Közlemény

márc 19, 2020 | Hírek

A Westend Férfi-Női Párbajtőr Grand Prix-t 2020. március 6-8. között, zárt kapuk mellett rendezte meg Budapesten a Magyar Vívó Szövetség.  

Közismert: a versenysportolók egészségügyi ellenőrzés mellett élik mindennapjaikat, a versenyek előtt az orvosi vizsgálat kötelező. A budapesti versenyt megelőzően minden induló egyénileg nyilatkozatot töltött ki arról, hogy az új koronavírusra vonatkozó vizsgálati eredménye negatív, illetve nem járt a járvánnyal érintett területen.

Az esemény alatt nem érkezett jelzés a szövetség felé, hogy a részvevők közül bárkinek egészségügyi problémája lenne.

A helyszín fertőtlenítése a verseny lebonyolítását követően teljes körűen megtörtént.

A szövetség a versenyen részt vett három dél-koreai sportember vírusfertőzéséről megjelent első sajtóhírt követően haladéktalanul hivatalos tájékoztatást kért a Dél-Koreai Vívó Szövetségtől.

A Dél-Koreai Vívó Szövetség tájékoztatása szerint három sportolójuknak lett pozitív a koronavírusteszt-eredménye. A Magyar Vívó Szövetség azonnal értesítette a Nemzeti Népegészségügyi Központot, valamint a szállodát, ahol a dél-koreai csapat megszállt, továbbá kérte a Nemzetközi Vívó Szövetséget, hogy intézkedjen a tagországok tájékoztatásról.

A hazánkat képviselő versenyzők, edzők és technikai résztvevők – a szövetség korábbi javaslatára – 2020. március 12-étől már otthoni karanténban tartózkodnak, egészségügyi problémáról egyikük sem számolt be, mindenki panasz- és tünetmentes. Felkészülések, edzések, versenyek nincsenek.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Meglepetés és papírforma

A kadet párbajtőrözők szezonnyitó válogatóján a férfiaknál új nevek tűntek fel, a hölgyeknél a „régiek” domináltak. Az aranyérmes a vasasos Luo Yuqing Karl, illetve a honvédos Karner Bíborka lett, gratulálunk!

Kiszúrtak velünk

Nem jutott magyar női tőröző a legjobb 32 közé a samsuni junior női tőr egyéni világkupa.versenyen. A 64-ben három vívónk volt ott, a vasárnapi csapatversenyeken lehet javítani

Andor legjobb európaiként lett 5.

Zsögön Andor egyedüli európaiként jutott nyolc közé a samsuni junior férfi tőr világkupa-versenyen. A budakalászi színekben vívó tehetség az ötödik helyen végzett a nemzetközi szezonnyitón, gratulálunk!

A pást szélén is erősek vagyunk!

Piecs Adrienn az előző szezon kitüntetett versenybírói közé került, mellette további öt zsűrink szerepel az úgynevezett „Masterslist”-en. A magyar vívás a pást szélén is erős!

Rajt, nemzetközi pástokon is!

Ilyen korán tán még sosem kezdték a junior világkupa-sorozatot: péntektől vasárnapig rajt, tőrben magyar résztvevőkkel és válogatóval. Itthon startolnak a párbajtőrözők is, hétfőtől pedig Veszprémben rajtol a katonai világbajnokság – lesz esemény bőven, és még csak most indult a szezon…!

Élő eredmények

Közelgő események