TFSE és Vasas aranyérem a kadet kard csb-n

jan 16, 2022 | Hírek

A férfiaknál a TFSE, a nőknél a Vasas nyerte a kadet kard csapatbajnokságot. Mindkét együttes magabiztosan győzött valamennyi mérkőzésén, gratulálunk az érmeseknek és a mestereknek!

A férfiak fináléjába a favoritnak számító TFSE mellett az a KVSE jutott, amely az elődöntőben a vártnál talán kicsit simábban győzte le a Vasast, amely soraiban tudta az előző napi egyéni ob ezüst- és bronzérmesét. A döntőben viszont csak helyenként tudta megszorítani a TFSE-t, melynek kispadján “vendégművész”, Dávid László ült. A debreceni mester a TE-n kollégája Patócs Ákosnak, aki betegsége miatt nem tudott ott lenni a hétvégén az országos bajnokságon. Hogy a “beugró” milyen odaadással végezte munkáját, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Tbilisziben éppen Vk-nyolcaddöntőt vívó tanítványát, Battai Sugit sem nézte a streamen, mivel egyidőben vívta asszóját a csapatfináléval… A TFSE végül 45:32-re nyert, Hanzély Zsombor tehát az egyéni után a csapat aranyát is hazavihette, Patócs Ákos pedig a telefonon keresztül így kommentálta a történteket. “Máris jobban lettem valamivel…! Megérdemlik a srácok az aranyérmet, most lettek először csapatban országos bajnokok. Ráadásul egy korosztállyal alacsonyabban éppen a KVSE-től kaptunk ki, sikerült visszavágnunk!”

Aranyöröm a TFSE csapatának előadásában…,

A női versenyen aztán Dávid László átült az Interfencing Debrecen kispadjára, ahonnan ezüstéremmel távozott… A debreceniek számára nagy sikernek számít az ezüst, miként a törökbálintiaknak a bronz. A Vasas pedig érvényesítette a papírformát, méghozzá rendkívül magabiztosan. A pasarétiek a döntőt 45:31-re hozták, nem férhetett kétség az aranyérmükhöz. A csapat egyik mestere, Riba Ferenc így nyilatkozott honlapunknak a verseny után: “Igazi csapatmunka ez a siker, sokat dolgoztak érte a lányok, és nagyon megérdemlik. Gratulálok nekik, és mester kollégáimnak, remélem, lesz még okunk örülni a szezon nemzetközi világversenyeit követően is!”

…illetve a Vasas variációjában.

Eredmények. Kadet férfi kardcsapat, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 15 induló. Végeredmény: 1. TFSE (Csoba Botond, Hanzély Zsombor, Szávó Tamás, Vajda Oszkár, edző: Patács Ákos), 2. KVSE, 3. Vasas, 4. BVSC, 5. Vasas 2, 6. KVSE 2, 7. Törökbálint, 8. BVSC 2. A döntőben: TFSE-KVSE 45:32.

Kadet női kardcsapat, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 11 induló. Végeredmény: 1. Vasas (Bende Barbara, Bognár Liza, Csonka Dorottya, Domonkos Emese, edzők: Kósa Miklós, Riba Ferenc, Sárközi Gergely), 2. Interfencing Debrecen, 3. Törökbálint, 4. BVSC, 5. BVSC 2, 6. UTE, 7. Vasas 2, 8. KVSE. A döntőben: Vasas-Debrecen 45:31.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Konvencionális hétvége – hiányzókkal

Tőrben világkupával, kardban Grand Prix-val folytatódik a szezon – gyakorlatilag megállás nélkül. A mezőnyök szinte teljesek, éppen magyar részről hiányzik egy-egy nagy név Isztambulból, illetve Koreából. 

Ötödik hely a végére, öt éremmel zártunk

Az ötös lett a kulcsszám a Cagliariban rendezett U23 Európa-bajnokságon. A zárónapon legjobban a férfi párbajtőrcsapat szerepelt, amely az ötödik helyen végzett, a magyar válogatott pedig öt éremmel zárta az Eb-t, gratulálunk!

Meghívó-MVSZ éves rendes KözgyűlésRE

Tisztelt Egyesületek! A Magyar Vívó Szövetség elnöksége 2026. április 23-i elnökségi ülésén,  18/2026/2. számú határozatával elfogadta az éves rendes közgyűlés kiírására vonatkozó előterjesztést, mely szerint 2026. május 26-án, kedd 17.30...

Elhunyt Szlovenszky István

Életének 78. évében meghalt Szlovenszky István. A magyar tőrvívás egyik nagy edző egyénisége, a Vasas „örökös tagja”, a portugál tőr legjobb eredményét elérő mester, hosszú betegség után hunyt el. Emlékét örökké őrizni fogjuk. 

Ezüst lett az ötödik magyar érem 

A Bíró Huba, Dallos Benedek, Péch Kornél, Tóth Bertalan összeállítású férfi kardcsapat nyerte a magyar küldöttség ötödik érmét, egy újabb ezüstöt Cagliariban, az U23 Eb-n. A férfi tőrözők a 6., a női párbajtőrözők a 7. helyen végeztek. 

Élő eredmények

Közelgő események