Három fiatal a tbiliszi női főtáblán

jan 14, 2022 | Hírek

A kiemelt, 20 esztendős Pusztai Liza mellé, két nála is fiatalabb válogatott társa, Battai Sugár és Szűcs Luca jutott a tbiliszi női kard Vk főtáblájára. Szombaton a férfiak selejtezője következik.

A nyolc benevezett magyar női kardozó közül végül hat lépett pástra a Tbilisziben rendezett Világkupán. Pontosabban csak öt, mivel Pusztai Liza természetesen helyet kapott a kiemelt 16 vívó között. Két, junior válogatott hiányzónk közül Beviz Dorottya betegség miatt el sem utazott, Keszei Kira Covid-tesztje pedig a helyszínen bizonyult pozitívnak. Kira tünetmentes, ugyanakkor a protokoll szerint természetesen elkülönítették. 

Szűcs Luca (balra) a felnőttek mezőnyében is biztosan jutott a 64-es főtáblára.

A csoportkörben két, ugyancsak junior tehetségünk, az egy héttel ezelőtti, budapesti korosztályos Vk-n házidöntőt vívó Battai Sugi és Szűcs Luca szerepelt a legjobban, egyetlen vereséggel mindketten közvetlenül a vasárnapi főtáblára jutottak. Ugyanakkor kellemetlen meglepetésnek számított a tokiói résztvevő, újdonsült felnőtt magyar bajnok Katona Renáta kiesése. 

A direkt kieséses szakaszban így Missurai Pálma és László Luca volt egyedül érintett. Utóbbi rögtön vereséget szenvedett, a megint csak junior Missurai viszont egyetlen tusra volt a főtáblától, az üzbég Sokirova legyőzése után (15:12), az ukrán Mamontovától 15:14-re kapott ki. 

Tbiliszi folytatás szombaton a férfiak selejtezőjével, a hölgyek 64-es tábláját vasárnap rendezik.

Eredmények. Női kard egyéni Világkupa, Tbiliszi, 165 induló. A csoportmérkőzéseken: Pusztai Liza kiemelt, Szűcs Luca 5 győzelem/1 vereség, Battai Sugár 5/1 (a legjobb 64 közé jutottak), László Luca 3/2, Missurai Pálma 2/3 (továbbjutottak), Katona Renáta 1/5 (kiesett). 

A legjobb 96 közé jutásért: Missurai-Sokiroba (üzbég) 15:12, László-S. Corteyn (belga) 13:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Missurai-Mamontova (ukrán) 14:15.

Vasárnap a legjobb 32 közé jutásért: Pusztai-Kimura (japán), Szűcs-Doszpaj (kazah), Battai-Mormile (olasz).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Szalay Gyöngyi

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy tragikusan fiatalon elhunyt nagyszerű egyéniségről, a hétszeres világbajnok és egyéni olimpiai bronzérmes párbajtőrözőről írunk – Szalay Gyöngyi.

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

Popescu és Mészöly sikere

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a szigetszentmiklósi színekben vívó romániai Rarea Popescu, a nőknél Mészöly Regina győzött, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események