Tizedik helyen végzett a magyar férfi kardcsapat (Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Szatmári András, Szilágyi Áron) a budapesti vk-n, egyben Zarándi Csaba emlékversenyen. Volt ez már sokkal jobb, és bizonyosan lesz is!
Párbajtőr: 6. és 10. hely
Az asztanai párbajtőrcsapat világkupa-versenyen a nők szerepeltek jobban, a hatodik helyen végeztek. A férfiak egy tussal kaptak ki a nyolcért, végül tizedikek lettek.
Balszerencsés kilencedik hely
Balszerencsésebb nem is lehetett volna női kardozóink taskenti sorsolása. Második kiemeltként kerültünk szembe a nyolc között a visszatérő, világklasszisokból álló oroszokkal. Ők később aranyat nyertek, a mieink pedig kilencedikek lettek.
Szilágyi Áron bronzérmes!
Egészen elképesztő: Szilágyi Áron fantasztikus pályafutásának negyvenharmadik vk-, illetve GP-érmét nyerte szombaton a BOK Csarnokban! Háromszoros olimpiai bajnokunk remek asszók után, a nyolcaddöntőben Rabb Krisztiánt legyőzve lett harmadik, gratulálunk!
Nagy Dávid bronzérme, további helyezések – bravó!
Nagy Dávid bronzérmet nyert az ásztanai párbajtőr világkupa-versenyen, gratulálunk! Muhari Eszter az ötödik, Koch Máté a hetedik helyen végzett, következnek a csapatversenyek!
32-es taskenti búcsúk
Spiesz Anna és Szűcs Luca a legjobb 32-ben, Battai Sugár, Pusztai Liza és Keszei Kira egy körrel korábban búcsúzott a taskenti női kard egyéni világkupa-versenyen. Majd csapatban!
Európa-bajnokaink a főtáblások a GKK-n
A tavalyi Európa-bajnoki aranyérmes négyes képviseli majd a magyar férfi kardot a budapesti világkupa-versenyen a legjobb 64 között. A kiemelt Rabb Krisztián és Szilágyi Áron mellett Iliász Nikolász és Szatmári András lett főtáblás.
Eszter, Kinga és Lili a 64 között
Az asztanai párbajtőr világkupaverseny női selejtezőjében a kiemelt Muhari Eszter mellett Dékány Kinga és Büki Lili jutott a 64 közé. Szombaton a férfi és a női főtábla következik, hajrá, magyarok!
Újabb ötös női kardban is!
férfi párbajtőrözők után a női kardozók is hibátlan selejtezőt vívtak világkupa-versenyükön, Taskentben. A kiemelt Battai Sugi mellett, Keszei Kira, Spiesz Anna, Szűcs Luca és Pusztai Liza jutott a 64 közé.
Eddig ötös!
Valamennyi magyar induló simán bejutott az asztanai férfi párbajtőr világkupaverseny főtáblájára. A kiemelt Siklósi Gergely és Koch Máté mellett, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid és Keszthelyi Zsombor került a 64 közé.
Wroclawi éremeső – élen az éremtáblázaton
Három arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet nyertek a magyar fiatalok az egyik legnagyobb utánpótlás nemzetközi rendezvényen, Wroclawban. Ezzel az éremtáblázaton is az élen végeztünk, gratulálunk!
Türk területekre települünk
A férfi kardozók budapesti vk-ja mellett „keleti kalandozásaink” lesznek a hétvégén. A párbajtőrözők a kazahsztáni Asztanában, a női kardozók az üzbegisztáni Taskentben vesznek részt egyéni és csapat világkupa-versenyeken. Hajrá, magyarok!
Mindenki a fedélzeten – jöhet a férfi kard vk
Legnagyobb hagyományú versenyünket rendezzük idehaza a hét végén. Következik a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard egyéni, és a Zarándi Csaba kardcsapat világkupa a BOK Csarnokban. Hajrá, magyarok!
Pásztor Flóra: majdnem érem
Egyetlen tus hiányzott Pásztor Flórának, hogy elődöntőbe jusson a limai tőr Grand-Prix-n, végül ötödik helyen zárt, gratulálunk! Kondricz Kata nyolcaddöntőbe került, a férfiaknál Dósa Dani volt 32-ben.
Női tőrcsapat: aranyérem a végére
Nagyszerűen zárult a budapesti paravívó világkupaverseny. A Csarnai Liliána, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsa, Nádasdy Anna összeállítású csapat győzött. Ezzel a magyar válogatott 6 éremmel, közte 2 arannyal zárta az eseményt, gratulálunk!


























