Következnek a fiatalok

nov 17, 2022 | Hírek

A múlt heti, felnőtt versenydömping után ezúttal a fiatalabbakon a sor. Junior tőrben és férfi párbajtőrben, valamint kadet tőrben és kardban szurkolhatunk a magyaroknak ezen a víkenden. 

Ahogy a covid előtti időkben megszokhattuk, november elejétől egészen karácsonyig totálisan megtelik a versenynaptár. A felnőttek és a juniorok elkezdik, a kadetok pedig folytatják nemzetközi versenysorozatukat, és gyakorlatilag ez így is marad egészen február végéig, a kadet és junior Európa-bajnokságig. 

Múlt hétvégén öt fegyvernemben indult be a felnőttek Világkupa-szezonja, ezen a víkenden a fiatalabbakon a sor. Az élre talán a junior férfi párbajtőrözők rigai egyéni és csapat Világkupa-versenye kívánkozik. A mezőny hatalmas, az esemény a honi pontvadászatba is beszámít, a magyarok pedig a maximális, tizenkét fős létszámmal vesznek részt az eseményen. 

Tőrben abból a szempontból különleges ez a hétvége, hogy a juniorok és a kadetok is pástra lépnek – különböző helyszíneken. Ráadásul úgy, hogy korábban egyik esemény sem volt betervezve… A juniorok perui edzőtáboráról és versenyéről egy nappal ezelőtt már beszámoltunk, Limában péntektől vasárnapig zajlik majd a férfi és női Világkupa, melyen 4-4 magyar vesz részt, a verseny természetesen nem számít be a hazai ranglistába. A kadetoké viszont igen. Eredetileg Mödling lett volna a válogató európai körverseny, ám az osztrákok lemondták a rendezést, helyére ugrott be Nürnberg. A kadet tőrözőknek ez a második nemzetközi eseménye, amely döntő fontossággal válogat a korosztály jövő évi világversenyeire. 

Gyakorlatilag ugyanez mondható el a kardozókról is, akik Szófiában szerepelnek szombaton és vasárnap kadet európai körversenyen – hasonló tétért. 

Honlapunkon természetesen valamennyi eseményről beszámolunk, hajrá, magyarok! 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

„Kicsik” és „Nagyok”

A Diákolimpián találkozhattak a kicsik a nagyokkal! Az Európa-bajnokságra induló felnőtt válogatott a Hungexpón tartotta fotózását, legjobbjaink autogramot adtak a fiataloknak, és közös felvételek is készültek. 

Szolnoki vívók köszöntése

A 80 éves Kapitány Istvánt, továbbá Bali Istvánt és Nagy Imrét köszöntötte Szolnokon Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke. 

2500 vívó, 70 pást, megszámlálhatatlan élmény

Erről szól a Diákolimpia. Legkisebbektől a legnagyobbakig (mármint magasságban), kardtól párbajtőrön át a tőrig és a kerekesszékesekig, az amatőröktől a klasszissá nőtt „nagyokig”: minden és mindenki ott volt – ezúttal a Hungexpón. 

Európa-bajnokság előtt – 3. rész, tőr

Jövő kedden, június 16-án kezdődik az Európa-bajnokság a franciaországi Antonyban, Párizs elővárosában. Névsorban, fegyvernemenként, szakáganként nézzük végig a magyar esélyeket – vezetőedzői nyilatkozatokkal.

Európa-bajnokság előtt – 2. rész, párbajtőr

Jövő kedden, június 16-án kezdődik az Európa-bajnokság a franciaországi Antonyban, Párizs elővárosában. Névsorban, fegyvernemenként, szakáganként nézzük végig a magyar esélyeket – vezetőedzői nyilatkozatokkal.

Élő eredmények

Közelgő események