Két ezüst- és két bronzérem a kerekesszékes Vk-n

máj 23, 2022 | Hírek

Hajmási Éva és Osváth Richárd egyaránt 1-1 ezüst-, illetve bronzérmet szerzett a thaiföldi kerekesszékes vívó Világkupa-versenyen. Gratulálunk a versenyzőknek és a mestereknek!

Kis létszámú magyar csapat vett részt a 2022. május 19-22. között megrendezett kerekesszékes vívó Vk-n Thaiföldön. A küldöttséget Hajmási Éva, Osváth Richárd, Tarjányi István és Nagy József szövetségi kapitány alkotta.

Az első versenynapon már éremnek örülhettünk, hiszen bronzérmes lett Osváth Richárd, a Debreceni Egyetem Atlétikai Club versenyzője a tőrözők „A” kategóriás versenyszámában. Veretlenül zárta a selejtező csoportot, majd magabiztosan menetelt a legjobb négy közé indiai, német és francia ellenfeleit legyőzve. Az elődöntőben a későbbi győztes brit Gillivertől kapott ki 15:8-ra, s végzett a harmadik helyen. 

A második napon újabb bronzéremnek örülhettünk, hiszen Hajmási Éva a Törekvés SE versenyzője kard „A” kategóriában szerezte meg a 3. helyet. A csoportmérkőzéseket veretlenül fejezte be, majd a táblán kiemeltként hongkongi, francia versenyzőket verve jutott az elődöntőig, ahol a lengyel Kinga Drozdz állította meg a döntő kapujában 15:14-re egyetlen tussal. Ugyanezen a napon a férfi párbajtőrözők „B” kategóriás versenyszámában Tarjányi István, a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzője a 6. helyen végzett. A negyeddöntőben német ellenféltől szenvedett vereséget.

A harmadik versenynapon is remekül teljesített a magyar csapat. Hajmási Éva tőr egyéni „A” kategóriában ezüstérmet szerzett. A verseny alatt egyszer kapott csak ki, a döntőben, ahol az ellenfele a hétszeres (5 egyéni, 2 csapat) paralimpiai bajnok hongkongi Yu Chui Yee állította meg és szerezte meg az aranyérmet 15:12-es győzelmével. Osváth Richárd a kardozók „A” kategóriájában szintén ezüstérmes lett. Őt is csak a döntőben győzték le, mégpedig ugyanaz a vívó, aki tőrben is az útját állta, azaz a brit Piers Gilliver. Ez a meccs 15:11-re végződött. A kardozók „B” kategóriás versenyében Tarjányi István a 7. helyet szerezte meg, ő a végső győztes lengyel Adrian Castrotól kapott ki a legjobb 8 között.

Gratulálunk a versenyzőknek, az egyesületeknek és az edzőknek!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

Popescu és Mészöly sikere

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a szigetszentmiklósi színekben vívó romániai Rarea Popescu, a nőknél Mészöly Regina győzött, gratulálunk!

„Vívás a jövőért”

A fejlődést, az innovációt, az új lehetőségeket vitatták meg a FIE taskenti konferenciáján, melyen az előadók között szerepelt Tamás Henriette, a szervezet alelnöke. A magyar szövetséget Csampa Zsolt elnök képviselte.

Élő eredmények

Közelgő események