Kilenc magyar párbajtőröző a 64 között Bernben és Legnanóban

A magyarok számára is megkezdődött ezen a hétvégén a felnőtt Világkupa-szezon. Méghozzá két hatalmas versennyel, az egyaránt 219 indulós berni és legnanói férfi, valamint női párbajtőr Világkupán öt, illetve négy magyar jutott a szombati, 64-es főtáblára.

Hatalmas mezőnyök gyűltek össze az idénynyitó párbajtőr Vk-versenyeken, és az európai hétvégéről – nem sok ilyen lesz ebben a fegyvernemben sem… – természetesen nem hiányoztak a mieink sem. Érdekesség, hogy Bernben, illetve Legnanóban éppen ugyanannyian, 219-en rajtoltak. Az más kérdés, hogy a csoportmeccseket Svájcban kettő, Itáliában három részletben vívták le, és előbbi helyszínen tizeneggyel többen léphettek tovább.

 

Bernben, az uraknál a világranglista első 34 helyezettje (!) egyaránt a helyszínre érkezett, a mieink közül Rédli András kiemeltként nem lépett pástra, a további tíz magyar viszont igen, a 40 éves Imre Gézától a 18 esztendős Bányai Zsomborig egyaránt. Debütálónk is akadt, méghozzá Gelley István, aki fegyvernemi vezetőedzőként először kísérte el a válogatottat, kívánunk neki munkájához ez úton is sok sikert. Segítője nem akárki volt, név szerint Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány, aki pedig ezen pozíciójában állt premier előtt, és persze a nagy kalap neki szintén jár…
 
Nos, az első napi részfeladat részsikerrel zárult. Egyfelől öt magyar jutott a legjobb 64 közé, ami semmiképpen sem tekinthető gyenge produktumnak, sőt… Ennek ellenére Boczkó Gábor kiesését, Bányai Zsombor egytusos vereségét, a szintén vb-aranyérmes Szényi Péter, valamint az összes magyar búcsúját természetesen sajnáltuk. Viszont a kiemelt Rédli András mellett a selejtezőből közvetlenül a táblára kerülő Imre Géza, valamint File Mátyás, Somfai Péter és Berta Dani továbbjutásának meg örültünk. Ilyen ez, egy 219 indulós versenyen 11 magyarból öt jutott a 64 közé – ezek a számok tulajdonképpen stimmelnek. A többit meg holnap meglátjuk…
 
Eközben, légvonalban alig kétszáz kilométernyire onnan, Legnanóban hasonlóan nagy verseny kezdődött. A világranglista első 16 helyezettje, élén a sort vezető Szász Emesével kivétel nélkül felsorakozott, és a lista legjobb 50 női párbajtőrözőjéből mindössze három hiányzott… Emese tizenegy magyar társat kapott, akik egyaránt pástra léptek az igencsak hosszúra nyúló selejtezőkben, melyet tovább nehezített – igaz, mindenkinek… -, hogy a pástok egy részét teniszsátor alá tették, ahol reggel kilenc fok fogadta a versenyzőket, tájékoztatott Kovács Iván fegyvernemi vezetőedző. 
 
Legnanói reggeli életkép: hűvös a reggel, hűvös a hangulat…
 
Aztán a matek kis híján ugyanúgy alakult a hölgyeknél, mint az uraknál. Itt az ugyancsak 219 indulóból 12 volt a magyar, és ebből négy került 64-be. A már említett Emese mellett a selejtezőt hibátlanul teljesítő Révész Julianna, a felnőtt válogatott harmadik tagja, Tóth Hajnalka, valamint a junior világbajnoki ezüstérmes Bohus Réka. A helyzet kísértetiesen megegyezett a bernivel, sajnáltuk Budai Dorinát, Antal Edinát, Kun Annát és a búcsúzókat, de a négy hely a főtáblán abszolút elfogadható.
 
Folytatás mindkét fegyvernemben szombaton, még nagyobb tétért, remélhetőleg legalább ennyi magyar sikerrel!
 
