanne-i irodájának első embere, Nathalie Rodriguez például hat óra alatt teljesítette ugyanezt a “küldetést”…
A hölgyeknél a nyújtás játszotta a főszerepet.
A mieink ezt követően buszra szálltak, és egy újabb hosszú óra után érkeztek meg Tokió Kita kerületébe, ahol a küldöttség főhadiszállása található. A kizárólag a magyar vívók rendelkezésére álló, kicsi, de kényelmes szobákba költöztek be a mieink, majd szombat délben túlestek az első átmozgató edzésen is az ugyancsak kizárólag számunkra előkészített teremben. Ez a tréning azért elsősorban a fáradt izmok átmozgatásáról szólt, az utolsó finomhangolásokra valamikor a jövő hét elején kerülhet majd sor. Az első versenynapra pedig még pontosan nyolc napot kell várni, jövő vasárnap a női párbajtőrözők és a férfi kardozók egyéni versenyével rajtolnak a vívás olimpiai versenyei. Előbbiben nem vagyunk érintettek, utóbbiban annál inkább. Úgyhogy, hajrá, magyarok!
