Muhari Eszti barcelonai színaranya!

febr 8, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Olimpiai bronzérmesünk újabb lépést tett előre, nagyszerű vívással. magabiztosan nyerte a barcelonai női párbajtőr Világkupát! Gratulálunk neki, és edzőjének, László Istvánnak!

Muhari Eszter pályafutása során egyszer már nyert Grand Prix-versenyt. Méghozzá lassan egy éve, a tavaly márciusi Westend Grand Prix-n. Igaz, az egy furcsa arany volt, ne is bolygassuk, a lényeg, hogy akkor, a verseny végén Eszti a dobogó második fokára állhatott fel. Aztán utólag ő lett a győztes, a ranglistapontokat megkapta érte, de az “érzés” nem volt meg. Most viszont, Barcelonában ez is összejött a 23 éves magyar klasszisnak! A nap folyamán három ázsiai riválissal is találkozott, ebből ráadásul kettő az olimpián is szembejött vele. Akkor a kínai Tanggal kezdett, most vele alaposan megszenvedett a 32 között – lásd lentebb, a nyilatkozatában. A koreai Lee ellen sem volt könnyű a feladata a nyolcaddöntőben (15:13). Majd jöhetett két európai rivális, az ukrán Bezhura és az olasz Paulis személyében, na, nekik esélyük sem volt a tatabányai vívó ellen (15:10, 15:7). A döntőben pedig egy régi ismerős következett, az a koreai Szong Szera, akit Párizsban a nyolcért oktatott Eszter, és aki nem mellesleg egyéni világbajnok. Akkor 15:6 lett, sokkal jobban most sem járt az ázsiai klasszis, 15:9-nél ünnepelhette a magyar első, páston kiharcolt Világkupa-aranyát, gratulálunk! 

Muhari Eszter öröme az aranyat érő tus után. Fotók: Bizzi Team

“Nagyszerű érzés versenyt nyerni, és ezt most éreztem meg igazából! Az olimpiai bronzérmem után valahogy nem voltam elég éles, nem volt meg a visszatérés igazi öröme. Most viszont, nagyon, de nagyon jól érzem magam! Igazából egyszer nyertem 15:14-re, ráadásul úgy, hogy 11:14-ről fordítottam. Mégis akkor azt éreztem a páston, hogy teljesen egyszerű a feladatom. Kitaláltam egy akciót, a kínai nem váltott, én meg négyszer egymás után megcsináltam ugyanazt… A többi meg már ment, szinte magától. Most egy egész rövid ünneplés következik, aztán irány az ágy, holnap reggel csapatverseny, utána pedig repülök vissza az amerikai egyetememre” – nyilatkozta honlapunknak Eszti.

László István és Muhari Eszter.

Jár egy bekezdésnyi nagy dicséret Horváth Lottinak is! Az alig tizenhat esztendős (!), ferencvárosi tehetség ugyanis egyetlen tusra volt a legjobb nyolc közé jutástól, ami óriási siker! Először kínai riválist múlt felül 15:12-re, majd következett az olimpiai bronzérmes, észt Nelli Differt, akinek esélyt sem hagyva győzött 15:10-re. A nyolcért is remekül vívott, egy újabb észt következett, a tokiói csapat olimpiai bajnok Lehis, aki egyetlen, hosszabbításos találattal múlta felül 14:13-ra. Lotti, le a kalappal! A további két magyar közül Gnám Tamara a 32-ben, Dékány Kinga a 64-ben búcsúzott. 

A barcelonai női párbajtőr Vk-víkend vasárnap a csapatversennyel zárul, hajrá, magyarok!

Barcelona, World Cup Women’s Epee Senior 7-8-9 February 2025 In photo: 1. MUHARI Eszter HUN ND 2. SONG Sera KOR 3. PAULIS Lucrezia ITA 3. FIAMINGO Rossella ITA Photo by Eva Pavía #BizziTeam / FIE

Eredmények. Női párbajtőr egyéni Világkupa, Barcelona, 303 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Muhari-Au. Favre (svájci) 15:10, Horváth-Qu (kínai) 15:12, Gnám-Yin (kanadai) 15:10, Dékány-Fiamingo (olasz) 9:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Muhari-Lee (koreai) 15:13, Horváth-Differt (észt) 15:10, Gnám-Hsieh (hongkongi) 9:15.

Nyolcaddöntő: Muhari-Tang (kínai) 15:14, Horváth-Lehis (észt) 13:14.

Negyeddöntő: Muhari-Bezhura (ukrán) 15:10.

Elődöntő: Muhari-Paulis (olasz) 15:7.

Döntő: Muhari-Szong Szera (koreai) 15:9.

Végeredmény: 1. Muhari Eszter (edző: László István, válogatott edző: Csobó Dominik), 2. Szong (koreai), 3. Lucretia Paulis (olasz) és Rossella Fiamingo (olasz), …15. Horváth Lotti, …24. Gnám Tamara, …54. Dékány Kinga, …67. Kardos Edina, …90. Kálmán Gyöngyvér, …104. Borsody Emma, …123. Wimmer Dorina, …136. Nagy Blanka, …145. Gachályi Gréta, …166. Büki Lili, …294. Salamon Réka. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Még egyszer a junior vb-ről

A kínai Vuhsziban véget ért a kadet és junior világbajnokság. A magyarok egy arany- és egy ezüstéremmel térhettek haza. Volt jobb, igaz, rosszabb is – éppen tavaly. Három szempontból készítettünk összegzést.

Negyedik és hetedik hely zárásként Vuhsziban

Lekopírozták a kardcsapat helyezését a párbajtőrözők a vuhszi korosztályos vb zárónapján. A férfiak a negyedik, a nők a hetedik helyen végeztek, gratulálunk!

Ez aztán a Lotti-ötös! 

Horváth Lotti aranyérmet nyert a vuhszi kadet női párbajtőr egyéni világbajnokságon! Hatalmas gratuláció neki és edzőjének, Kovács Attilának! Petrovszki Áron hatodik lett, bravó!

Nagy Blanka ezüstérmes a junior vb-n!

Megtört a jég! A vuhszi korosztályos világbajnokság hetedik versenynapján megszületett az első magyar érem. Junior női párbajtőrben Nagy Blanka ezüstérmet nyert, gratulálunk neki és edzőjének, Serra Bendegúznak!

Tízen túliak között

A vuhszi korosztályos világbajnokságon szombaton a junior tőrcsapatok versenyeztek. A férfiak a 11., a nők a 13. helyen végeztek. Vasárnaptól a párbajtőrözők zárják a vb-t.

Élő eredmények

Közelgő események