Eredmények. Férfi párbajtőr Világkupa-verseny, Bern, 219 induló. A csoportmérkőzéseken: Rédli András kiemelt, Imre Géza 5/1 (továbbjutott a 64 közé), Szényi Péter 5/1, Somfai Péter 5/1, Pádár Tamás 4/2, File Mátyás 4/2, Hanczvikkel Márk 3/3, Berta Dániel 3/3, Peterdi András 3/3, Boczkó Gábor 2/3, Bányai Zsombor 2/4 (továbbjutottak).
A legjobb 160 közé jutásért: Bányai-Ito (japán) 15:12.
A legjobb 96 közé jutásért: File-Nabil (egyiptomi) 15:6, Berta-Torkildsen (norvég) 15:8, Somfai-Mirgorodszki (ukrán) 15:12, Pádár-Anyokin (orosz) 12:15, Peterdi-Jamada (japán) 7:15, Boczkó-Staub (svájci) 8:15, Hanczvikkel-Simmons (amerikai) 13:15, Szényi-Rosello (spanyol) 10:15, Bányai-Bonnaire (francia) 14:15.
A legjobb 64 közé jutásért: File-Esposito (olasz) 15:9, Somfai-Bardenet (francia) 13:12, Berta-Rosello (spanyol) 15:8.
Szombaton a legjobb 64 között: Rédli-Bellmann (német), Imre-Bertolazzi (olasz), File-Novosjolov (észt), Somfai-Guilleman (kanadai), Berta-Lucenay (francia).
 
Női párbajtőr Világkupa-verseny, Legnano, 219 induló. A csoportmérkőzéseken: Szász Emese kiemelt, Révész Julianna 6 győzelem/0 vereség (továbbjutott a 64 közé), Antal Edina 4/2, Várnai Vivien 4/2, Jung Alexandra 4/2, Tóth Hajnalka 3/3, Bohus Réka 3/3, Kun Anna 3/3, Bukócki Bianka 3/3, Budai Dorina 3/3 (továbbjutottak), Zavoda Dóra 2/4, Mihály Kata 1/5 (kiestek).
A legjobb 96 közé jutásért: Bohus-Krapina (orosz) 15:10, Tóth-Melentiev (izraeli) 15:7, Kun-Rizzi (olasz) 15:13, Budai-Ndolo (német) 10:15, Várnai-Nie (amerikai) 7:15, Antal-A. Van Brummen (amerikai) 8:15, Bukocki-Antekeier (amerikai) 10:15, Jung-Ford (amerikai) 9:15. 
A legjobb 64 közé jutásért: Bohus-Caze (francia) 15:8, Tóth-Kock (finn) 15:5, Kun-Batini (olasz) 11:15.

Szombaton a legjobb 64 között: Szász-Martinez (venezuelai), Révész-Knapik-Miazga (lengyel), Bohus-Csoj (koreai), Tóth-Heidemann (német). 

2014. október 24.

Élő eredmények

Közelgő események

Páratlan páros: ismét Flóra és Kata főtáblás

A kiemelt Pásztor Flóra mellett Kondricz Kata jutott a magyarok közül egyedül a 64-es főtáblára az isztambuli női tőr egyéni világkupa-versenyen. 

Egyedül Rabb Krisztián a főtáblán

Kiemelt kardozónk természetesen ott lesz az incshoni egyéni Grand Prix-verseny 64-es tábláján, viszont másik két magyar indulónk nem jutott el ugyanide. 

Három férfi tőrözőnk folytathatja

A kiemelt Szemes Gergő mellett további két vb-bronzérmesünk, Tóth Gergely és Mihályi Andor jutott a 64 közé az isztambuli tőr világkupa-versenyen. Dósa Dani sérülés miatt nem indult. 

Konvencionális hétvége – hiányzókkal

Tőrben világkupával, kardban Grand Prix-val folytatódik a szezon – gyakorlatilag megállás nélkül. A mezőnyök szinte teljesek, éppen magyar részről hiányzik egy-egy nagy név Isztambulból, illetve Koreából. 

Ötödik hely a végére, öt éremmel zártunk

Az ötös lett a kulcsszám a Cagliariban rendezett U23 Európa-bajnokságon. A zárónapon legjobban a férfi párbajtőrcsapat szerepelt, amely az ötödik helyen végzett, a magyar válogatott pedig öt éremmel zárta az Eb-t, gratulálunk!

ÉLŐ EREDMÉNYEK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK