Szabó Bence kéznyomata a Sportcsillagok Falán

Két olyan sportember kéznyomata került fel a Liszt Ferenc téri Sportcsillagok Falára, akinek helyéhez kétség nem férhet! Az egyik olimpiai bajnok úszónőnk, Kovács Ágnes, a másik pedig a magyar kardvívás egyetlen élő kétszeres olimpiai bajnoka, a MOB főtitkára, Szabó Bence.

A hagyományosan a Liszt Ferenc téren tartott rendezvényen a főszereplőket Simicskó István, az EMMI sportért és ifjúságért felelős államtitkára köszöntötte. Szabó Bencét honlapunkon teljesen felesleges bemutatni, a magyar kardvívás, a magyar vívás korszakos egyénisége, “mellesleg” a MOB főtitkára, a magyar sport egyik első számú vezetője.

 
nyomasbence[1]
 
Olvassuk e helyütt azt, hogy Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke miként méltatta péntek délelőtt a helyszínen Szabó Bencét.  
 
“Tokaj környékén nőttem fel, amely a késői szüretelésű szőlő okán híresült el szerte a világban. Későn érik be, ám annál nagyszerűbb termést hoz.
A kardvívás világában hasonló utat futott be Szabó Bence, és az aszúhoz hasonlóan a lehető legmagasabbra jutott. Tehetséges fiatalemberből egyszer csak 25 esztendősen robbant be a világ élvonalába 1987-ben, hogy aztán egy évtizeden keresztül nem is lehetett onnan kirobbantani. 
 
Ehhez úgy istenigazából nem is kellett több két embernél. Az egyik az általam akkor még személyesen nem ismert, de azóta számomra is bizonyítottan céltudatos, taktikus, egyszerre vagány és fegyelmezett, no meg villámgyors Szabó Bence. Másrészt az általam sajnos csak hírből ismert csodálatos mester, Zarándi Csaba. Ők ketten egyébként nem csak egymással, de az Újpesttel is összeforrtak, sem egyikük, sem másikuk nem dolgozott más klubban.
 
E két ember munkájának az eredménye közismert. Két olimpiai és két világbajnoki aranyérem, számtalan egyéb színű medál, három Universiade első helyezés, megannyi Európa- és magyar bajnoki cím. 
 
Sportvezetőként felesleges lenne méltatni Bencét, elvégre a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, és rengeteget tesz azért, hogy korábbi és jelenlegi – hiszen vívómesterként is dolgozik – sportágának segítsen. A sportágba kívülállóként becsöppenő, de abba pillanatok alatt beleszerelmesedő elnökként kerültem kapcsolatba a MOB egyik első számú vezetőjével, aki történetesen korábbi világklasszis kardvívó. 
Csörtéink azonban természetesen barátiak, még ha néha keménynek is látszanak de mindig a magyar vívás, a magyar sport érdekeit képviselik. 
 
Megtiszteltetés számomra, hogy a magyar vívás vezetőjeként a magyar kardvívás egyik legnagyobbját méltathatom. Azt is el kell mondanom, hogy a csodálatos elődök, Gerevich Aladár, Kovács Pál, Kárpáti Rudolf felülről figyelik most Bencét, aki jelenleg az egyedüli magyar élő kardvívó, aki két olimpiai aranyérmet nyert. És hadd zárjam azzal mondataimat, hogy biztos vagyok abban, Bencével közösen mindketten azt szeretnénk, hogy két és fél év múlva, a riói játékok után elmondhassuk: már nincs ezzel egyedül, Szilágyi Áron csatlakozott mellé…
 
Gratulálok a magyar kardvívásnak, Szabó Bencének, és természetesen köszönjük a szervezőknek, hogy itt lehetünk, és mindezt elmondhattuk.”

2014. február 21.

Élő eredmények

Közelgő események

Rajt, nemzetközi pástokon is!

Ilyen korán tán még sosem kezdték a junior világkupa-sorozatot: péntektől vasárnapig rajt, tőrben magyar résztvevőkkel és válogatóval. Itthon startolnak a párbajtőrözők is, hétfőtől pedig Veszprémben rajtol a katonai világbajnokság – lesz esemény bőven, és még csak most indult a szezon…!

A Pást Legendái – Szalay Gyöngyi

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy tragikusan fiatalon elhunyt nagyszerű egyéniségről, a hétszeres világbajnok és egyéni olimpiai bronzérmes párbajtőrözőről írunk – Szalay Gyöngyi.

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

ÉLŐ EREDMÉNYEK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK