Szatmári András első döntője

Először jutott felnőtt Világkupa-verseny nyolcas döntőjébe Szatmári András. A Vasas 21 éves kardozója a Moszkva Kupán hatodik lett , az egyéni világbajnok Resetnyikovtól szenvedett vereséget. Ezzel ő volt a nap legeredményesebb magyarja, a többi helyszínen (Torino, Bonn) nem mi kerültünk reflektorfénybe.

Egy újabb lépés Szatmári András pályafutásában: karriere során először jutott felnőtt Világkupa-versenyen a legjobb 8 közé. (Érdekesség, hogy ugyanez a budapesti világbajnokságon már sikerült neki…) Junior világbajnoki ezüstérmesünk, Szabó Bence és Riba Ferenc tanítványa a Moszkva Kupa 64-es tábláján két komoly skalpot szerzett, a német Wagner és az olasz Samele személyében egyaránt kiemeltet búcsúztatott! A negyeddöntőben az újabb bravúr nem sikerült neki, az egyéni világbajnok orosz Resetnyikov bizonyult jobbnak nála, hatodik helyéhez gratulálunk! A többiek közül Gémesi Csanád a nyolcaddöntőig jutott, a másik három táblára jutott magyar (Decsi Tamás, Gémesi Bence, Puy Kristóf) nem nyert asszót.

 

szatmari[1]
 Szatmári Andris pályafutása első felnőtt Vk-döntőjét ünnepelhette Moszkvában.
 
A szintén Moszkvában, GP-viadalon vitézkedő hölgyeknek sok sikerélmény nem jutott szombatra. Egyedül Márton Anna győzött egyszer, a 32 között viszont egyetlen tussal, de vereséget szenvedett. Négy válogatott társának (Garam Nóra, Péntek Brigitta, Varga Dóra, Várhelyi Anna) nem sok esélye volt a 64 között a sikerre. 
 
Női tőrözőink a torinói “klasszikus” Vk-versenyen léptek pástra – pontosabban a hat rajthoz álló magyar közül az a három, aki eljutott a szombati, 64-es folytatásig. A betegséggel bajlódó Knapek Edina, valamint Varga Katalin egyaránt az első körben kikapott. Sajnos, nem sokkal később Varga Gabi is követte társait, ő a 32 között búcsúzott.
 
Végül essék szó – még ha nem is sok… – a bonni férfi tőr Vk-ról. A 64 közé egyedüliként bejutó magyar, Németh Gábor nem tudott bravúrral előrukkolni, a jóval esélyesebb orosz Cseremisinovtól szenvedett vereséget.
 
Eredmények. Női kard egyéni Grand Prix, Moszkva, 93 induló. A legjobb 64 között: Márton-Andrejeva (fehérorosz) 15:9, Péntek-Navarro (spanyol) 9:15, Garam-Galiakbarova (orosz) 7:15, Várhelyi A.-Socha (lengyel) 8:15, Varga-Petraglia (olasz) 8:15.
A legjobb 32 között: Márton-Kozaczuk (lengyel) 14:15.
Végeredmény: 1. Djacsenko (orosz), 2. Vujuka (görög), 3. Mohammad I. (amerikai) és Stone (amerikai) és , …21. Márton Anna, …34. Varga Dóra, …37. Péntek Brigitta, …56. Garam Nóra, …58. Várhelyi Anna, …73. Várhelyi Kata, …78. Gárdos Judit.
 
Férfi kard egyéni Világkupa, Moszkva, 142 induló. A legjobb 64 között: Gémesi Cs.-Low (hongkongi) 15:11, Gémesi B.-Honeybone (brit) 4:15, Szatmári-Won (koreai) 15:8, Decsi-Limbach (német) 10:15, Puy-Montano (olasz) 8:15.
A legjobb 32 között: Szatmári-Wagner (német) 15:11, Gémesi Cs.-Repetti 15:6.
Nyolcaddöntő: Szatmári-Samele (olasz) 15:7, Gémesi Cs.-Kim (koreai) 4:15.
Negyeddöntő: Szatmári-Resetnyikov (orosz) 9:15.
Végeredmény: 1. Dolniceanu (román), 2. Kim (koreai), 3. Szabó (német) és Resetnyikov (orosz), …6. Szatmári András, …10. Gémesi Csanád, …39. Gémesi Bence, …43. Puy Kristóf, …51. Decsi Tamás, …84. Ravasz Etele, …113. Gáll Csaba, …128. Soproni Szabó Ágoston.
 
Női tőr egyéni Világkupa, Torino, 145 induló. A legjobb 64 között: Knapek-Vardaro (olasz) 10:15, Varga K.-Wang (kínai) 7:15, Varga G.-Jeon (koreai) 15:10.
A legjobb 32 között: Varga G.-Waechter (német) 10:15.
Végeredmény: 1. Deriglazova (orosz), 2. Di Francisca (olasz), 3. Errigo (olasz) és Ivanova (orosz), …32. Varga Gabriella, …41. Knapek Edina, …53. Varga Katalin, …70. Lupkovics Dóra, …77. Kreiss Fanny, …85. Jeszenszky Szilvia.
 
Férfi tőr egyéni Világkupa, Bonn, 205 induló. A legjobb 64 között: Németh G.-Cseremisinov (orosz) 7:15.

Végeredmény: 1. Cassara (olasz), 2. Cseremisinov (orosz), 3. Ma (kínai) és Baldini (olasz), …63. Németh Gábor, …67. Szabados Kristóf, …70. Széki Bence, …161. Németh András. 

2014. március 22.

Élő eredmények

Közelgő események

Várunk vissza, Reni!

Megműtötték Katona Renáta derekát. Világbajnoki aranyérmes, a világranglistán 15. helyen álló női kardozónkra körülbelül fél éves kihagyás vár, számára kimarad az idei Európa- és világbajnokság. Mielőbbi gyógyulást kívánunk!

Elhunyt Fehér Gábor

Hatvanhét éves korában váratlanul elhunyt Fehér Gábor kardmester. A Honvéd vívója volt, majd edzőként dolgozott a Honvédban, leghosszabb ideig a BVSC-ben, az UTE-ban, majd Fóton. Több válogatott vívót nevelt, haláláig aktívan dolgozott.

Az Év csapata: férfi kard!

Az idén is az Operaházban rendezték a Nemzeti Sport Gálát. Sportágunkból a férfi kardcsapat nyerte az egyéni sportágakban az Év csapata kategóriát, gratulálunk Gémesi Csanádnak, Iliász Nikolásznak, Rabb Krisztiánnak, Szatmári Andrásnak és Szilágyi Áronnak!

Rabb Kiki: arany után ezüst!

A magyar férfi kardvívás legújabb csillaga, Rabb Krisztián, ismét fényesen teljesített. Decemberi, orleans-i Grand Prix-aranya után a tuniszi GP-versenyen ezüstérmet nyert, gratulálunk!

Kadet arany Somorjáról is!

Aranyérmet nyert a Dékány Patrik, Kuznyecov Jaroszláv, Petrovszki Áron, Vörös Bálint összeállítású kadet férfi párbajtőrcsapat a somorjai európai körversenyen. A nők az ötödik helyen végeztek. 

ÉLŐ EREDMÉNYEK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK